Az itáliai középkor irodalma: Dante

A Pokol lakói tisztában vannak bűneik súlyosságával, egy részük szégyenkezik, átkozza és vádolja önmagát, ostobaságát, de vannak olyan lelkek is, kik büszkén és önérzettel viselik sorsukat, a Pokolban sem adják fel gőgjüket. Nem törtek meg, mintha tudomásul sem vennék a szenvedést. Farinata degli Uberti (farináta delji uberti), a Firenzéből száműzött nagy ghibellin vezér (1260-ban az arbiai csatában döntő vereséget mért a guelf Firenzére) pl. kiemelkedik lángoló sírjából, .. felnyúlt mellével, homlokával, minthogyha mélyen megvetné a poklot. (X. 35-36.)

Capaneus (kapaneusz), a Thébait ostromló hét király egyike, ki annak idején Zeuszt káromolta, gőgösen mondja: “Ki élve voltam, az vagyok ma halva!” A görög mitológiából ismert Jázon arcáról is királyi fenség sugárzik, “és nem sír, míg a többi kínban ázik”.

A kárhozottak szenvedése – amelyről az Isteni színjátékban olvashatunk – csak átmeneti állapot. Az utolsó ítéletkor a lelkek újra egyesülnek valódi, feltámadt testükkel, s kínjaik akkor válnak örökké és még teljesebbé.

7. A Pokol beosztása

Dante, a teológus tudásának “csalhatatlan” mércéjével rangsorolja a bűnöket, és szabja ki az értük járó szenvedéseket. Rend és hierarchia uralkodik a Pokolban is. A vétkek súlya szerint helyezkednek el a Pokol egyre mélyebb köreiben a bűnösök aszerint, hogy milyen mértékben sértették meg az isteni és a természeti törvényeket.

A XI. énekben magyarázza el Vergilius – a középkori teológia alapján – a mindent tudni akaró költőnek a bűnök természetét, az egyes vétkek súlyosságát, a törvénysértés fokát.

“Minden égben-gyűlölt bűn célja dőre bántás” – mondja Vergilius. A bűnöket kétféleképpen lehet elkövetni: csalárdsággal és erőszakkal. Mivel a csaláshoz csupán az ember ért, az Śr jobban gyűlöli a csalókat, mint az erőszaktevőket. Bűn mindenfajta mértéktelenség is, de ez kevésbé bántja Istent, s éppen ezért enyhébben bánik a mértéktelenekkel. A bűnösök a következő öt nagy csoportra oszthatók: mértéktelenek, eretnekek, erőszakosak, csalók és árulók.

A Pokol kapuja közelében, még az egyik alvilági folyón, az Acheronon (akheron) innen szenvednek a közönyösök, “mert őket a pokol is szégyenelte: nem kellettek sem égnek, sem pokolnak”.

Az Acheronon túl – Charón (kharón), a révész szállítja át a lelkeket a folyón – az I. körben, a Pokol “tornácán” kín nélküli fájdalomban “lebegnek” azok, akiknek a szívében nem volt semmi vétek, de mivel a kereszténység előtt születtek s nem voltak megkeresztelve, nem juthattak az égi Paradicsomba. – Az ókor nagy költőivel találkozik itt Dante, s boldog, hogy Vergilius, Homérosz, Horatius, Ovidius és Lucanus (lukánusz) beveszik maguk közé hatodiknak. A tulajdonképpeni kárhozottak első nagy csoportját a mértéktelenek alkotják, akik nem tudták fékezni magukat szerelemben, ételben-italban, pénzben és indulatban. Négy kört töltenek meg (II-V.); az ő bűnük és büntetésük a legenyhébb a Pokolban.

A II. körben szenvednek a szerelem bűnösei, kik vétkeztek a húsban és kéjt kerestek – köztük Paolo és Francesca (francseszka) -; a Pokol szörnyű szélviharában sohasem lelnek nyugalmat.

A III. kör a tivornyázóké, a torkosoké és falánkoké; “vaskos jég, piszkos víz és hó pörög le” rájuk, nyakig a piszkos vízben állnak.

A IV. kör őre Plutusz (a görögöknél a gazdagság istene volt). Ez a fösvények és uzsorások, illetve a tékozlók helye; gomolygó csapatban ütődnek egymáshoz és verődnek vissza hátra, miközben kemény szavakkal vagdalkoznak, egymást szidják (nagyon sok pápa és kardinális van köztük).

A Pokol V. körének bűnösei, a haragosok a Styx (sztix) “tavának” sáros vizében állva ütik-verik egymást.

A Styx folyón túl – Flégiász szállítja át Vergiliust és a költemény hősét a túlsó partra – magasodnak Dis (disz) városának falai. Dante Lucifert, a bukott angyalt azonosítja Disszel, az Alvilág antik istenével. A falakon belül vezekelnek a súlyosabb bűnben vétkesek.

A VI. kör eretnekei lángoló sírban égnek. A szenvedésnek ezt a helyét a Flegeton, a vérfolyó választja el a Pokol mélyebb köreitől.

A VII. kör három gyűrűje (alköre) az erőszaktevők örök bűnhődésének színhelye: 1. Forró vérpatakban nyögnek, akik vétkeztek felebarátjaik, hozzátartozóik személye és birtoka ellen (gyilkosok, rablók, zsiványok). Ha kiemelkednek a vérfolyóból, kentaurok nyilazzák őket.