Egy Beatricéhoz méltóbb ének az Isteni színjáték (Divina Commedia), hiszen az ő dicsőségét is ünnepelte ebben a hatalmas költeményben. Az 1307. és 1320. közötti időt kell az Isteni színjáték keletkezési idejének tartanunk, kitűnő magyar fordítását Babits Mihály készítette. Műfaja: epikus keretbe állított, lírai elemekkel átszőtt, filozófiai gondolatokra épülő, drámai elemekkel rendelkező eposz. Azért nevezte Dante komédiának, mert viszontagságosan kezdődik, de szerencsés megoldással ér véget. “Firenzei nyelven” írta, s ezzel akarta megteremteni az olasz irodalmi nyelvet. Joggal nevezik a középkor enciklopédiájának: Dante, a tudós beledolgozta művébe az akkori kultúra egész birodalmát, de mindezt egyéni élménnyé avatva, egységes világképpé formálta, s művészi kompozícióba építette.

Témája: a lírai én túlvilági “utazása”. Nagyszabású vízió keretében járja be a keresztény vallás túlvilági tartományait, a Poklot, a Purgatóriumot és a Paradicsomot. Dante maga és az emberi nem boldogságát keresi, azt az allegorikus utat mutatja be, hogyan tisztulhat meg az emberi lélek a bűnöktől. A hatalmas mű szerkezetében határozott rend uralkodik. Száz énekből áll és ezek úgy oszlanak három egységre, hogy a bevezetésen kívül mindegyik 33-33 (tehát 99) éneket foglal magában. Az egyes másvilági birodalmak szintén 3*3 részből épülnek fel: kilenc körből, kilenc gyűrűből és kilenc égből. Háromszoros technikából fonódik össze a költemény, úgy, hogy egy-egy strófa középső sora rímel a következő versszak első és harmadik sorával (rímképlete aba-bcb-cdc…). A hármas és kilences számnak misztikus értelme van: a három a Szentháromságra, a kilenc pedig Beatricére utal.

A túlvilági tájakat a XIII. és a XIV. századi Itália és a történelem emlékezetes szereplői népesítik be. Hőse 35 éves korában eltévedt az élet sűrű vadonjában, mert elvesztette és elhagyta Beatricét, a tökéletességet. Fel szeretne jutni az erény dombjára, de három allegorikus vadállat útját állja: a kéjvágy párduca, az erőszak oroszlánja és a kapzsiság nőstényfarkasa. A halott mennyei szerelmes, Beatrice leszáll az égből a Pokol tornácára megkérni Vergiliust, hogy legyen segítségére a sírva kesergő léleknek. A nagy római költő kalauzolja végig a mű főszereplőjét a Poklon át s ő lesz kísérője a Purgatóriumban is. De csak a földi Paradicsomig kísérheti el, itt már Beatrice veszi át az ő szerepét és vezeti ezután a mennyei Paradicsomba földi szerelmesét az Isten látásáig. Pontosan tudósít az indulás időpontjáról (1300. nagycsütörtök éjjele), a túlvilágon tartózkodás óráiról, az égi Paradicsomba való megérkezésről (1300. Húsvét hetének szerdája).
Az Isteni színjáték elemzése: A Pokolban nyerik el a földi bűnök, gonoszságok büntetésüket.

A meghalt bűnösök itt szenvednek, bár valódi testük fent, a földben van. A mű hőse érdeklődő kíváncsisággal járja a kárhozottak birodalmát, mindent tudni szeretne. Kutatja a híres embereket, elsősorban honfitársaival, “latinokkal” szeretne találkozni. Hírt akar vinni róluk az élőknek, hogy figyelmeztesse földi kortársait a bűnök riasztó következményeire. Elismeri a büntetés jogosságát, de részvétet, szánalmat kelt szívében a sokfajta szenvedés. Paolo és Francesca történetét hallva ájultan esik össze. Francesca maga meséli el tragikus végű szerelmüket. Férje fivérével, Paoloval együtt szerelmi lángra lobbantak egymás iránt. A férj bosszút állt rajtuk, s mindkettőjüket megölte. Ő a testvérgyilkosok poklában van jelenleg. Francesca ajkáról háromszor jajdul fel a szerelem szó, hiszen ez volt csupán a bűnük. A költőt meghatotta a szerelmesek sorsa, együttérzett velük, hiszen maga is érezte a szerelem gyötrő kínjait. A Pokol lakói tisztában vannak bűneik súlyosságával, egy részük szégyenkezik, átkozza ostobaságát, de vannak olyan lelkek is, akik büszkén viselik sorsukat, s a Pokolban sem adják fel gőgjüket. Dante a teológus tudásának mércéjével rangsorolja a bűnöket és szabja ki az érte járó szenvedéseket. Rend és hierarchia uralkodik a Pokolban is. 14 fokozata van például a csalásnak. A bűnösök a következő öt nagy csoportra oszthatók: mértéktelenek, eretnekek, erőszakosok, csalók és árulók. A Pokol tornácán találkozik a kereszteletlenekkel, Vergiliussal, Homérosszal, Horatiusszal, Ovidiusszal és Lucanusszal.

A Pokol legmélyebb helyén, a Föld középpontjában áll, félig jégbe fagyva a háromfejű Lucifer. Három szájával tépi a három legfőbb árulót. Leginkább Júdást gyötri, ki Jézust árulta el. Másik két szájában szenved Brutus és Cassius, Julius Caesar gyilkosai. Odüsszeusszal a rossz, hamis tanácsadók között találkozik. Odüsszeusz bűnét (Trója elfoglalását a faló segítségével) meg sem említi: benne a világot megismerni vágyó hőst csodálja. A költő ismeri a homéroszi eposz hősének tetteit, de most életének további sorsa és halála érdekli. A történet: húsz évi távollét után Itáliába hazatérve Odüsszeusz képtelen volt élvezni a jómódot, a kényelmet. Régi vágya a világ megismerésének óhaja újra útra kényszeríti. Az antik felfogás szerint Herkules oszlopa Giblaltárnál a világ végét jelenti, azon túl tilos volt hajózni. Odüsszeusz mégis túlmegy a szoroson és a Föld másik féltekéjére jut ki. Az a hegy, amit a messzeségből megpillantottak, a Purgatórium hegye lehetett, oda azonban nem lehet élő embernek tengeren eljutnia. Ezért pusztult el a viharban.

Odüsszeusz hajója

Fő műve egyszerre összefoglalás és új kezdeményezés. Összegzi az egész középkor világképét, de már nemzeti nyelven. Eszmerendszere keresztény, de az antik kultúrát is felidézi, s ily módon előkészíti a reneszánszot. Középkori vonásai: számmisztika, bűnök igazságos elítélése, műfaj, nyelve, a holt lelkek éreznek és mozognak. Reneszánsz vonás: beteljesült szerelem (Paolo és Francesca), ókori irodalmi szereplők felvonultatása, Odüsszeusz megjelenése. Dante felismeri, hogy olyan emberekre van szükség, akiknek tudásvágya van.