A romantika

Vándor éji dala: A mű eredeti címe: „Ein Gleiches” (Egy hasonló). A kötetben előtte lévő mű címe a Vándor éji dala. Goethe ezzel az egyszerű címmel a hétköznapiasságot akarja érzékeltetni, és a művet ezzel teszi költőietlenné. Első olvasásra a mű egy leíró szöveg, csak szó szerinti jelentése van (a lírai én egy erdőben sétálgat, befogadja a természet nyugalmát, és ha egy házhoz ér, majd ő is lepihenhet). De a „várj csak”-ot máshogy is lehet értelmezni, jelenthet egy fenyegetést is, ezzel átértelmezi a „ruhest”-et, ami „pihenni” helyett a „nyugodni (meghalni)” értelmezést kapja. Ez átértelmezi a második sorban szereplő „ruh”-t („nyugalom”-at) „halál”-ra és az ötödik sorban levő „hauch”-ot („szellő”-t) „lehellet”-re. A madárkák is azért hallgatnak, mert már nem élnek. Ezek az átértelmezések új jelentést adnak a műnek, az idilli táj eszerint egy halott táj, halott világ. Olvasás közben jön létre a jelentés, az utolsó két sor rákényszeríti az olvasót a mű jelentésének átgondolására. Különböző szövegkezelési technikák (ismétlés, két jelentésű szavak) révén egy tudattalan folyamat közben alakul ki a jelentés fokozatosan, többször elolvasva. A mű tehát a romantika irányzatát követi, hiszen – Hegel elvei alapján – a romantika az első olyan kor, amely szerint a műnek feladata a kimondatlan dolgok tudatása, sejtetése, sugallása. Az elemzést az eredeti művön érdemes végrehajtani, mert az nem tartalmaz képes beszédet, míg a fordítások tartalmaznak metaforákat.

A tündérkirály: A mű eredeti címe, „Erlkőnig”, jelenthet rémkirályt és tündérkirályt is egyaránt. A műben egy beteg gyereket szállít az apja feltehetően egy orvoshoz. A gyerek fél, védelmet kér apjától, arról beszél, hogy lát egy rémkirályt, aki el akarja vinni magával. Apja logikusan gondolkodik, szerinte fia csak képzeleg, hisz nagyon beteg. A tündérkirály öt vonzó dolgot (gazdagság, szépség, anyavágy, erotikus vágy) kínál fel, de a gyerek nem kéri, fél tőle. A felkínált dolgok a boldogságot hordozzák magukban, vonzó értékvilágot képviselnek, mégis félelmet váltanak ki. Ezzel szemben a valóság (az apa leírása és az olvasó benyomása alapján) rémisztő, halott, elidegenítő – azaz negatív világ. A tündérvilág erősebb (a csábítás sikertelensége után elragadja, elviszi a gyereket), ez a világ azonban taszító, negatív, csakúgy, mint a földi élet. Tehát a boldogság világa nem érhető el az életben, mert a műben bemutatott boldogság világa is a halál világa. A reális történeti síkon a fiú meghal, miközben apja az orvoshoz viszi, míg a metaforikus síkon két világ harcol, de csak a tündér nyerhet, ez csak a halál által érhető el, ezért negatív ez. A gyermek egyedül képes a boldogságra. Hátborzongató hatása miatt ez a mű a leghíresebb romantikus ballada. Sajátos ballada, a balladát jelképnek, példázatnak fogja fel, itt jelenik meg először a ballada műfajként. Schubert zenésítette meg.

3. Irányzatok Heine életművében (A Loreley)

Heinrich Heine (1797-1856) a német romantika legjelentősebb írója. Kb. Vörösmartyval egyidőben munkálkodott, az ő kortársa. A romantikus irónia nagymestere, bár ilyen jellegű műveit kortársai cinikusnak tartották. (Az irónia 2 nézőpont, az egyik látszólagos, a másik valóságos, ezzel szemben a romantikus irónia legfőbb jellemzője, hogy minden értéket megkérdőjelez.) Heine műveinek jelentősségét nem mindig ismerték el: Hitler korában könyvét elégették. Az egyik fő művét, A Loreleyt még a tankönyvből sem vették ki, ezt a túl ismert művet német népdalnak tüntették fel.

A Loreley: Ebben a műben Heine a történeten (hajós halála) kívül leírja a mesélő lelkiállapotát is. A lelkiállapota érzékeltetésére használ megszólításokat: „Nem értem”; „Ugye?”. Ezek jelentése egy kérdés, amit a mesélő szegez nekünk. Miért nem tudok megszabadulni ettől a történettől? Ez – a keretes szerkezetből nekünk szóló kérdés – arra való, hogy felszólítsa az olvasót az értelmezésre, a történet elbeszélésére bíztat. A mű egy ballada, a történet elbeszélése tragikus, homályos, szerkezete kihagyásos, töredékes, hiányzik a műből a párbeszéd, ezért nem olyan drámai. Műfaja keretes ballada, amelynek főhőse a hajós és a Loreley. A mű története: Egy hajós a Rajnán evez, de nem figyel a zátonyra, ezért elnyeli a mélység, ám a mű ennél sokkal többet mond, ha megvizsgáljuk a főszereplő világot. A hajós világa földi, tele van akadállyal, és benne rejlik a kudarc lehetősége (zátony, szirt). Ez a világ nagyon lent van (mélység) és irtó sötét is (Hűvös az este). Ebben a szenvedélytelen világban (nyugodt) mindig hideg van (hűvös). Szegény embereknek (Kis ladik) hiányuk van mindenből, hiába vágyakoznak (szíve meghasad). Loreley világa ezzel szemben nem lent, hanem magasan van (csúcs). Világa gazdag (aranyfésű és ékszer) és fényes (sugaras alkonypír, aranyfésű, ékszer), meleg, forró, és szenvedélyes (gyúlt). Olyan világ ez, ahol még az erotika is fellelhető (leggyönyörűbb lány, aranyhaj). A Loreley világa földöntúli, metafizikai világ (hatalmas zengedezésű varázs). A Loreleyról az deríthető ki, hogy a Rajna nimfája. A Loreley: pogány, germán mondaköri szereplő, nem a keresztény paradicsomot kínálja. A hajós világa a valóságos világ, a Loreley világa pedig a metafizikai (valamin túli, eszmei) világ. A hajós veszte, hogy „csak” a metafizikai világba néz, a felnézés oka a „varázs”, szugesszió, azaz a hajóst vonzza az ár és vonzza a világ is, hisz a Loreley világa egy pozitív, (a hajós negatív (hiány) világával szemben). De nem érheti el azt, mert csak oda törekszik. Egyébként nem halna meg, túléli, ha a zátonyra figyel, de akkor a negatív világban marad. Mindkettő rossz, vagy elpusztul, vagy a negatív világban marad, ezért a levonható tanulság a boldogtalanság törvényszerűsége.