Az anekdotikus elbeszélés Jókainál és Mikszáthnál

Műfajismertetés

A regény a polgári társadalom uralkodó műfaja. A XIX. sz. realista regényei egy lényegében jól áttekinthető világról festettek képet; a regényíró szinte mindent tudott a világról, ismerte a társadalom gépezetét. A társadalomról, személyekről, tárgyakról, ezek kapcsolatairól teljes képet akart adni az író. A cselekmény ok-okozati összefüggésben, valóságosnak ható térben és időben bontakozik ki; a szereplők is valódi élő emberek hatását keltették.

Az anekdota népi fogantatású műfaj, rövid, csattanós, tréfás történet; sajátosságai közé tartozik a bensőségesség, a mesélőnek és hallgatóságának egymásrautalásokból, félszavakból is értő összetartozása. Innen származik az élőbeszéd ízét idéző közvetlen elbeszélő hangja, hiszen a regényben nemcsak az elbeszélőnek jut központi szerep, hanem az általa használt nyelvnek is. Az anekdotikus építkezés egyik jellegzetessége az elbeszélői pozíció szubjektivitása; az író nem azonosul hősével, kívülről és ironikusan szemléli, de nem tagadhat tőle bizonyos rokonszenvet, s ha mosolyog is rajta, nem teszi egyértelműen komikus, nevetséges figurává.

Jókai Mór: Egy magyar nábob

Jókai Mór a magyar nyelv kimagasló ismerője volt, szógazdagságát különösen jól érzékeltetik leírásai, terjedelmes körmondatai. Az Egy magyar nábob (1853) c. regénye, szerkezetét nézve az ún. anekdotikus-életképszerű változatot képviseli. Az Egy magyar nábob alapvetően anekdotikus jellegű mű, amelyben rövidke epizódok (pl. a pünkösdi királyi koronáért folytatott küzdelem, vagy Chataquela, az afgán származású nő története) során alakul ki. Az epizódok nagyon fellazítják a történet alapvető szálát (a mű első harmada epizódokból, önállósult novellákból áll: főleg Abellino és Kárpáthz János környezetét és életmódját tárja elénk). Emiatt néhány szereplőnek semmi köze sincs a történet központi cselekményéhez, annak ellenére, hogy a szerző viszonylag sokat foglalkozik vele, pl. a magyar származású párizsi énekesnő, Mainvielle-né élettörténetét elejétől a végéig megismerhetjük, annak ellenére, hogy a párizsi fejezetsorok kivételével egyszer sem tűnik fel.

A regény anekdotikus volta ellenére sem mondható céltalannak, hiszen benne Jókai két kor értékítéletét, életfelfogását állítja szembe, hiszen az eltunyul nábobot csakis egy polgárlány képes kilendíteni sivár mindennapjaiból.. Fontos megemlítenünk az anekdotázás, humor mellett az érzékletes jellemábrázolást is. Kárpáthy fokozatosan hatalmas fejlődésen erkölcsi megtisztuláson ment keresztül (Jancsi úrként ismerjük meg, végül már tekintélyes, felelősségtudatos ember). Abellino éppen a másik irányba halad (a regény elején már negatív figura, a végére viszont szánalma szerencsétlenné válik). Romantikus jellemfejlődésre egy pl. akad: Szentirmay Rudolf (aki bár széles látókörű ember, az életunalom jellemzi, hazájáról tudni sem akar, szerinte az „egy nagy német-zsidó kolónia” a Flóra hatására hirtelenül megváltozik) Tehát a mű romantikus vonásai: anekdotikus szerkezete, a fantázia szerepe, meghökkentő fordulatok (tűzvész), mellékepizódok, titokzatosság, jellemek ellentétezése, eszmeiség.

Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma

Hősének, gróf Pongrácz Istvánnak furcsa históriáját – kedélyes anekdotázás közben – egyik képviselő barátjától, gróf Pongrácz Károlytól hallotta s ezután megírta Beszterce ostroma (1894) c. regényét. Az anekdotában nemcsak egyszerűen mulatságos történetet látott, hanem észrevette a benne rejlő tipikus tartalmat: egy-egy magatartásforma eltúlzott, de társadalmilag jellemző vonásait is. Az anekdota segítette Mikszáth valóságábrázoló művészetét, de nem kedvezett az elmélyült jellemrajznak, összefüggő cselekménynek, a valóság bonyolultságát megmutató kompozíciónak Apró, néha fölöslegesnek mutatkozó tények halmozása, a szereplők cselekedeteinek minél gazdagabb elmesélése, az anekdotikus érdekességek által jellemez. Pongrácz István külsejét csupán egyetlen mondattal írja le:

„Különben derék szál legény volt, magas, daliás, feltűnő piros arccal, hetyke bajusszal. (…) Nem volt más hibája, csak hogy sántított egy kicsit”

Ez már egy közbevetett anekdota bevezetése.(Ürügy, hogy elmesélje, miért nem tudták helyére igazítani lábát.)