Hirdetés

Petőfi Sándor élete (1823-1849)

31 perc olvasás

Petőfi Sándor

(röviden)

Hirdetés

Petőfi Sándor Kiskőrösön született 1823. jan. 1-én. Apja Petrovics István mészárosmester, anyja a Hrúz Mária. 1824-ben Kiskunfélegyházára költöztek, itt tanult meg magyarul. Jó körülmények között élt, ez lehetővé tette a gondos taníttatást. Összesen 9 iskolában tanult, ez azzal az előnnyel járt, hogy már fiatalon igen gazdag élettapasztalatokkal rendelkezett. 1835-38-ig Aszódon tanult, itt egyike volt a legjobb tanulóknak. 1838-ban a tanév végi záróünnepségen ő mondta a búcsúbeszédet. 1838-ban iratkozott be a selmeci liceumba.

Itt a magyar önképzőkör, a Nemes Magyar Társaság tagja lett. Azonban nagyon gyengén tanult. Édesapja 1838-ban anyagilag tönkrement. 1839. februárjában elindult gyalog Pestre és beállt a Nemzeti Színházba kisegítőmunkásnak. 1839. szeptember 6-án Sopronban beállt önkéntes katonának a császári hadseregbe. Nem bírta a megpróbáltatásokat, megbetegedett, majd 1841-ben Sopronban elbocsátották. 1841. októberében visszatért Pápára tanulni. Itt kötött szoros barátságot Jókai Mórral.

Petőfi Írói sikerek érték: 1842-ben az Atheneaumban megjelent első verse A borozó. 1842. október végén Pápán örökre abbahagyta a tanulást pénztelensége miatt. Mégis alapos műveltséget szerzett, mert sokat olvasott. 1842-43-ban először Székesfehérváron, majd Kecskeméten színészkedett. Ezután Pozsonyba gyalogolt, és az Országgyűlési tudósításokat másolta. 1843 nyarától Pesten a Külföldi Regénytár részére két regényt fordított le, valamint kapcsolatba került a fővárosi értelmiségi ifjúsággal és naponta megfordult a Pilvaxban is. 1843 őszétől Debrecenben ismét felcsapott színésznek, egy kisebb együttessel vándorolt, de megbetegedett és ezért visszatért Debrecenbe. 1844 februárjában nekivágott a pesti útnak azzal a szándékkal, hogy költő lesz. Felkereste Vörösmarty Mihályt, az ő ajánlására a Nemzeti Kör vállalta verseinek kiadását. Vörösmarty és Bajza támogatásával 1844. júl. 1-től segédszerkesztő lett a Pesti Divatlapnál. 1844. októberében jelenik meg A helység kalapácsa című komikus eposza. 1844. novemberében megjelenik első verseskötete, belefogott a János vitézbe.

Pesten megismerkedett Csapó Etelkével, aki 1845. jan. 7-én váratlanul meghalt. Eme korszakának verseit gyűjtötte össze az 1845. márciusában megjelenő Cipruslombok Etelke sírjára kötetébe. Kilépett a Pesti Divatlap szerkesztőségéből. Áprilisban elindult felvidéki körútjára, ahol mindenhol lelkesen fogadták: Útijegyzetek. Mednyánszky Bertával újabb sikertelen szerelem (az apja nem engedélyezte). 1845. októberében megjelenik a Szerelem gyöngyei című versciklusa. Sokat utazott, gyakran ellátogatott szüleihez Szalkszentmártonba. 1845. nov. 10-én megjelent második verseskötete. 1846. márc. 10-ig leginkább szüleinél volt, itt született 1846. áprilisában Felhők címmel megjelent 66 epigrammája. 1846 elején Tigris és hiéna dráma, később A hóhér kötélen című regényén dolgozott. Márciusban visszatért Pestre, belevetette magát az irodalmi, politikai életbe. 1846. szeptember 8-án a nagykárolyi megyebálon megismerte Szendrey Júliát.

Egyből beleszeretett. Júlia azonban nem tudott azonnal dönteni, csak egy év múlva házasodtak össze. 1847-ben elolvasta a Toldit, és ezután kötött szoros barátságot Arannyal. 1848. március 15-e egyik vezetője, de az elért politikai eredményeket keveselte. Királyellenes verseket írt, népgyűléseket szervezett, szembe került vezető politikusokkal, fokozatosan elvesztette népszerűségét. A szabadságharc idején századosi rangot kapott. 1848. dec. 15-én született meg fia, Zoltán. Debrecenben, 1849. januárjában jelentkezett Bem tábornoknál. Bem kedvelte, segédtisztjévé, személyes tolmácsává tette, óvta a csatáktól. Azonban Petőfi a többi felettesével rossz viszonyban volt (Klapkával való összezördülése után ki is lépett a hadseregből). Nem kapott fizetést, anyagi gondjai voltak. Márciusban apja, májusban anyja hal meg. Csatlakozik Bemhez, de tulajdonképpen civilként vesz részt a segesvári csatában, itt is tűnik el örökre, 1849. júl. 31-én.

Hirdetés

Petőfi Sándor élete

(résztletesen)

A magyar romantika egyik legnagyobb hatású és legjelentősebb alkotója. A rövid életű költő a nemzeti irodalom óriási alakja. A történelem színpadán egyszerre két, egymással elválaszthatatlanul összefonódott szerepben jelent meg, a költő és a forradalmár szerepében. Fellépésével új korszak kezdődött a magyar irodalomban: a népköltészet egyszerűsége vált uralkodóvá a műköltészetben, forradalmian megújította a költészet hangját (népi romantika). Ars poeticáját Arany Jánoshoz írt első levelében így fogalmazta meg: Hiába a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata. A Pilvax-kör radikális szellemiségű csoportjának vezetője, az 1848-49-es forradalom maghatározó alakja.

Koráig még ismeretlen témákat honosított meg a magyar költészetben: nála jelent meg először a családi líraszerelmi költeményeiben a hitvesi, házastársi szerelem ábrázolása, tájköltészetében pedig a „puszta” a magyar Alföld méltó rajza (néhány versében a szabadság jelképe is). Ő írt először verseiben a „világszabadságról.”

Munkásságában irodalmi rangra emeli a népköltészetet, további családi és tájlírájával új színeket vitt fel a magyar irodalom palettájára. Kísérletező költő, számos műfajt honosított meg a magyar irodalomban, így a szatirikus eposzt (A helység kalapácsa, 1844), a naiv népi eposzt (János vitéz, 1845). A szabadság (Egy gondolat bánt engemet…Nemzeti dalFeltámadott a tenger) és a szerelem (Minek nevezzelekSzeptember végén) költője. Hirdette, hogy a költőknek vezetni kell a népet (A nép nevében), forradalmi költeményein, alakján keresztül így lett a forradalom szimbóluma. Gyönyörű, önmagát a tájba helyező tájleíró költeményei (TiszaAlföld) is olykor politikai töltést hordoznak.

Gyermek- és ifjúkora

Petőfi Sándor 1823 január 1-jén született Kiskőrösön. Apja, Petrovics István, mészárosmester, aki magyarul jól beszélt és írt. Anyja, Hrúz Mária szlovák anyanyelvű volt; mielőtt férjhez ment, cselédlány és mosónő. Alig két évvel később a család Kiskunfélegyházára költözött, s maga Petőfi később Szülőföldem című versében, ezt a várost jelölte meg születésének helyeként. Petőfi költészetének meghatározó témái gyermekkora helyszínei, hangulatai, emlékei (pl. Szülőföldemen, Az alföld, A puszta télenstb.).

Tanulóévek, vándorévek: 

Apja vállalkozása egy ideig sikeres volt, a család jó anyagi körülmények között élt, ezért módjában állt, hogy – a maga igényeinek is megfelelve – taníttassa a fiait, Sándort és öccsét, Istvánt. Petőfi az ország számos városában járt iskolába (összesen 9 iskolában tanult, ez azzal az előnnyel járt, hogy már fiatalon igen gazdag élettapasztalatokkal rendelkezett).: szülővárosában, majd Kecskeméten, Szabadszálláson, Sárszentlőrincen, Pesten az evangélikus, majd a piarista gimnáziumban, Aszódon, Selmecbányán, végül a pápai református kollégiumban tanult. Volt, ahonnan kicsapták, mert tiltott művet olvasott tanóra közben (Ovidius Amores című szerelmes elégiáit); volt, ahonnan édesapja vette ki rossz tanulmányi eredménye miatt. Iskolaévei közben műveltsége kitágult, megismerkedett a klasszikus irodalommal, megtanult németül, franciául és angolul. Hamar megmutatkozott határtalan, zabolát nem tűrő szabadságvágya, másrészt viszont példátlan szorgalommal igyekezett a költői tehetségét tanulás, önművelés révén kiteljesíteni.

Hirdetés

Édesapja 1838-ban anyagilag tönkrement. 1839. februárjában elindult gyalog Pestre és beállt a Nemzeti Színházba kisegítőmunkásnak. Az ekkor kezdődő években (1838-tól 1842–43 tájáig) Petőfi gyalog keresztül-kasul vándorolt az országban, nélkülözve, nyomorogva. Először, 1839-ben Sopronban beállt önkéntes katonának a császári hadsereg, de gyenge testalkatával nem bírta sokáig a fizikai megterhelést, ezért 1941-ben elbocsájtották Majd többször is vándorszínésznek szegődött, közben 1841–42-ben a tanulmányait is folytatni próbálta Pápán. Itt ismerkedett meg Jókai Mórral.

Az 1842-es év hozta meg első jelentősebb irodalmi sikerét: a kor legjelesebb szépirodalmi és tudományos folyóiratában, az Athenaeumban megjelent A borozó című első költeménye – még Petrovics Sándor néven. A november 3-án ugyanott publikált Hazámban az első olyan verse, melyet Petőfi néven írt alá.

Költői indulás: 

1842. október végén Pápán örökre abbahagyta a tanulást pénztelensége miatt. 1842-43-ban először Székesfehérváron, majd Kecskeméten színészkedett. Aztán egy ideig Pozsonyban az Országgyűlési Tudósításokat másolásából tartotta el magát. 1843 nyarától Pesten németből fordított le két regényt a Kisfaludy Társaság által megjelentetett Külföldi Regénytár részére, valamint kapcsolatba került a fővárosi értelmiségi ifjúsággal és naponta megfordult a Pilvaxban is. 1843 őszétől Debrecenben ismét felcsapott színésznek (Egy telem Debrecenben), egy kisebb együttessel vándorolt, de megbetegedett és ezért visszatért Debrecenbe. Ekkor határozta el, hogy felhagy a színészkedéssel. 1844 februárjában nekivágott a pesti útnak azzal a szándékkal, hogy költő lesz, összeírta verseit, és felkereste Vörösmarty Mihályt, az ő ajánlására a Nemzeti Kör vállalta verseinek kiadását. Vahot Imre maga mellé vette segédszerkesztőnek lapjához, a Pesti Divatlaphoz, mely az öltözködési divat mellett a szépirodalmi divatot is figyelemmel kísérte és alakította. Ettől kezdve a költő anyagi helyzete megszilárdult: állandó fizetése mellett a megjelenő verseit külön honorálták. Megbékélt szüleivel (Füstbe ment terv, Egy estém otthon),majd 1844 nyarától megindult nagyívű költői pályáján. (Az csupán Petőfi kérlelhetetlen, megalkuvást nem tűrő jellemét mutatja, hogy 1848 augusztusában megtámadta Vörösmartyt – a Vörösmartyhozcímű versben, illetve Válasz Vörösmartynak című cikkében –, mert a nemzetgyűlésben a magyar katonaság kérdésében nem mert radikális álláspontra helyezkedni.)

Pesti Divatlap: Vörösmarty és Bajza támogatásával 1844. júl. 1-től segédszerkesztő lett a Pesti Divatlapnál. Egy éven át dolgozott a Pesti Divatlapnál, és az ott megjelent versei – bordalok(Poharamhoz, Vizet iszom, Furfangos borivó, Igyunk), életképek (Megy a juhász szamáron, Csokonai, A tintásüveg, Szeget szeggel stb.) – tették országszerte népszerűvé és elismertté. Akkori olvasói (de talán a maiak is) versei alapján Petőfit egészséges, életvidám, a bort és a leányokat túlontúl is kedvelő embernek tartották. Kortársai elbeszéléseiből tudjuk, hogy alacsony, sovány termetű volt, bort csak nagyon ritkán ivott és hűséges természetű volt.

Az első sikerek: 1844-ben írta Petőfi A helység kalapácsa című eposzparódiát, ez év őszén jelent meg első verseskötete, és ekkor látott hozzá a János vitézhez is. Egyéni hangjának jellemzője a népdalstílus (Befordultam a konyhára…, A virágnak megtiltani nem lehet…, Ez a világ amilyen nagy...). Ezek nem az eredeti népdalok stílus béli utánzatai, hanem azok lényeges jellemzőit (természetes és közvetlen beszédmód, ismétlődések, jellegzetes élethelyzetek és érzések) felmutató tudatosan felépített és megszerkesztett alkotások.

Hirdetés

Pesten megismerkedett Csapó Etelkével, aki 1845. jan. 7-én váratlanul meghalt. Eme korszakának verseit gyűjtötte össze az 1845. márciusában megjelenő Cipruslombok Etelke sírjára kötetébe. Kilépett a Pesti Divatlap szerkesztőségéből.

1845-ben tett felvidéki körutazását örökíti meg az Úti jegyzetek című útirajza. Újabb sikertelen szerelem következett életében: megismerkedett Mednyánszky Bertával, megkérte a kezét, de a lány apja hallani se akart a házasságról. A Berta- szerelem verseit a Szerelem gyöngyei versciklusban adtak ki 1845-ben.

Sokat utazott, gyakran ellátogatott szüleihez Szalkszentmártonba. 1845. nov. 10-én megjelent második verseskötete. 1846. márc. 10-ig leginkább szüleinél volt, itt született 1846. áprilisában a pesszimista kedélyállapotú Felhők címmel megjelent 66 epigrammája.

1846 elején elkészült a Tigris és hiéna című drámája, később A hóhér kötélen című regényén dolgozott.

Márciusban visszatért Pestre, belevetette magát az irodalmi, politikai életbe. A lapkiadók zsarnoksága ellen szervezni kezdte a Tízek Társaságát, tíz fiatal író szövetségét. A lapkiadók uralma alóli szabadulás, az elsősorban szellemi, másodsorban anyagi függetlenedés vágya hajtotta őket, de lapengedélyt saját lap indításához nem kaptak.

Hirdetés

1846. szeptember 8-án a nagykárolyi megyebálon megismerte Szendrey Júliát (Szerelmes vagyok én…, Kinn a kertben voltunk…, Szeretsz tehát…, Reszket a bokor, mert...).1847-ben jelent meg az Életképekben a Reszket a bokor…kezdetű verse, amelyet Júlia elolvasott, s egy ismerősük levelében a következőt üzente: „1000-szer, Júlia. Rá pontosan egy évre házasodtak össze. Nászútjukat gróf Teleki Sándor koltói kastélyában töltötték. Hitvesi költészet: A házasságát, a mézesheteit és házasságának másfél évét is számos versben megörökítette (pl. Beszél a fákkal a bús őszi szél…, Szeptember végén, Minek nevezzelek, Szeretlek, kedvesem!)– újszerűen, hiszen a hitvestárshoz verset írni addig nemigen volt szokás. Szerelmi költészete a magánéletben megtalált boldogság örömét hirdette, ezt azonban egyre gyakrabban összekötötte verseiben a politikai cselekvés (vagyis a közösség boldogulásának, szabaddá válásáért végzett tevékenység) vállalásával (Szabadság, szerelem; Beszél a fákkal…). Politikai és költői programja is elválaszthatatlan volt, sőt az 1847-es évben egyre határozottabb, világosabb formát öltött (A XIX. század költői, A nép nevében).

Barátság: Arany Jánossal: 1847-ben alakult ki előbb levélben, majd személyesen is költő és magánemberi barátsága Arany Jánossal, miután elolvasta a Toldit. Az Arany Jánoshoz, Levél Arany Jánoshoz című episztolák, illetve számos prózában írt levelük tanúskodik erről.

Petőfi és a szabadságharc: 1848. március 15-e egyik vezetője, de nem volt megelégedve az elért politikai változásokkal, radikálisabb intézkedéseket sürgetett (Megint beszélünk s csak beszélünk, A nemzethez, Itt a nyilam, mibe lőjjem?, Akasszátok föl a királyokat!, A konzervatívok).  A megkezdődő harcok lelkesítették (Élet vagy halál!, Mit nem beszél az a német…, Föl!, Lenkei százada, A vén zászlótartó, Csatadal), de meg is rendítették: a bukástól való félelmét látomásszerű versekben fejezte ki (Fekete-piros dal, A nemzethez, Vesztett csaták, csúfos futások!, Föl a szent háborúra!). Érdekes ellentétként a hazaszeretetét fenséges, nosztalgikus, nyugalmat árasztó tájleíró versekben is kifejezte (Szülőföldemen, Kis-Kunság, Itt van az ősz…). Királyellenes verseket írt, népgyűléseket szervezett, szembe került vezető politikusokkal, fokozatosan elvesztette népszerűségét. A kudarc még sem múlt el nyomtalanul: Az apostol című elbeszélő költeményben a főhős, Szilveszter életútjának, eszméinek bemutatásával önmagát is vizsgálta Petőfi. A 1848 nyarán a népképviseleti országgyűlési követválasztáson elszenvedett kudarca volt talán közvetlen kiváltója ennek az önvizsgálatnak. A szabadságharc idején századosi rangot kapott. 1848. dec. 15-én született meg fia, Zoltán. Debrecenben, 1849. januárjában jelentkezett Bem tábornoknál. Bem kedvelte, segédtisztjévé, személyes tolmácsává tette, óvta a csatáktól. Azonban Petőfi a többi felettesével rossz viszonyban volt (Klapkával való összezördülése után ki is lépett a hadseregből). Nem kapott fizetést, anyagi gondjai voltak Szülei szinte egyszerre haltak meg, apja tífuszban, anyja kolerában. Az őket búcsúztató vers (Szüleim halálára).. Csatlakozik Bemhez, de tulajdonképpen civilként vesz részt a segesvári csatában, itt is tűnik el örökre, 1849. júl. 31-én.

 

Részletek Petőfi Sándor költeményeiből:

Petőfi Sándor összes költeménye az alábbi linken érhető el

A borozó (1842)

Gondűző borocska mellett
Vígan illan életem;
Gondűző borocska mellett,
Sors, hatalmad nevetem.
(1.vsz.)

Hirdetés

Jövendölés (1843)

“Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő fiadnak,
Anyám soká, örökkön él.”
(11. vsz.)

Én (1843)

Mint a róna, hol születtem,
Lelkem útja tetteimben
Egyenes;
(4. vsz. 1-3. sor)

Befordúltam a konyhára… (1843)

Befordúltam a konyhára,
Rágyujtottam a pipára…
Azaz rágyujtottam volna,
Hogyha már nem égett volna.

A pipám javában égett,
Nem is mentem én avégett!
Azért mentem, mert megláttam,
Hogy odabenn szép leány van.

Tüzet rakott eszemadta,
Lobogott is, ahogy rakta;
Jaj de hát még szeme párja,
Annak volt ám nagy a lángja!

Hirdetés

Én beléptem, ő rám nézett,
Aligha meg nem igézett!
Égő pipám kialudott,
Alvó szívem meggyúladott.

A szerelem, a szerelem… (1843)

A szerelem, a szerelem,
A szerelem sötét verem;
Beleestem, benne vagyok,
Nem láthatok, nem hallhatok.
(1. vsz.)

Temetésre szól az ének… (1843)

Temetésre szól az ének,
Temetőbe kit kisérnek?
Akárki! már nem földi rab,
Nálam százszorta boldogabb.
(1. vsz.)

Hirdetés

A virágnak megtiltani nem lehet… (1843)

A virágnak megtiltani nem lehet,
Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;
Kikelet a lyány, virág a szerelem,
Kikeletre virítani kénytelen.
(1. vsz.)

Füstbe ment terv (1844)

Egész uton – hazafelé –
Azon gondolkodám:
Miként fogom szólítani
Rég nem látott anyám?

Mit mondok majd először is
Kedves, szépet neki?
Midőn, mely bölcsőm ringatá,
A kart terjeszti ki.

S jutott eszembe számtalan
Szebbnél-szebb gondolat,
Mig állni látszék az idő,
Bár a szekér szaladt.

Hirdetés

S a kis szobába toppanék…
Röpűlt felém anyám…
S én csüggtem ajkán… szótlanul…
Mint a gyümölcs a fán.

Egy estém otthon (1844)

Borozgatánk apámmal;
Ivott a jó öreg,
S a kedvemért ez egyszer –
Az isten áldja meg!
(1. vsz.)

Mert mindenik tükör volt,
Ahonnan láthatám:
Hogy a földön nekem van
Legszeretőbb anyám!
(14. vsz.)

István öcsémhez (1844)

Hát hogysmint vagytok otthon, Pistikám?
Gondoltok-e ugy néha-néha rám?
Mondjátok-e, ha estebéd után
Beszélgetéstek meghitt és vidám,
Mondjátok-e az est óráinál:
Hát a mi Sándorunk most mit csinál?
(1-6. sor)

S anyánkat, ezt az édes jó anyát,
O Pistikám, szeresd, tiszteld, imádd!
Mi ő nekünk? azt el nem mondhatom,
Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom;
De megmutatná a nagy veszteség:
Ha elszólítná tőlünk őt az ég…
(29-34. sor)

Hirdetés

Megy a juhász szamáron (1844)

Megy a juhász szamáron,
Földig ér a lába;
Nagy a legény, de nagyobb
Boldogtalansága.
(1. vsz.)

Elkeseredésében
Mi telhetett tőle?
Nagyot ütött botjával
A szamár fejére.
(4. vsz.)

Az alföld (1844)

Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.

Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.
(1-2. vsz.)

Hirdetés

Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem,
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sír is fölöttem.
(12. vsz.)

A helység kalapácsa (1844)

Szeretnek istenek engem,
Rémítő módra szeretnek;
(I. 1-2. sor)

Már estefelé volt.
A nap gombóca piroslott,
Valamint a paprika
Vagy mint a spanyolviasz.
Oh te piros nap!
Mért vagy te piros?
Szégyen-e vagy harag az,
Mi arany súgáraidat
Megrezesíti,
Mint a bor az emberek orrát?
(III. 35-44. sor)

Oh Hamlet! mi volt ijedésed,
Mikoron megláttad atyád lelkét,
Ahhoz képest, amint megijedt
A helybeli lágyszívü kántor
feleségének látásán?
(157-161. sor)

 

János vitéz (1844)

Tüzesen süt le a nyári nap sugára
Az ég tetejéről a juhászbojtárra.
Fölösleges dolog sütnie oly nagyon,
A juhásznak úgyis nagy melege vagyon.

Hirdetés

Szerelem tüze ég fiatal szivében,
Ugy legelteti a nyájt a faluvégen.
Faluvégen nyája mig szerte legelész,
Ő addig subáján a fűben heverész.

Tenger virág nyílik tarkán körülötte,
De ő a virágra szemét nem vetette;
Egy kőhajtásnyira folyt tőle a patak,
Bámuló szemei odatapadtanak.

De nem ám a pataknak csillámló habjára,
Hanem a patakban egy szőke kislányra,
A szőke kislánynak karcsu termetére,
Szép hosszú hajára, gömbölyű keblére.
(I. 1-4. vsz.)

“Gyere ki, galambom, gyere ki gerlicém!
A csókot, ölelést mindjárt elvégzem én;
Aztán a mostohád sincs itt a közelben,
Ne hagyd, hogy szeretőd halálra epedjen.”

Kicsalta a leányt édes beszédével,
Átfogta derekát mind a két kezével,
Megcsókolta száját nem egyszer, sem százszor,
Ki mindeneket tud: az tudja csak, hányszor.
(1. 11-12. vsz.)

Hirdetés

A természet vadvirága (1844)

Nem verték belém tanítók
Bottal a költészetet,
Iskolai szabályoknak
Lelkem sosem engedett.
Támaszkodjék szabályokra,
Ki szabadban félve mén.
A korláttalan természet
Vadvirága vagyok én.
(2. vsz.)

Fa leszek, ha… (1845)

Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy…
Csakhogy lényeink egyesüljenek.

Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillaggá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy
Egyesüljünk) én elkárhozom.

Emlékezet… (1846)

Emlékezet!
Te összetört hajónk egy deszkaszála,
Mit a hullám s a szél viszálya
A tengerpartra vet… –

A bánat? egy nagy óceán (1846)

Hirdetés

A bánat? egy nagy óceán.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. talán,
Mire fölhozom, össze is töröm.

 

Sors, nyiss nekem tért… (1846)

Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek
Az emberiségért valamit!
(1. vsz. 1-2. sor)

Reszket a bokor, mert… (1846)

Reszket a bokor, mert
Madárka szállott rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál,
Eszembe jutottál,
Kicsiny kis leányka,
Te a nagy világnak
Legnagyobb gyémántja!

Hirdetés

Teli van a Duna,
Tán még ki is szalad.
Szivemben is alig
Fér meg az indulat.
Szeretsz, rózsaszálam?
Én ugyan szeretlek,
Apád-anyád nálam
Jobban nem szerethet.

Mikor együtt voltunk,
Tudom, hogy szerettél.
Akkor meleg nyár volt,
Most tél van, hideg tél.
Hogyha már nem szeretsz,
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg!

A magyar nemzet (1846)

Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!
(7-8. sor)

Egy gondolat bánt engemet… (1846)

Egy gondolat bánt engemet:
Ágyban, párnák közt halni meg!
Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen titkos féreg foga rág;
Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
Mely elhagyott, üres szobában áll.
Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj, énnekem!
(1-8. sor)
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivivott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva –
Ott szedjék össze elszórt csontomat,
Ha jön majd a nagy temetési nap,
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent világszabadság!
(27-36. sor)

Hirdetés

(Szabadság, szerelem!… ) (1847)

Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.

Ha férfi vagy, légy férfi… (1847)

Ha férfi vagy, légy férfi,
S ne hitvány gyönge báb,
(1. vsz. 1-2. sor)

A farkasok dala (1847)

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor…
De szabadok vagyunk!
(5. vsz.)

A XIX. század költői (1847)

Hirdetés

Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját,
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!
(3. vsz.)

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!
(5. vsz.)

Levél Arany Jánoshoz (1847. febr. 4)

Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata (…).

Arany Jánoshoz (1847)

TOLDI írójához elküldöm lelkemet
Meleg kézfogásra, forró ölelésre!…
Olvastam, költőtárs, olvastam művedet,
S nagy az én szivemnek ő gyönyörűsége.
(1. vsz.)

Hirdetés

A Tisza (1847)

Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.
(1. vsz.)

Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. –
(11. vsz.)

Pár nap múlva fél szendergésemből
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árviz! jön az árviz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.

Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!
(14-15. vsz.)

 

 

Levél Arany Jánoshoz (1847. márc. 31)

Hirdetés

Ami igaz, az természetes, ami természetes, az jó és szerintem szép is. Ez az én esztétikám.

Arany Lacinak (1847)

Laci te,
Hallod-e?
Jer ide,
Jer, ha mondom,
Rontom-bontom,
Ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
Meg talállak csípni,
Igy ni!
(1. vsz. 1-9. sor)

Falu végén kurta kocsma… (1847)

Falu végén kurta kocsma,
Oda rúg ki a Szamosra,
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közelegne.

Az éjszaka közeledik,
A világ lecsendesedik,
Pihen a komp, kikötötték,
Benne hallgat a sötétség.
(1-2. vsz)

Hirdetés

Beszél a fákkal a bús őszi szél… (1847)

Beszél a fákkal a bús őszi szél,
Halkan beszélget, nem hallhatni meg;
Vajon mit mond nekik?
(1. vsz. 1-3. sor)

keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.
(refr.)

Szeptember végén (1847)

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyül már,
A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet…
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Hirdetés

Ha eldobod egykor az özvegy fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világbol
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyedén elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged:
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

Pató Pál úr (1847)

Mint elátkozott királyfi
Túl az Óperencián,
Él magában falujában
Pató Pál úr mogorván.
Be más lenne itt az élet,
Ha egy ifju feleség…
Közbevágott Pató Pál úr:
“Ej, ráérünk arra még!”
(1. vsz.)

Nemzeti dal (1848)

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hirdetés

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Föltámadott a tenger… (1848)

Föltámadott a tenger,
A népek tengere;
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémítő ereje.
(1. vsz.)

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
A alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!
(5. vsz.)

Hirdetés

Szülőföldemen (1848)

Itt születtem én ezen a tájon,
Az alföldi szép nagy rónaságon,
Ez a város születésem helye,
Mintha dajkám dalával vón tele,
Most is hallom e dalt, elhangzott bár:
“Cserebogár, sárga cserebogár!”
(1. vsz.)

Gyermek vagyok, gyermek lettem újra,
Lovagolok fűzfasípot fújva,
Lovagolok szilaj nádparipán,
Vályuhoz mék, lovam inni kiván,
Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár…
“Cserebogár, sárga cserebogár!”

Megkondúl az esteli harangszó,
Kifáradt már a lovas és a ló,
Hazamegyek, ölébe vesz dajkám,
Az altató nóta hangzik ajkán,
Hallgatom, s félálomban vagyok már…
“Cserebogár, sárga cserebogár!”… –
(5-6. vsz.)

Vörösmartyhoz (1848)

Nem én tépem le homlokodról,
Magad tépted le a babért.
(refr.)

Az apostol (1848)

Csendes kivűl a nagyvilág,
Csendes belűl a kis szoba,
Csak néha sóhajt kinn az őszi szél,
Csak néha sóhajt ott benn az anya.
(2, 1. vsz.)

Hirdetés

Az ember meghalt benne s él a polgár.
Ki a családé volt elébb,
Most a világé;
Ki három embert ölelt az imént,
Most milliókat ölel át.
(3, 2. vsz. 4-8. sor)

“A szőlőszem kicsiny gyümölcs,
Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék.
A föld is egy nagy gyümölcs,
S ha a kis szőlőszemnek egy nyár
Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek,
Amíg megérik?
(11, 8. vsz. 1-5. sor)

Mi célja a világnak?
Boldogság! s erre eszköz? a szabadság!

(11, 8. vsz. 39-40. sor)

“Az ember nemcsak polgár,
Egyszersmind ember is;
Mindig másoknak éljen-e
És sohase magáért?
(12, 10. vsz. 12-15. sor)

Itt van az ősz, itt van ujra (1848)

Hirdetés

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
(1. vsz.)

Európa csendes, ujra csendes… (1849)

Európa csendes, ujra csendes,
Elzúgtak forradalmai…
Szégyen reá! lecsendesűlt és
Szabadságát nem vívta ki.

Magára hagyták, egymagára
A gyáva népek a magyart;
Lánc csörg minden kézen, csupán a
Magyar kezében cseng a kard.
(1-2. vsz.)

Szörnyű idő… (1849)

Szörnyű idő, szörnyű idő!
S a szörnyűség mindegyre nő.
Talán az ég
Megesküvék,
Hogy a magyart kiirtja.
(1. vsz. 1-5. sor)

Hirdetés


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!