Hirdetés

Az itáliai középkor irodalma: Dante

28 perc olvasás
Az itáliai középkor irodalma: Dante

1. Dante élete

Dante Alighieri (aligiéri – 1265-1321) költő, tudós és politikus volt. Firenzében született, s olaszos szenvedéllyel vetette bele magát városa, “az Arno-parti Athén” pártküzdelmeibe. Firenze a középkori Itália egyik leggazdagabb városa volt. Virágzó kézműipara s kereskedelme tette messze földön híressé; kereskedői már ekkor hatalmas banküzleteket kötöttek, s fél Európát ők látták el pénzzel.

Hirdetés

A 12-14. században a városállamokra töredezett Itáliát két nagy “párt” elkeseredett küzdelmei is megosztották. A guelfek (gvelfek) – nagyobbrészt a polgárság tagjai – a pápát, az egyházfő világi törekvéseit támogatták, a ghibellin (gibellin) párt viszont – amely főleg nemesekből állt – a német-római császár hatalmától remélte Itália egységének megteremtését, a régi legendás Római Birodalom feltámasztását.

Dante ifjúsága idején a várost a polgár guelfek irányították. Meggyőződéses guelfként Dante maga is bekapcsolódott szülővárosa mozgalmas közéletébe. Harcolt 1289-ben a ghibellin Arezzo ellen a campaldinói (kampaldinó) csatában, részt vett a Pisa (piza) elleni ütközetben, jelen volt Caprona (kaprona) ostrománál. Felvétette magát az orvosok céhébe (ide tartoztak a festők is, köztük Dante barátja, Giotto – dzsottó), a város alkotmánya szerint ugyanis csak az vállalhatott közhivatalt, aki a hét mesterség valamelyikének tagja volt. 1300-ban elérte a legnagyobb méltóságot, amit a köztársaságban el lehetett érni: Firenze priorja lett (a 6 prior kéthavonként váltotta egymást).

Igazságos és higgadt politikus volt, igyekezett csökkenteni a párton belül fellángoló ellentéteket. A guelfek ugyanis két szárnyra szakadtak, fehérekre és feketékre. A kisebb céhek a mérsékeltebb fehérek oldalán álltak – velük tartott Dante is -, a túlzó feketék viszont a pápai udvarhoz fordultak segítségért. A pápa kérésére a francia király fivére seregével elfoglalta a várost. A fehérekkel együtt a költőt is száműzték (1302), s mivel nem jelentkezett a bíróságon, távollétében tűzhalálra ítélték, házát pedig lerombolták. Így lett Dantéból az események logikája szerint ghibellin: Itália egységének megteremtését most már a császártól várta. Mikor az új német-római császár, VII. Henrik 1310-ben seregei élén megindult Itália elfoglalására, Dante bizakodva sietett hozzá. A hadjárat azonban szerencsétlenül végződött, a császár váratlanul meghalt. A költő reményei megsemmisültek. – Soha nem térhetett vissza hazájába, s hosszú bujdosás után halt meg Ravennában.

2. Beatrice

A politikai megrázkódtatások mellett másik meghatározó élménye volt életének, hogy kilencéves korában szerelemre gyulladt egy nyolcesztendős kislány iránt. Egy firenzei templomban pillantotta meg először Beatricét (beatricse), s többé nem felejthette el: szívében megszületett a szerelem, s ez eldöntötte életét. “A legnemesebb színű öltözetben jelent meg, alázatosan és illedelmesen, égőpirosban, melynek öve és díszítése zsenge korához leginkább illett. Abban a pillanatban, hitemre mondom, az élet szelleme, mely a szív legtitkosabb kamrájában lakik, olyan hatalmas reszketésbe kezdett, hogy iszonyú ereje elsugárzott a legparányibb ütőérbe is; s reszketvén e szavakat mondta: íme, a nálam erősebb Isten, aki eljött, hogy uralkodjék rajtam” – így számolt be Dante szerelmi önéletrajzában a találkozásról (Az új élet. Jékely Zoltán fordítása). – Boccaccio (bokaccsó), a költő első életrajzírója jegyezte meg: Beatrice lett “érett évei perzselő szenvedélyének s gyakorta keserű könnyeinek fájdalmas okozója”.

Hirdetés

Ezt a nagy szerelmet Beatrice legfeljebb csak sejthette; a szerelem inkább Dante lelkében élt, mint a valóságban: a költőnek egy-egy véletlen találkozással kellett beérnie. Mivel a valódi lányt alig ismerhette, teremtett magának egy új Beatricét, ki “a bonyodalmas, érthetetlen és zavaró külső világból, mely körülvette, egy nem kevésbé gazdag és csodálatos, de zenével, fénnyel, harmóniával telt érzelmi világba” emelte (Babits Mihály). – A hagyomány szerint Beatrice Portinari valóban élt, s később egy gazdag firenzei polgárhoz ment feleségül, de nagyon fiatalon, 24 éves korában meghalt.

Beatricének szentelte Dante első költői művét, Az új életet (1294), ezt a verses-prózai lírai “regényt”. Az égi lánykához írott verseit gyűjtötte össze benne, összesen 31-et. A költemények előtt prózai magyarázat áll, hogy az olvasók is megértsék, milyen élmény váltotta ki őket, a versek után pedig tudós elemzés következik. A gyermekkori szerelem tündérálmáról szól a könyv, s benne Beatrice – a “Boldogító” – egyszerre valóságos földi lény és elvont jelkép, akárcsak a trubadúrok elérhetetlen hölgye. A Dante által teremtett és megálmodott Beatrice a földöntúli szépségnek, a lelki tisztaságnak és nemességnek, a középkori vallás által ihletett tökéletességnek lett egy életen át vezérlő szimbóluma.

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5 6