A romantika

Anyegin – Lenszkij:
Anyegin szereti Lenszkijt, barátja, holott két véglet, különböznek, tűz és víz a két ember. Saját fiatalkori ifjú énjét látja benne (fiatalság bolondság – juventus ventus), a végtelen szabadság szeretőjét, az idealizmust, azaz saját személyisége ellentétét. Anyegin azért vállalja a párbajt, mert a párbajmester, Zareckij kellemetlenkedéseit akarja elkerülni (kényelemből). Párbaj csak egyenlő felek között lehet; Lenszkij még nem felnőtt, tehát a párbaj a felnőtté avatás szertartása lehet (egyenlő félnek tekinti Anyegin). Lenszkij halálával megmenekült a felnőttségtől, nem kellett feladnia az ideákat; a kiábrándulástól, csalódástól menekíti meg a párbaj; az ifjúság jelképévé válhat. (A XIX. századi irodalomban aki meghal, annak nincs igaza, nem végigvihető elveket vall.) Halála, fizikai megsemmisülése egyúttal Puskin bírálata, kritikája is a romantika szélsőségével szemben, mint ahogy Anyegin morális kiüresedése szintén végpont, büntetés, kritika. (A romantikus műben a romantika kritikáját is megkapjuk.)

2.)    Az Anyegin mint a szerepek és irodalmi szerepek regénye, élet és irodalom kapcsolata:
Feltűnő, hogy milyen sok az irodalmi utalás a műben, minden szereplő vagy önmagát, vagy az író a szereplőt egy irodalmi hőshöz hasonlítja, ill. az egyes szereplők sorsának alakulását irodalmi, esztétikai, bölcseleti művek hatása magyarázza.

Tatjana: Richardson és Rousseau szentimentális nőalakjait követi. Amikor először megpillantja Anyegint, azt latolgatja, vajon melyik megismert irodalmi alakra fog emlékeztetni. Magánya, kivonulása a természetbe is részben irodalmi indíttatású, mint ahogy híres levelének nagyrészét az Új Heloise-ból kölcsönzi (franciául írja a levelet). Anyegin ezt a szerepjátszást veszi észre, s nem veszi, nem veheti észre a szerep mögött meghúzódó harmónia teremtő nőt, a természetességet, bájt és méltóságot.
Tatjana:Az irodalmi szerep helyébe az élet által felkínált szerep lép. Ezt vállalja Tatjana méltósággal. (Puskin élet és irodalom elsődlegessége közül az életét vallja.) Tatjanával Puskin megteremti az orosz nő archetípusát, a XIX. századi orosz nőalakok ősképét.
Lenszkij: Irányítói: Goethe, a szentimentális, a wertheri Goethe; Schiller – a szabadság mámorában élő alakjai; az ideákért való vonzódás; Kant filozófiája Lessing szentimentális Hamlet-felfogását követi.
Anyegin: Meghatározója a Byron-i modell, szemlélet. Fiatal korában a dandy, a világfi Byron; később a világfájdalmas, világmegvető, a spleen hordozója, képviselője. Anyegin alakjával Puskin a XIX. századi orosz irodalom egyik legjellegzetesebb hősét, a felesleges embert teremti meg:

a.) Történeti megközelítésben:
A korabeli kritika (Belinszkij, Dobroljubov) szerint Anyegin átlagost meghaladó intelligenciáját, tehetségét emberi gyengesége folytán nem tudja a közösség javára kamatoztatni, s ezért válik feleslegessé a világban.

b.) A szerepelmélet felől:
A XX. századi filozófia vizsgálta az ember és szerep viszonyát, nem szociológiai, hanem filozófiai kategóriaként. E szerint az emberi kiteljesedés az én–szerep–világ hármasságának függvénye. A személyiség kiteljesedése akkor következik be, ha az én mély lényegéből fakadó szerepigény egybeesik a világ által felkínált szereplehetőséggel. Ily módon Anyegin megítélése árnyaltabbá válik. Anyegin elutasította a világ által felkínált szerepeket, ily módon feleslegessé válik a világban, ugyanakkor Anyegin a XIX. századi orosz világ szűkös szereplehetőségeiről is tanúskodik. Ezzel magyarázható például a szereplőknek az irodalmi szerepekbe való menekülése. (“Felesleges emberek”: Lermontov: Korunk hőse – Pecsorin; Goncsarov: Oblamov – Oblamov; Turgenyev, Csehov hősei.)

c.) Török Endre: Világtudat és regényforma című tanulmányában különbséget tesz a felesleges ember típusai között:
– Anyegin és Pecsorin: úton levő hősök; útjuk azonban a semmibe visz.
– Oblamov: a semmiben leledző hős.

1.)    Az Anyegin mint az orosz élet enciklopédiája:
Belinszkij nevezte az Anyegint az orosz élet enciklopédiájának. Meglepő ez a kijelentés, amennyiben csak a vékony szálú történetet figyeljük. A fabulával áll szemben a rendkívül információgazdag szöveg, mely szinte észrevétlenül adja a XIX. század első harmada orosz világának teljes képét, szociográfiailag is hiteles rajzát:
nagyváros – falu
életmód, lakás, étkezés, öltözködés
oktatás helyzete
színházi élet, művészeti élet
irodalmi élet, irodalmi viták
az orosz nyelv problémája