Móra Ferenc: Parasztjaim

– Röttenetös jussom volt hozzá! – ordította. – Rózsa Sándornak adták ki magukat a népek előtt, pedig arra se voltak méltók, hogy kapcának viseljem őket.”

Móra a puszták királyának a bukását is megírja. Mindez arra mutat, hogy rokonszenvvel vizsgálta alakját, de némi tartózkodással: kötelez a tisztesség, hogy megmondjam, mi lett a Sándor vége. A bíróság kimondta rá a halált, de mindjárt kegyelemre is ajánlotta – bizonyosan nem ok nélkül.

S Ferenc József negyedszer is megamnesztiázta a puszták királyát. Szegény király! A szamosújvári börtön volt az ő Szent Ilonája, ahol – szabómesterségre fogták. Ez csúfabb bukás volt még a Napóleonénál is. Mikor pedig az öreg ujjak elerőtlenedtek már a szabótűhöz, akkor kötőtűt dugtak közéjük, és Sándor mint strimflikötő fejezte be földi pályáját. Higgyük, hogy a nagy Bíró legalább ezért szintén amnesztiát adott neki.”

A falu műveletlenségéről, a babonák, rögeszmék világáról, a kulturálatlanságról legkevésbé éppen a magyar paraszt tehet. Hogy miért ilyen elmaradott a műveltségében, arra Móra a kötet nem egy elbeszélésében vagy egyéb írásában megadja a magyarázatot. Elsősorban a rendszer vezetői bűnösek, akik gazdasági nyomorba süllyesztették és ott is tartják a föld művelőit. Mekkora ez a nyomor? Olvassuk el A magyar parasztról mondott beszédét, vagy nyissuk fel a kötet Földhözragadt Jánosék 1932-ben című írását. Ezekben félelmetes hitelességgel, szinte vádszerűen sorolja fel az író a nyomor tüneteit.

A sok közül csak néhányat említsünk meg, a legkirívóbbakat! A szegény paraszt valósággal éhezik, élelme hiányos, hitvány. Van család, mely korpán húzza át a telet, nem korpakenyéren, hanem vízzel kevert korpán.

A nyomor következménye a csócsálás is.

Az idősebb megrágja az ételt a csecsemő számára, azután betömködi azt a gyermek kék színű szájába. Kiválóan jó erre a faalji férges szilva kenyérrel: „Nagyon megedzi ez a kis gyomrot, aki bele nem hal araszos korában, az megélhet száz esztendőt is.”

Aki hajában főtt krumplit eszik vagy paprikás-sós kenyeret, az már büszkén mondja: „Nekem telik, mertén gazdaember vagyok.” 2200 négyszögöl telket kapott földosztáskor, havonként 66 pengő válságot fizet érte 52 esztendőn keresztül. Ezen kívül 59 pengő egyéb kiadása van a földre. A bevétel a termésért pedig mindössze három pengő. A kukoricaszárért 20 pengőt ígértek. „Hála Istennek, a zárószámadás csak 102 pengő deficitet mutat.”

A másik csak bérli a földet, de abban sincs köszönet. Vagy elmenekül a földtől, s örül, ha a városi rokonság bejuttatja valahová iskolaszolgának, vagy az adó, a teher, a beszolgáltatás tönkreteszi. Végül még a hivatalos eljárás költségeit, a végrehajtót is neki kell fizetnie.

Földhözragadt Jánosnak fel kell gyújtania a tanyáját is, ha a leányát meg akarja házasítani. A biztosítók 843 pengőt fizettek tűzkárért. Ezért a pénzért már új tanyát is lehetett építeni, „pedig a házaknak mostanában az a szokásuk, hogy összedűlnek, mint az emberek”.

Erkölcsi életüket is a föld szabja meg. Előfordul, hogy a 60 év fölötti öregasszony mostoha fiával áll össze: „: az lösz a legokosabb, mert akkor a birtokot nem köll szétválasztani.” Sok a hadirokkant a parasztság soraiban, és ott csak az asszony keres. Jó, ha havonta 20 pengőt összeszed mosással. A rokkantsági járulék inkább megszégyenítés, mint segítség. A rokkant havi 1 pengőt kap a szeretett hazától, és két gyerek után 50-50 fillért.

A választások alkalmával a paraszt nem tudja, kire adja szavazatát. Arra szavaz, aki leveszi válláról a terhet. Olykor többen is összebeszélnek, hogy 1 kiló sóért vagy 1 liter petróleumért adják-e el a szavazatukat. Általában készpénzért nem szívesen bocsátják áruba voksukat, mert megesett, hogy szavazás után behajtották rajtuk a pénzeket. Ezért okos az, aki például szavazatáért testvérnénje koporsóját csináltatta meg: „A koporsót, azt hiszem, csak mégse szedik ki a föld alól, akármilyen huncut ez a világi nép.”

A rossz tandíjrendszer mellett az iskolabírság is sújtja a szegény embert, aki gyermekét a sok munka vagy a nagy távolság és a hideg miatt nem tudja, vagy nem meri iskolába küldeni. A bírságok ellen vagy tandíjkedvezményért hiába folyamodik, mert bár a városháza csak miatyánknyira van az iskolától, mégis nagyon messze. Egyik-másik parasztgyermek annyira rongyos, hogy a nagy hidegben maga a tanító javasolja, hogy ne látogassa az iskolát: „Anyádnak pedig mondd meg, hogy ha ilyen időben még egyszer elereszt az iskolába, akkor agyonvágom.”