Szophoklész: Antigoné részletes elemzés

A drámai feszültség most éri el a tetőpontot (krízis). A kirobbanó vitában a vérig sértett Teiresziász megvetéssel fordul el a királytól, de előbb elhangzanak baljós szavai: a halottakért váltságul fiát fogja elveszíteni, s házát csakhamar férfiak és nők sírása tölti be. Kreón megtörik, zavart lesz és bizonytalan, gőgös önhittsége a rázúduló csapás hatására szertefoszlik. Kétségbeesve fordul tanácsért a karvezetőhöz, aki gyors cselekvésre ösztönzi: bocsássa szabadon Antigonét, temesse el illőn Polüneikészt. A király megtörten engedelmeskedik: visszavonja korábbi parancsait, s megkísérli megfordítani a helyzetet.

A feszültség feloldódik, a drámai cselekmény ezzel tulajdonképpen lezárult: Antigoné embersége győzött, a gőgös zsarnok megbukott. S még minden jóra fordulhat, hiszen a király megbánta tettét. Ott él a remény a nézőkben is. (Volt a mondának egy olyan változata, amely szerint Antigoné kiszabadul a sírüregből.)

Végkifejlet

Az exodoszban következik be a végkifejlet, a katasztrófa. Az események viharos gyorsasággal peregnek – a színpadon kívül. Kreón felismerte ugyan hibáit, megbánta tetteit, de már késő, minden elveszett, bűneinek következményeitől nem menekülhet. Hírnökök hozzák a hírt Antigoné, Haimón és Eurüdiké haláláról, öngyilkosságáról. Kreón – felesége és fia átkaival a fején – összeroppan, erkölcsileg omlik össze. Saját halálát kívánja, de lelkileg máris halott. Bár felkeltheti emberi részvétünket, megbocsátani nem tudunk neki: összeomlása nem tragikus bukás, hanem jogos büntetés. Megnyugszik humánus erkölcsi érzékünk: ha a bűnteleneknek ártatlanul bűnhődniük is kellett, legalább a bűnös sem menekült meg a büntetéstől. – Az exodikon a gőg elítélésével és a bölcs belátás, a józan mérlegelés dicséretével zárja le a tragédiát.

Antigoné tragikuma

Az Antigoné központi kérdése: hogyan kell dönteni, ha szembekerül az istenek ősi törvénye – tulajdonképpen az emberség, a közösség által szentesített hagyomány s a lelkiismeret parancsa – a zsarnoki hatalom törvényével? Ilyen kiélezett helyzetben melyik parancsnak kell engedelmeskedni? Mit kell tennie az embernek, ha választani kényszerül az erkölcs és az „állampolgári” kötelesség, a humánum és a zsarnoki kényszer között? Kreón tilalma ugyanis olyan erkölcsi törvényt, mindenki által szentnek tartott igazságot sértett, amelynek érvényességét abban az időben senki sem vonta kétségbe.

A drámai küzdelemben a különböző szereplők – jellemüknek, saját értékrendjüknek megfelelően – egymástól eltérő módon viselkednek. A tragikus cselekmény tehát arra kényszeríti a nézőt, hogy válasszon a színpadon felkínált magatartásformák lehetőségei közül. ŐAntigoné lelkiismerete szavára hallgat, s habozás nélkül dönt. Tudatosan vállalja „engedetlenségéért”, „vétségéért” a szörnyű megtorlást, elszenvedi a halálbüntetést. Antigoné olyan jellem, aki a Kreón parancsa által teremtett új helyzetben nem tud élni, mert számára az életénél is fontosabb az általa képviselt erkölcsi igazság érvényesülése.

Antigoné igazát, magatartásának értékes voltát mindenki elismeri, senki sem vonja kétségbe. Iszméné érzelmileg azonosul vele, a thébai vének is csak egy darabig tudják leplezni együttérzésüket, a nép pedig egyenesen helyesli tettét, s már életében megsiratja őt. Az általános rokonszenv ellenére mégsem meri követni senki Antigoné hősi példáját. A többi szereplő tovább tud élni az előállott szituációban, Kreón parancsa elvi megalkuvásra kényszeríti őket. Értékrendjükben fontosabb valami más – saját boldogulásuk, életük megmentése -, mint az általuk is elismert erkölcsi törvény végrehajtása. – Iszméné később kész feláldozni életét, hajlandó vállalni a halált, de döntésének legfőbb oka a rémület, hogy teljesen egyedül marad: Kreónnal szembeszállni nincs benne elegendő bátorság. Haimón is eldobja életét, éles vitába keveredik apjával, de nem az isteni törvényért küzd, csupán szerelmeséért.

A drámában Antigoné magára marad, egyedül áll: ő az egyetlen, aki az isteni törvényt, az emberség és a lelkiismeret parancsát életénél is drágábbnak tartja, egyedül őbenne van elég bátorság ahhoz, hogy ennek a törvénynek megalkuvás nélkül mindhalálig engedelmeskedjen.