Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma röviden; szereplők jellemzés

Meggazdagodott polgárok gyakran büszkélkednek vagyonukkal, ez tipikusnak nevezhető. Amit azonban a két testvér Apolka ellátása ürügyén tesz, az már nevetséges. A fivérek is „bolondok”, legalábbis a zsolnaiak szemében. Az önzés, a kapzsi falánkság mutatkozik meg különcségükben. Mindkét fivér alapvető jellemvonala a mohóság. A lányka sorsa egyiküket sem érdekli, csak a másikat akarják bosszantani és felingerelni. Jellegzetes vonás Mikszáth regényeiben, hogy a vagyon semmiféle pazarlástól nem fogy el, sőt, talán még növekedik is.

A XIX. század hetvenes-nyolvanas éveiben kiéleződő nacionalista ellentétek ábrázolása tipikusnak nevezhető. Péter pánszláv, Gáspár magyar szellemben neveli a lánykát. Túrócszentmárton, a szlovák nemzeti mozgalom korabeli központja adja Apolka szláv tanítóit, Debrecen a magyart. Míg a lány Péter nagybátyjánál van, addig szlovák és cseh nyelvű képeskönyvek veszik körül, mikor Gáspárnál tölti a fél évet, akkor magyar hintó szállítja, magyar kocsissal, huszáros inasok veszik körül. A két testvért nem a hazafias indulatok fűtik, csupán egymás bosszantása és ingerlése a cél. Gáspár még saját nevét is Tarnóczyra magyarosította, sőt fia, Miloszláv nevét is Emilre változtatta.

Gáspár házában Apolka és Milán egymásba szeret, így amikor letelik a fél év, és a lánynak el kell hagynia a házat, nehéz szívvel teszi. Miloszláv bejelenti apjának, hogy szeretné elvenni a lányt, ez éktelen haragra gerjeszti Tronowszky Gáspárt. Apolkára Péter nagybácsinál sem vár jobb sors. A bácsi amikor Apolkát az ő házába viszik fényes fogatán, komornyiknak öltözve, ő is bemegy az ellenség házába, hogy saját szemével lássa, testvére miket vett a lánynak. Így tanúja lesz annak is, hogy Apolka egy titkos találkát beszél meg Milánnal. Így a lányt kiutasítja a házából, hiszen mi lenne, ha az ő vagyona Apolka révén a gyűlölt testvér fiáé lenne. Apolka Gáspár bácsihoz megy, de ő sem fogadja be, mert félti a fiát a lánytól. Az árvát újra Klivény írnok fogadja be. Már látszott, hogy milyen takaros teremtés lesz belőle; rögtön hasznot szimatol. Színpadiasan óvja a leány tisztességét Miloszlávtól, de rögtön szemet huny, amikor az ifjú ügyvéd ötven sorsjegy árával lekenyerezi. Nem sok választja el a lányt, hogy az öreg Behenczy báró kezére játssza a részeges kerítő. A lányt a saját tulajdonának tekinti, úgy bánik vele, mint a kereskedő a csecsebecséjével, annak adja oda, aki többet ajánl érte. A kocsmában Miloszláv is tanúja, ahogy Klivényi szinte kiárusítja a lányt. A fiú összeverekszik az írnokkal. A verekedésnek Kubikné vet véget, aki közli Klivényivel, hogy a felesége meghalt. Így el Klményi nem tudja az üzletet nyélbe ütni a báróval, felesége halálát ezért csak így kommentálja:

„Szegény Zsuzsanna, szegény Zsuzsanna, de rosszkor haltál meg!”

A hazafelé tartó úton pedig megkéri Apolka kezét. Apolka ezt már nem bírja elviselni, elszökik a férfitól, és a Vág folyóba akarja vetni magát. A folyó partján találta meg az ájult lányt Rebernyik János, a polgármester hajdúja, aki másnap beviszi a lányt a városházára.

A polgármester elhatározza, hogy nem hagyja sorsára a lányt. Közben Pongrácz gróf serege a város határába érkezett.

Harmadik rész

A bulletini parancsnok és a hadsereg tisztjei mindent elkövetnek, hogy elkerüljék az országos botrányt, a Beszterce elleni háborút. István gróffal azonban csak a saját nyelvén lehet beszélni. Az urak azt találják ki, hogy az éppen Zsolnán tartózkodó vándorszínészek öt tagját beöltözteti Beszterce város hódoló küldöttségének, és az elszökött Estellőért cserébe átadják a bolondos grófnak a fiatal és gyönyörű Apolkát. A polgármester először nem akar beleegyezni, hogy a lány legyen a hadi túsz, de sikerül őt meggyőzni.

„-…Ha a Szent Erzsébet kötényébe esne, jobb helye akkor se esne. Tudod milyen István; erkölcsben szigorú, lélekben tiszta. Ételben, ruhában nem lát nála szükséget, nevelteti, még férjhez is adja. Jobban fog rá vigyázni, hidd el, mint a tulajdon szeme fényére, hogy a hadi túsznak baja nem történjék.”

István gróf ezzel a megoldással boldog és elégedett volt, diadalmámort érzett.

„A káprázatok közt, amelyekben fiatal kora óta élt, ez volt neki az első valóság. Igen, ez. Ez a nagy hazudozás. Szíve tombolt a diadalérzettől, szeme kevélyen siklott végig a hódolókon, míg hirtelen rajtaveszett az utolsó látományon, Apolkán.”