Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma röviden; szereplők jellemzés

A gróf a túszként felajánlott leányt elfogadja, és seregével s a lánnyal visszatér a nedeci várba. Apaként bánik a lánnyal, mindennel ellátja, mindenből a legjobbat kapja. A gróf is kissé szelídebben él a lány hatására. Hogy Apolka ne unatkozzon, bált rendez, ahol az egyik ifjú megcsókolja Apolka vállát. A gróf párbajra hívja ki a merész férfit, ahol ő súlyosan megsebesül. Betegágya fölött „hű” emberei csak saját sorsukért aggódnak.

„A bulletini katonaorvos, dr. Breke Nánás éppen akkor keresgélte bent a bordák közt, ahol a lövés a léket ütötte, egy kutaccsal a golyóbist. Az öreg kovács sírt, Pamutkay uram pedig mérges szemet vágott a közeledő Apolkára, a káplán egy vizestálat tartott az orvosnak, míg ellenben Pruzsinszky izgatottan járt fel s alá, egyre ezt hajtogatva: – Mi lesz belőlünk, mi lesz belőlünk? Az orvos végre is megsokallta, csúnya nyelvű, goromba ember volt (s ennél a mesterségnél a gorombaság kisegítő eszköze a tudománynak), Pruzsinszkyra förmedt: – Az ördög bánja az urakat, inkább azon töprengjenek, hogy mi lesz a sebesülttel!…”

Apolka önfeláldozóan ápolja a beteg grófot, aki már csak őt viseli el a betegágya mellett. A gróf gondoskodni akar a lány jövőjéről, hogy az akkor is biztosítva legyen, ha történik vele valami, ezért Pamutkayval ügyvédet hívat. Megérkezik az ügyvéd, Dr. Tarnóczy Emil, Gáspár bácsi fia, Apolka unokatestvére. Emil már csak a betegágyánál ismeri fel unokahúgát, a lány pedig csak most értesül Gáspár bácsi haláláról. A gróf úr azért hívatta az ügyvédet, mert lányává szeretné fogadni Apolkát. Emil a gróftól feleségül kéri a lányt, a grófot először feldühíti, később inkább megmosolyogtatja a fiatalember merész viselkedése. De Apolkát nem adja hozzá, hiszen ő hadi túsz, ő innen akkor távozhat el, ha Estella visszatér. Tarnóczy mindenáron magával akarja vinni a lányt, ezzel azonban végleg feldühíti a beteg embert. A gróf úr belefújt egy sípba, és szinte a semmiből négy alabárdos vitéz toppant a szobába, és a vár börtönébe vitték a tiltakozó ifjút. Zsolnán gyorsan elterjedt Tarnóczy fogságba kerülésének a híre. A gróf egyre betegebb lesz, lázálmaiban attól retteg, hogy a lányt elveszik tőle. Közben a város ki akarja szabadítani a foglyot, de a gróf emberi elkergetik a városi hajdúkat. Pongrácz úr levelet kap a besztercei polgármestertől, Blázytól, melyben arról értesítik, hogy Apóllónia örökölte az elhunyt Tronowszky Péter vagyonát, ő, a polgármester lett a gyámja, és a végrendelet végrehajtója, tehát felkéri a gróf urat, hogy adja ki a lányt.

Pongrácz azonban a lányt nem adja ki, hiszen hadi túsz, és különben is, napok múlva hivatalosan grófkisasszony lesz. Közben az ifjú ügyvédnek egy titkos folyosón sikerült megszöknie a várból. Összefog Blázyval, hiszen az egyik a menyasszonyát, a másik a gyámleányát szeretné visszakapni, egy lehetőségük lenne erre, ha visszaadják a grófnak Estellőt. Tarnóczy meg is találja a már öreg nőt, a Behenczyek kastélyában, ahol a bárók

éppen megint ínséges korszakukat élik, és hatszáz forintért megveszi Estellát. Most az ifjú báró játssza ki az apját, és ő szerzi meg a pénz. Tarnóczy azonnal elviszi a már öreg és csúnya nőt a polgármesterhez, és elindul a küldöttség a grófhoz, hogy nyélbe üssék a túszok cseréjét. Amikor a gróf a levélből megtudja, hogy visszakapja Estellát, azaz szombaton el kell válnia Apolkától, csak ennyit mond:

„Vesztettem. Fizetek.”

Most, hogy már biztos, hogy Apolka elmegy tőle, tudja, hogy meg fog halni. Halálára tudatosan készül, szinte belemenekül. Viselkedése nagyon is tudatos, mindenről pontosan rendelkezik, őrültségnek semmi jelét nem mutatja. Legszebb díszruháját öltötte magára, ágyát az ablakhoz vitette, hogy lássa, mi történik, meggyónni valója nincs, hiszen egész életében tisztességesen, bűntelenül élt. Matyej mesterrel monumentális koporsót készíttetett, lelövette kedvenc lovát, Waterloot, mert az volt az utolsó kívánsága, hogy lován ülve temessék el. Amikor a küldöttség elé vezeti Estellát, az utolsó várúr már nem él, halottas ágya mellett Apolka ül.

Jellemek

Pongrácz: az Úri Don Quiote alakja, nyugodtan éli a maga külön, rögeszmés életét. Hóbortjait kímélik, valósággal megbecsülik, cinkosa az egész vármegye. Mikszáth tudatosan bizonytalanságban tartja olvasóit abban a tekintetben, őrült-e Pongrácz, vagy nem. A valódi Don Quiote és Pongrácz is megfeledkeztek az időről, s egy rég letűnt világ ideáljaihoz ragaszkodnak csökönyösen, már-már tébolyult elszántsággal. De a két regényhőst lényeges különbségek el is távolítják egymástól. Pongrácz István sok tekintetben becsületre méltó ember, nemes érzések élnek benne, és egész lényében van valami lovagi finomság, tisztaság. Hiányzik belőle az önző törtetés, a mohó élvezetvágy s mindenekelőtt a hazug képmutatás.