Eötvös József: Magyarország 1514-ben (1847), tartalom, elemzés

A magyar reformkorszak egyik legégetőbb problémája a jobbágyfelszabadítás volt. A negyvenes évek magyar politikai harcainak tapasztalatai és az 1846-os galíciai parasztlázadás – amelyet a bécsi udvar szított, hogy a lengyel nemesek függetlenségi törekvéseivel saját jobbágyságát állítsa szembe – adták Eötvös kezébe a tollat. Úgy érezte, fel kell hívnia a könnyen bekövetkezhető hasonló fordulat veszélyére a magyar nemesség figyelmét. A galíciai események nélkül, amelyek Vörösmartyból is az elkeseredés hangjait váltották ki (Az emberek), nehezen érthető az író félelme: úgy véli, nem hangsúlyozhatja eléggé, hogy a nemesség reformmozgalmai mellé kell állítani a népet, nehogy a félrevezetett és politikailag járatlan parasztságot a progresszió ellen lehessen fordítani. Eötvös azonban attól is fél, hogy a nép köréből kiinduló esetleges forradalmi tömegmozgalom a nemességet és az elért gazdasági és kulturális eredményeket is elsöpörhetné. Nemesi lelkifurdalásának és saját osztálya kritikájának múltba vetített képével azokat az előzményeket keresi, amelyek kialakították a XIX. századi magyar társadalmi viszonyokat. Célját maga árulja el előszavában: ,A történetek ismerete szövétnek, melyet, hogy biztosan haladjon, minden nemzetnek követni kell: s nem lehet a költőnek feladata eltakarni a világot, melyet az jelen viszonyainkra terjeszthetne, vagy közé vegyített idegen anyagokkal meghamisítani a forrást, melyből talán keserű, de mindég üdvös tanulságokat meríthetünk.” Művét tehát kemény figyelmeztetésnek szánja a reformokkal makacsul szembeforduló nemességnek.

A regény témája, amint ezt a cím is elárulja, az 1514-es magyar parasztháború.

Az író azonban más utakon jár, mint elődei és kortársai: nem a romantikus történelemszemlélet és regényírói módszer jellemzi, mint Jósikát vagy Kemény Zsigmondot. Ennek ellenére kritikai realista ábrázolási módszere a történelmi regény első európai jelentőségű alkotójához, a romantikus Walter Scotthoz nyúlik vissza: az ő hősei is a különböző táborokba vezetnek el bennünket, történelmi szereplői pedig éppen azáltal válnak jelentőssé, hogy kapcsolatuk a nagy tömegmozgalmakkal, a kor nagy kérdéseivel világosan elénk tárul.

A regény cselekménye röviden a következőkben foglalható össze:

A király kitünteti a székely vitézt, Dózsa Györgyöt a törökök elleni harcban szerzett érdemeiért. A vitéz ünneplésére összesereglett a budai nép és a királyi udvar nemességének szavaiból, magatartásából elénk tárul a kor képe és a királyi hatalom gyengesége. A rossz közbiztonságra mi sem jellemzőbb, minthogy a Biharból Budára érkező Artándi Tamás és fia, Pál Pest falai alatt rablóktól szabadítják meg Szaleresi Ambrust, a gazdag polgárt és családját. Szaleresi később, sok pesti polgárhoz hasonlóan, csatlakozik a keresztesekhez. Pál és Szaleresi Klári között hamarosan szerelmi kapcsolat bontakozik ki. Ártándiék Telegdi Istvánhoz, a király tábornokához igyekeznek. Telegdi azt szeretné, ha a Bakács hercegérsek által a pápa engedélyével meghirdetett törökellenes keresztes hadjáratnak az öreg Artándi lenne a vezére, de tervét nem sikerül megvalósítania, mert Bakács – támaszkodva a zászlók alá gyülekező nép hangulatára – Dózsát nevezteti ki a királlyal. Titkos terve az, hogy a jobbágyseregeket a magyar trónra vágyakozó Zápolya ellen használja fel, hiszen más fegyveres erőre nem számíthat a királlyal mit sem törődő főnemesség körében. Tervét a ceglédi plébános, Mészáros,. Lőrinc világosan látja.

Az öreg Telegdi és Artándi megegyezett abban, hogy gyermekeiket összeházasítják. Fruzsina egész szívével szereti a délceg ifjút,. Pálnak azonban nagy gondot okoz a Klárihoz fűződő kapcsolat felszámolása. Egy este Szaleresiék-nél véletlen tanúja lesz a keresztes vezérek tanácskozásának, és megtudja, hogy azok az elégedetlen népet az urak ellen akarják vezetni. Ezzel a hírrel Bornemisszához, a királyfi nevelőjéhez siet, majd a nádor levelével Nagyváradra és Telegdre indul. Útja előtt még megírja a szakító levelét Klárinak. A szerencsétlen leány kezébe kerül az a másik levél is, amelyet Pál Fruzsinának írt. Figyelmezteti ugyanis jegyesét arra, költözzék be budai nyári lakukból a megerősített Budára. Klári erre magához rendeli a keresztesek táborából apja legényét, Andrást, és ráveszi arra, készítse elő Telegdiék nyári lakának megtámadását. Telegdi jobbágyszármazású diákja, Orbán, titkon szerelmes Fruzsinába. Értesül a keresztesek tervéről, és még időben sikerül Fruzsinát és nagynénjét, Bebek Katalint megmenteni. Klári rádöbben tervének szörnyűségére, hiszen nem akar mást, mint hogy Fruzsina mondjon le Pálról, de pusztulását nem kívánja. Azonban hiába szeretné már visszatartani a felbőszült tömeget; amikor apja megtudja, hogy a támadás Klári kezdeményezésére indult meg, elátkozza, de később, értesülve Artándi Pál hitszegéséről, haragjában igazat ad neki,’s szívvel-lélekkel azonosítja magát a keresztesekkel. Hiába akarják a királyi és egyházi hatóságok a keresztesek Pest alatti táborát feloszlatni: a tömeg nem engedelmeskedik többé.