Eötvös József: Magyarország 1514-ben (1847), tartalom, elemzés

Eötvös szereplői révén a csatatereket is bemutatja: mesterien írja le a XX. fejezetben a keresztesek győzelme után az elhagyott csanádi harcteret. A regény XXVII. fejezete ismét a tömegek mozgásának realista ábrázolására vall; Fruzsináék sorsát tárja elénk a keresztes táborban. Amint eddig is láthattuk, az író hol egyik, hol másik hősének sorsáról szól, de a szereplők életútja szorosan kapcsolódik egymáshoz. Az expozíció után megindul a cselekmény; a konfliktusok kiélesedése a IX. fejezetben elvezet a kirobbanáshoz, de tulajdonképpeni tetőpontról, éppen a kizárólagos főhős hiánya miatt, nem beszélhetünk. A XXXIII. fejezet azonban valamennyi szereplő sorsát lezárja: Pál és Fruzsina kézfogójának remek tablója mintegy már a Mohácsot előkészítő nemesség képét vetíti elénk ugyanakkor, amikor az országból kivándorló hősökről is számot ad.

A jellemeket két csoportra osztja az író: az egyik oldalon állnak a nemesség képviselői, a másikon a parasztháború harcosai. A látszólag ingadozó szereplőknek (pl. Orbánnak is) előbb-utóbb nyíltan valamely oldalhoz kell csatlakozniuk. Ebben is a realista igazságszeretete nyilvánul meg: az 1514-eshez hasonlóan kiélezett politikai helyzetekben senki sem maradhat pártatlan, bármennyire is él benne az osztályviszonyokon felülemelkedés illúziója. Elég Telegdi sorsára, emlékeztetnünk, aki a leghumánusabb urak egyike volt ugyan, de azáltal, hogy ellenezte a keresztes had meghirdetését, a nép haragját még inkább kihívta maga ellen, mint a nála rövidlátóbb és kegyetlenkedő nemesek.

Eötvös a jellemzés kiegészítő módszereként a portrérajzolást választja. Legérdekesebb és legsokoldalúbb Ulászló király bemutatása a II. fejezetben. A történelmi szempontból fontos szereplőket az író, általában forrásainak lelkiismeretes felhasználásával, igyekszik életre kelteni. Bizonyos fokig az antik irodalom történelmi portréit követi, amikor a külső és belső tulajdonságok ismertetése után szinte értekezésbe illően taglalja, értékeli az egyes vonásokat. Az igazság bemutatására törekszik; éppen ezért szembeszáll a kialakult közhiedelmekkel, és sokoldalú elemzéssel tárja fel egy-egy szereplőjének lelkivilágát. Példaként egy kis részletet idézünk Zápolya jellemzéséből: „A korona utáni vágy nem is saját szívében támadt. Nevelése által oltatott keblébe a gondolat, s büszke anyja szorgosan ápolá nagyravágyását; de éppen mivel e vágyai nem jellemének voltak kifolyásai, ezért nem felelt meg jelleme vágyainak, azért nem találunk törekvéseiben következetességet;…

Ez a körültekintő, lélektanilag alaposan indokoló jellemzésmód a regény főbb szereplőinél különösen szembeötlő. Világosan, kellő élességgel állnak előttünk az egyes hősök; annak ellenére, hogy tetteik megértését az író részletezően előkészíti, sohasem sikkadnak el legfontosabb tulajdonságaik.

Sikerül élő embereket formálnia, akik a kor egy-egy jellemző típusát is képviselik.

Mészáros Lőrincet nagy szenvedélyessége, tiszta politikai ítélőképessége avatja a parasztháború eszmei vezérévé.

Jelentékeny egyéniségre valló külseje, nagy műveltsége, bátorsága bizonyos fausti vonások hordozójává teszi. Osztályához, a jobbágysághoz mindvégig hű marad, sőt lelki nyugalmát akkor leli meg, amikor a fényes tudományos pálya helyett egyszerű vidéki papként visszatér a néphez, amelyből származott. Töretlen energiája ellenpárjaként érdekesen megrajzolt szereplő a jobbágyi helyzetéből Telegdi által kiemelt, tépelődő Orbán diák. A hála és a szerelem a nemességhez köti; a neki szánt papi é tudományos pálya azonban nem elégíti ki, és eleve boldogtalanságra születettnek érzi magát, minthogy társadalmilag sehová sem tartozik. Élete céljának tekinti Fruzsina megvédelmezését, de ezt a maga elé tűzött feladatot csak akkor tudja megoldani, amikor csatlakozik osztálya, a jobbágyság ügyéhez.

A keresztes tábor legfontosabb képviselője Mészáros Lőrinc mellett a vezér, Dózsa György. Már érintettük, hogyan érlelődik benne, a nemesség elleni gyűlölet a királyi palotában; ennek a folyamatnak eredményeként lesz majd parasztvezérré. Nyers hatalomra törése egyik legjellemzőbb tulajdonsága. Igazi hőssé, példaképpé csak a börtönben, a szörnyű halál előtt válik.