Az itáliai középkor irodalma: Dante

3. Isteni színjáték

Az új élet lezárta Dante ifjúságát. A költő a férfikor küszöbét egy nagy fogadalommal lépte át: úgy fog írni Beatricéről, ahogyan még nőről nem írtak soha. Ez a Beatricéhez méltóbb ének az Isteni színjáték, hiszen az ő dicsőségét is ünnepelte ebben a hatalmas költeményben. – Az 1307 és az 1320 közötti időt kell az Isteni színjáték keletkezési idejének tartanunk. Kitűnő magyar fordítását Babits Mihály készítette.

A mű eredeti címe: Komédia (Commedia). A középkori poétikák értelmezésének megfelelően Dante azért nevezte így költeményét, mert viszontagságosan kezdődik, de szerencsés megoldással ér véget, s a legváltozatosabb hangnemek – az alantastól a fenségesig – ötvöződnek benne. Csak az utókor csatolta a címhez az elragadtatott “isteni” (divina) jelzőt.

Dante “firenzei nyelven”, toszkánai nyelvjárásban írta meg Komédiáját, s ezzel megteremtette az olasz irodalmi nyelvet. Azt az “édes új stílust” emelte a nagy költészet magasába, amely korábban csak az itáliai trubadúrlíra szerelmi témáit szolgálta.

Az Isteni színjátékot joggal nevezik a középkor enciklopédiájának: az egész korszak szinte lexikálisan teljes tudástömegét foglalja magában. Dante, a tudós beledolgozta művébe az akkori kultúra egész birodalmát a természettudományok korabeli ismereteitől kezdve az antik filozófián át a középkori teológia nagyszabású összegezéséig. Mindezt a roppant anyagbőséget Dante, a költő, saját lelkén átszűrve, egyéni élménnyé avatva, egységes világképpé formálta, szigorúan zárt, logikus művészi kompozícióba építette, s tökéletesre csiszolt, csengő rímekkel könnyített lírai versformában adta elő. (Az olasz szövegben csak tiszta rímek fordulnak elő.)

4. Túlvilági látomás

A Komédia témája a lírai én túlvilági “utazása”: nagyszabású vízió keretében járja be a keresztény vallás túlvilági tartományait, a Poklot, a Purgatóriumot és a Paradicsomot. Dante, a mélyen vallásos ember saját maga és az emberi nem boldogságát keresi, azt az allegorikus utat mutatja be, hogyan tisztulhat meg az emberi lélek a bűnöktől, hogyan juthat el a Poklon és a Purgatóriumon keresztül a legfőbb jóhoz és tökéletességhez, az Istenhez az égi Paradicsomba.

Az Isteni színjáték valójában egyedülálló alkotás a világirodalomban, jóllehet a középkorban gyakoriak voltak a túlvilágot bemutató misztikus látomások. Műfaját – a korábban kialakult fogalmakkal – pontosan nem is lehet meghatározni. Különböző műnemek sajátosságai egyesülnek benne: tulajdonképpen epikus keretbe foglalt lírai, filozófiai költemény, melyben – a sok párbeszéd, vita következtében – fontos szerepük van a drámai elemeknek is.

A hatalmas, 14233 sorból álló mű szerkezetében határozott rend uralkodik. Száz énekből áll, s ez a száz ének úgy oszlik három nagy egységre (Pokol, Purgatórium, Paradicsom), hogy a bevezetésen kívül mindegyik rész 33-33 (összesen tehát: 99) éneket foglal magában. Az egyes másvilági birodalmak szintén háromszor három részből épülnek fel: 9 körből, 9 gyűrűből (erkélyből) és 9 égből (szférából).

Három rímmel összefogott háromsoros tercinákból fonódik össze a költemény úgy, hogy egy-egy strófa középső sora rímel a következő versszak első és harmadik sorával (rímképlete: aba – bcb – cdc és így tovább).

A hármas és a kilences számnak misztikus értelme van: a 3 a Szentháromságra (Atya, Fiú, Szentlélek), a 9 pedig Beatricére utal. Dante Az új élet 29. fejezetében Beatrice haláláról írva megjegyzi, hogy immár égi szerelmének “barátja volt a kilences szám”, s “ez a szám végeredményben ő maga”. Majd így folytatja: “…ezt a hölgyet a kilences azért kísérte, hogy megértesse miszerint ő maga is egy kilences volt, azaz olyan csoda, mely csodának gyökere a csodálatos Háromság” (Jékely Zoltán fordítása).

Dante műve ugyan misztikus látomás, mégis az egyes túlvilági tartományok – különösen a Pokol – nagyon is konkrétnak tűnő, pontosan körülhatárolt, elképzelhető, “feltérképezhető” részei a térnek. A geocentrikus világképnek megfelelően az Isteni színjátékban leírt hármas birodalom a Föld középpontján áthaladó függőleges világtengely körül helyezkedik el. Ez a képzeletbeli tengely az északi féltekén (itt található az élők által lakott szárazföld) Jeruzsálem városánál lép be a föld alá, s a Pokol lefelé egyre szűkülő körei tölcsérszerűen veszik körül. A Pokol feneke egybeesik a Föld középpontjával. A túlsó, a déli félgömbön a világtengely keresztülhalad a tengerből kiemelkedő Purgatórium hegyének csonka kúpján (fennsíkján helyezkedik el a bibliai Édenkert), majd pedig elhagyva a Földet az égi Paradicsom koncentrikus köreinek középpontján át az ég legfelső csúcsán eljut ahhoz a trónushoz, ahol a mindenséget megteremtő Istenség létezik.