Arany életrajza és pályaképe

Arany életrajza és pályaképe

Arany János 1817. március 2-án született, Nagyszalontán. Apja „kevés földdel és kis házzal bíró földműves volt”. A család súlyos tüdőbajjal volt megáldva, a nyolc gyerek közül csupán kettő maradt életben (János és Sára, aki 1792-ben született). Érzékeny, félénk, visszahúzódó gyermek volt. Iskoláit 1823 és 1833 között végezte Nagyszalontán (segédtanítói állás), majd Debrecenben fél évig. Ezután Kisújszálláson egy évig segédtanító volt. Tanulmányait 1835 tavaszán fejezte be Debrecenben, de érettségivel nem rendelkezett, viszont rengeteget olvasott (rómaiaktól). 1836 februárjában színésznek állt. Ezalatt anyja meghalt, apja megvakult. Ezek hatására a bűntudattól vezérelve felhagyott a színészettel. 1836 ősze és 1839 januárja közt korrektor (rektorhelyettes) Szalontán (magyar és latin grammatika), 1839 elején lemondott róla. 1840 tavaszán másodjegyző lett.

Ez biztosította a családalapítás lehetőségét, ezért 1840-ben meg is házasodott. Feleségét az irodalomtörténeti könyvek Ercsey Julianna néven jegyzik (törvénytelen gyermek és egy évvel idősebb Aranynál). Két gyermekük született 1841-ben Juliska, 1844-ben László. Utána egy-két évig „olvasási tilalomba vonta magát”. Majd 1844-től (Szilágyi István rektor unszolására) fordítgatott görög és angol (Shakespeare) drámákat. 1845 júliusa végén hozzá fogott  Az elveszett alkotmány című vígeposz megírásához. Ezzel megnyerte a Kisfaludy Társaság 25 aranyos pályadíját.

Igazi sikert, elismerést és Petőfi barátságát az 1846 nyarán írt Toldi hozta meg. 1847-ben megint megnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját. Ekkor sok epikus művet írt: Rózsa és Ibolya, Szent László füve, Murány ostroma. Ekkor írta a Toldi estéje nagy részét is. Az 1848-as forradalom külső szemlélője volt egy ideig. Rövid ideig nemzetőr volt, majd BM-i fogalmazó lett Debrecenben és Pesten. Az orosz beözönlés után bujdosnia kellett. Állását elveszítette, Világos számára még az anyagi összeomlást is jelentette. Fél évig Geszten, a Tisza családnál nevelősködött. 1851 őszén tanár lett a nagykőrösi főgimnáziumban.

Egyre többet szenvedett a testi és lelki problémái miatt. 1860-ban Pestre költözött, ahol a Kisfaludy Társaság igazgatója lett. Bekapcsolódott a pesti irodalmi és politikai életbe (Csaba-trilógia első része: Buda halála). 1865-ben az MTA titkára lesz, 1870-ben főtitkára. 1863-ban meghalt Juliska, emiatt a költő sokáig elhallgatott benne. 1876-ban lemondott a főtitkárságról, az 1877-es boldog nyarat a Margit-szigeten töltötte. Ekkor írta titokban, nem a nyilvánosság elé szánta az Őszikék (kapcsos könyv) verseit. 1879-ben befejezte a Toldi szerelmét. 1882 október 22-én halt meg.

Az elveszett alkotmány: 1845-ben írta ezt a művet és ezzel megnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját is. Ez a mű egy travesztia: magasztos téma alantos stílussal. Mítikus szereplők jelennek meg a megyei választások keretében, ahol az eposzi történet játszódik. A liberális és a konzervatív oldalt is egyaránt szatirizálja, az úri politizálás groteszk megnyilvánulásával jelenik meg. Ezt a művet párhuzamba lehet állítani Petőfi: Helység kalapácsával, hiszen itt is az eposz lejáratása volt a cél, bár Arany nem a népies költészetet emeli fel, hanem a szatirikus költészetet jeleníti meg. Díjat ugyan nyert vele, nyelvezete nehéz volt, ez elégedetlenséget váltott ki.

Toldi

Arany e művét 1846-ban írta meg, 1847-ben, amikor megjelenik, egycsapásra híres ember lesz, Petőfi barátságát is ezzel nyeri meg. A Kisfaludy Társaság pályázatára írta, amely azt tűzte ki feladatul, hogy valamely ismert, népi történetet kell feldolgozni. Ő Ilosvai Selymes Péter Toldiját választotta ki, de az eredeti szövegből alig hagyott meg 1-2 részletet. „Átalakítja” Toldi Miklós jellemét, aki egy szinte nevetséges figura volt, ő hőssé, eszményivé tette, így fogalmazta meg: „egyszerűen nemes, erőteljes, a nép nyelvét megközelítő”. Egyértelműen kitűnik a műből a szerző nevelő szándéka, a nép öntudatát akarja felébreszteni, tettre buzdít. Műfaja nagyobb elbeszélő költemény. De Arany eszményképe nem a népmese volt, hanem a népmonda, és a nemzeti költészet („Eszményem a nemzeti költészet, a népiesség köntösében most, késöbb anélkül”). Ez tehát Arany népnemzeti irányzata.