Móra Ferenc: Parasztjaim

A magyar paraszt gyakran lágyszívű és csodálatosan szelíd. Márton apót, a csőszt súlyosan megfenyegeti az ispán, ha még egyszer nem vesz zálogot a vetésbe tévedő idegen állatokból. Hiába akar szót fogadni Márton apó; mikor a búzában három báránykát és egy alvó, szelíd képű szőke fiúcskát talál, a három bárányt megeteti és megitatja, s a kisfiút egy találós kérdés megfejtése után a zálogba vett bárányokkal együtt szelíden elbocsátja. (Márton apó zálogol)

Ugyanilyen mély emberség mutatkozik A csókái csata című elbeszélésben is.

A csókái magyarok és a szanádi szerbek hosszú barátság után kegyetlenül megharagudtak egymásra, s már-már kaszárakapára került sor. De a kis Milica és Marika ártatlan barátsága és egymáshoz való ragaszkodása az apák fegyverzetén kibékítette a haragvó szíveket: „…a szanádi bíró Marikát kapta az ölébe. A csókái bíró meg Milicát ölelte magához, s egymás kezét fogva állt a két vezér a két sereg közé. De lett is erre olyan örömriadal, hogy a szanádi varjak mind a csókái határba repültek tőle, a csókái csókák meg a szanádiba.”

Az ellentét néha a parasztság körében csak párbajjal oldható meg. Nem az urak párbajszabályai szerint, hanem a falu sok százados törvényei alapján.

Sahin Ugró Gergő és Francia Nagy Antal egy hetivásáros napon a kocsmában összeszólalkozott. Az egyik azt mondta a másiknak, hogy nincs még benőve a feje lágya. Ezt a séjtést meg kell torolni, jöjjön a fejpróba, két kemény fej többszörös összekoccantása. Akkor hagyták csak abba, mikor az egyik már „röcsögött”. (Fejpróba) Máskor a bor a hetvenkedésnek és a belőle következő párbajnak az eredeztetője. A Mecsek gyerek és a világbirkos verekedése is csárdából indult és az udvaron végződött. Halállal az egyik részről, börtönbüntetéssel a másikról. (A világbirkos halálának ténykörülményei)

Akármelyik írását olvassuk is a kötetnek, akárhogyan mutatja is be elbeszélésében Móra a magyar parasztot, minden esetben az írónak a paraszt iránt érzett mélységes szeretetét tapasztaljuk. írásainak célja, hogy becsülje meg a társadalom a parasztságot, sokkal jobban, mint ahogyan eddig tette. Ezt a rokonszenvet, melyet az olvasó is érez, nemcsak művének eszmeiségével, nemcsak remek jellemábrázoló képességével éri el Móra, hanem a művészi és érzelmi hatás érdekében felhasznált egyéb sajátos formai eszközeivel is. Mórát többek között azért is olvassuk szívesen, mert úgy ír, mintha élőszóval mondaná el történeteit. Kitűnően tud adomákat, érdekes eseményeket előadni, kellemesen tud csevegni. Kedvesen bizalmaskodó, beszélgető modorához, csevegő stílusához az is hozzátartozik, hogy rendszerint nem tér rá azonnal a címben jelzett eseményre. Gondoljunk csak a Mihály folyamatba tétele című írására. A novella szerkezete három részre tagolódik. Először Mihályt mutatja be Móra, és azt a vidéket, ahol Mihály tengeti keserves életét, és ahol ősei verítékeztek. A második részben az író és Mihály között létrejött egyezségről olvasunk, és arról az incidensről, amelyek az egyezség szerinti napszámok kifizetése körül támadt. S ezek után teszi teljessé történetét a tulajdonképpeni téma elbeszélésével. Számára a cím csak ürügy a beszélgetésre. Bizonyos, hogy egyszer eljut ígéretének beváltásához. De közben panaszait, kétségeit, fájdalmát is elmondja.

Végül szólnunk kell Móra sajátos humoráról. Amikor a szegényparasztról, annak ügyeiről, konfliktusairól beszél, írásaiban a szelíd, megértő humor tükröződik. Ennek alapja a szeretet, melynek melege átjárja az olvasót is.

Másként tréfálkozik Móra, amikor nem megbocsátani, hanem vádolni akar. Ilyenkor szívesen él az irónia, a gúny fegyverével. Amikor Mihály megértette, mit jelent valamilyen ügy folyamatba tétele, az író kifakad a törvények, rendeletek stílusa ellen: „Bölcs emberek csinálják a törvényeket. Hátha azok azt tartják, hogy baj lenne abból, ha Átokházán is megértenék a törvényt!”

A gúny és az irónia olykor zárójelek alkalmazásával kap kiemelést az elbeszélésekben. A Mindenféle ördögökről című elbeszélésben olvashatjuk: „Az összehasonlító vallástörténet szerint az öreg ördög bölcsőjét alighanem Babilon vizei mellett ringatták. Nyilván szumir őseink jöttek rá először, hogy még az Úristennek is szüksége van némi ellenzékre. (Látnivaló, hogy nagyon szamár emberek voltak azok a szumirok. Nem volt bennük semmi reális országlászati érzék.)” Hasonlóképpen ugyanebben az elbeszélésben a diplomaták elleni kifakadást teszi zárójel közé Móra: „A kabbalisták a geneológiáját is megszerkesztették az ördögnek, persze csak felmenő ágon. A legöregebb ördög a Samael, ez volt az, aki Évát elcsábította. Ennek az ivadéka Sátán, aki olyan követféle az ég és a föld között, mert az égi hatalmasságoknak ő teszi a jelentéseket a földi konstellációkról. (A diplomaták valószínűleg az ő impériuma alá tartoznak, s központi székhelye Genf.)”