Móra Ferenc: Parasztjaim

A fiatalokban van már ragaszkodás az iskolához, már belekóstoltak a kultúrába, az öregebbek azonban tudatlanok, évszázados babonák, tévhitek áldozatai. Az előbbi elbeszélésben Mák apó az alacsonyan repülő fecskéket kergeti, hogy felszabjanak a magasba, mert szerinte a fecskék hozzák az esőt, ha lent szállanak.

Egy másik elbeszélésben, a Mihály folyamatbatételében Mihály, az átokházi paraszt nem tudja,.mi a különbség folyam és folyamat között. Nem érti meg a jog nyelvét, hiszen nem is számára írták, inkább ellenére.

Ugyanaz a Mihály és felesége Kossuthot királynak tartja. Abban a beszédében, amelyet Móra a magyar parasztról tartott, aggasztó példákat hozott fel kulturálatlanságukra. Azért is hangsúlyozza ezt a szomorú igazságot, mert a rendszer urai, akik sovinizmusra nevelték, unosuntalan hangoztatták a magyarság kultúrfölényét a szomszéd népekkel szemben. Ezt az állítólagos kultúrfölényt cáfolja az a tény, hogy a magyar paraszt semmit nem tud Napóleonról. Szent Istvánról is csak annyit, hogy ünnepe augusztus 20-ára esik. „Számukra az egész magyar történelem kezdete, vége, teljessége Kossuth Lajos és a negyvennyolc. De a névnél nincs tovább ez se. Mi volt az a negyvennyolc, mit csinált Kossuth Lajos? Ezekre a kérdésekre vállvonás a felelet. Meg az, hogy az nagy ember volt, most is sok olyan kellene. Miért volt nagy? Mert eltörölte az adót. Mert megverte a németet. Mert meg merte mondani az igazat a nagyuraknak. Arról, hogy felszabadította a jobbágyot, ezek a jobbágyok nem tudnak semmit. De én se tudom, hogy csakugyan föl vannak-e szabadítva.” (A magyar paraszt)

Itt jegyezzük meg azt is, hogy ebben a szemléletben nemcsak tudatlanság van.

Igaz, hogy Móra parasztjai nem ismerik a magyar nép írott történetét, de szavaik valamiféle más történelemről árulkodnak, amelyet a nép a maga számára állít össze, alakít ki. Ebben a történelmi szemléletben Kossuth egy szintre kerül a királyokkal, sőt talán még magasabbra is, hiszen nem elvont fogalomként jelenik meg a történelemben, hanem olyan emberként, akinek szándékait a nép megértette, és akit követni is hajlandó volt.

Ebben a történelemben állandó szerepet kap a török császár. No meg a sok kincs, arany, amit a török császárok ásattak el. Bojárdahalmát például Küsmödi szerint a török császárral kell felásatni. Valamelyik őse ugyanis ide temettette Bojárda nevű leányát, aki reménytelen szerelme miatt öngyilkos lett. A lány mellé 9 kád aranyat is helyezett, hogy az egykori utód, aki megtalálja a sírt, lássa, milyen nagy úr gyermeke alussza itt örök álmát.

De Küsmödi szerint a hatalmas kincset csak a török császár engedélyével szabad kiásni. íme, annyira élő a magyar paraszt saját történelme, hogy a modern korban is megtalálja e história különös személyeit. S e történelemben is első a haza, mert Küsmödi a kincs feltárásával hazáját akarja gazdagítani: „Csak a hazát akarom én fölkarolni, ha mán úgy maradt, mint a szödött szőlő, aki mellül még a karót is ellopták. Nincs mán itt más segítség, csak a török császár.” (Küsmödi felkarolja a hazát)

Ebben a történelemben természetesen helyet kap Sándor király, azaz Rózsa Sándor is.

(Sándor körül) Az alföldi tanyavilág csodálattal teli ragaszkodással őrzi emlékét, ahogy Móra is mondja: „… a nyáron tanyavilágunknak olyan részén bujdostam, amelynek nádfödeles házai között – novellaíróink bogárhátúaknak nevezgetik őket, noha olyan rongyos hátú bogarat a legnagyobb Brehm sem ismer – még elevenen él a Sándor-mítosz. (A nevét nem árulom el a környéknek, hogy a többi környék meg ne legyen sértve, mintha őbenne nem volna kegyelet.) Hát itt hallottam néhány történetet Sándorról, amelyeket érdemesnek tartok följegyezni. Hitelességükről az a kukoricacsősz felel, akivel együtt sütögettük odakinn a gyenge kukoricát.”

Móra Ferenc Rózsa Sándora nem olyan, mint a Móricz Zsigmondé. Móra írásában nemcsak a szegénység védelme fűződik a betyár alakjához, hanem gyilkosság is; olyan, amit féltékenységből, hiúságból követett el.

„Azok között, akiknek a gyertyáját elkoppantotta, volt vagy hét betyár is. Mikor ezeknek a halálát számon kérte tőle a bíróság, elfutotta a vér az arcát, és veszett dühvel rázta meg bilincseit.