Móra Ferenc: Parasztjaim

Ugyancsak gazdag humor bontakozik ki azokból a képekből, hasonlatokból, melyeket Móra olyan sűrűn használ írásai fűszerezésére.

Az Illés megtette a törvényt című elbeszélésben olvassuk: „Ahogy befordultam az udvarra, mérgesen nekem ugrott a puli. Már akár mint házfelügyelő, akár mint a csontok amatőr felkaparója, aki haragszik a konkurenciára.” Még derűsebbek Móra leírásai, képei, amelyeket az általa annyira szeretett paraszti figurákról adott. A Mezei nagyhatalmak című elbeszélésében András és Mihály áll szemben egymással. A következő tájékoztatást kapjuk Andrásról: ,Ami pedig a lábfej és a sapkás fej közé esik, abból nagyon könnyű megállapítani, hogy András szenvédelme a szalonna iránt tisztán platonikus vonzalom. Hosszú, keszeg ember András, afféle szegény kertész ember az ötödik dűlőből, ahol a krumpliban és répában tartózkodó kalóriával szokás megtölteni az oldalközt.”

Móra Parasztjaim című kötete egyik legszebb vallomás a szegényparasztság sorsáról.

Méltatás helyett az író szavait idézzük: „Nem mondtam el mindent, amit láttam, mert azt mondhatnánk rám, lázítok. így is volt egy-két jó emberem, aki féltett, hogy az igazságom nem lesz elég erős pajzsom, ha védelemre szorulok. S ami riportot írtam, annak is irodalmi formát próbáltam adni. Nem azért, hogy nagyobb legyen a hatás, hanem hogy ne legyen olyan kegyetlen a tények brutalitása. Nem találtam ki semmit, de egy-két színt vettem abból a forrásból, ahol az életem eredt. Én is voltam szájból mosakodó kisgyerek, csakhogy én édes vizet vehettem a számba. A mai földhözragadtnak étele, itala, mosdóvize, törülközője csupa keserűség. Én is bukdácsoltam a hóban a csillagfényes téli hajnalokon, de én hihettem, hogy elérem a csillagokat. Mit hihet a mai egyinges, kisrongyos, akit apja, a béres, még a maga karrierjével sem biztathat?”