Hirdetés

Arany életrajza és pályaképe

27 perc olvasás
Arany életrajza és pályaképe

A Szondi két apródja is ebben a ballada-korszakban keletkezett (1856). Ez a vers Drégely 1552-es török ostromát mutatja be. Az első két versszak a három helyszín bemutatása: a vár, a sír és a völgy. Ezután a két versszak után végig drámai párbeszéd hangzik a balladában. Páratlan strófák az apródok éneke, a párosak a török küldött beszédét tartalmazzák. Az apródok éneke bemutatja a dicsőséges múltat, Szondi dicsőséget. Aki a jelenről beszél, a jelenbeli „jókról” (a 16. versszakban a követ is áttér Szondi dicsőítésére, de fél Ali haragjától). Az apródok kitartását is példázza a költemény: nem az számít, ami volt, hanem az, hogy emlékezzünk a régi hősökre; az apródok viszik tovább a hősiességet. Sok török szót használt; időmértékes verselés.

Hirdetés

 

A meghasonlott nemzeti költő (Az örök zsidó, Magányban)

Az 1860-61-es évek alatt keletkezett verseire jellemző a meghasonlás. A meghasonlás Aranyban onnan származott, hogy ő maga diszharmonikus viszonyban állt a világgal, pesszimista volt, pl. a szabadságharcot sem tudta illúziókkal szemlélni, a magyarokban látta hibákat, mégis tudta, hogy rá vár a nemzeti költő feladata, ezt várják tőle, viszont emiatt a diszharmonikus viszony miatt képtelen volt nemzeti költő lenni. Nyomás nehezedett rá, de nem volt képes felvállalni ezt a szerepet.

Az örök zsidóban is ez jelenik meg. Ez a cím egy legendán alapul, amely egy ember legendája, aki nem hagyta Krisztust megpihenni Pilátus ítélethirdetése után. Továbblöki a pihenni megálló Jézust, és ezért átok száll rá, bolyongania kell, nem nyugodhat az ítéletnapig. De ebből semmit sem használ fel a költő; aki nem ismeri ezt a történetet, annak ez a versből nem derül ki, nincs szerepe a műben, a költemény teljes egész a legenda nélkül is. A legenda nem befolyásolja a jelentését. Az örök zsidó cselekvései a műben majdnem mind tulajdonképpen nem is cselekvések, hanem érzelmek, amik egy üres, passzív életet fejeznek ki. Tehát nem a maga ura az ember, és tevékenysége csak egy megszakítatlan rohanás, egy céltalan bolyongás, amely nem vezet sehonnan sehová (ez megfelel a legendának). A cselekmények, helyszínek, történések elvonatkoztatottak, metaforikusak, érzékeltet egy cselekményt, de mindent általánosít, metaforák miatt látszólag ballada, de valójában nem az, hanem lírai monológgá válik, pontosabban átmenet a kettő között, hiszen végig a lírai én beszél.

Csak az utolsó versszakban válik ketté, de akkor is csak azért, hogy megerősítse: az örök zsidó és a lírai én egy és ugyanaz. Kihangsúlyozza az egységet, ekkor személyessé válik a vers, de azért mégis kicsit eltávolítja magától azzal, hogy azt mondja: ez az örök zsidó! („nem én”). Tehát az utolsó versszakban történő kettéválás csak formai, abból a célból, hogy közölje a lírai én, hogy tartalmilag azonos a kettő. Ezenkívül végig a versben érzékelhető az a diszharmonikus viszony a világgal, a fenyegetettség – fölötte bárd van, alatta ropog a föld – emiatt egy zaklatottság van jelen, űzöttség, amiatt, hogy a zsidó nem akar menni, csak hajtják, nem pihenhet meg, jelen van még a magány, a csalódottság. Ezek miatt megjelenik a halálvágy (10. vsz.:szeretne céljához érni, meghalni).

A Magányban vershelyzete egy töprengés: egy döntéshelyzet, amely döntés életet vagy halált jelent a nemzet számára, de muszáj dönteni. Emiatt félünk tőle: „nyújtanók a percet”, hisz nem tudjuk mit fog végül hozni a döntés. A kockajátékhoz hasonlítja, olyan bizonytalan, homályos a kimenetele. Csak a szerencsében bízhatunk. A polgárosodás életében ekkor ez a döntés az volt, hogy forradalom legyen újra, vagy tárgyalni kezdjünk Ferenc Józseffel, elismerve magyar királynak! (februári pátens: visszavonják az engedményeket). A másodlagos jelentésszinten ez viszont már úgy jelenik meg, hogy a döntés biztos rossz lesz, hisz a kocka egy szörnyű csont, a halál jelképe, a jövő egy mélységbe indult sziklagörgeteg.

Hirdetés

Több ilyen baljós jelkép is megjelenik, a versben (pl. számlap nélküli óra, elvetélés vágya). De a 4. versszakban egy fordulat lép fel: a lírai én szól, elhessegeti a rémképeket, biztat, hogy optimisták legyünk. Itt is az a vak bizalom jelenik meg, ami Petőfinél is megjelent az Európa csendes, újra csendes című versben. Tehát ez a bizalom is abból fakadt, hogy Arany látta, hogy a nemzetnek biztatásra van szüksége, és csak ő tudja ellátni ezt a feladatot. Mégsem tudja optimistán szemlélni a jelent, borúlátó volt, úgy gondolta, hogy ő képtelen illúziókat kelteni, illúziókkal szemlélődni.

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5 6


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!