Az esztétikai minőségek rendszere (emelt)
Az i.e. II. sz.-ban működő három rhodoszi szobrász közös alkotása a Laokoón szoborcsoport. Valójában e szobor a borzalmasságig fokozott rút rémületes képét állítja elénk: az égnek meredő hajú, tátott szájjal nyögő öreg Laokoónt és rimánkodó fiait ábrázolja egy óriáskígyó halálos ölelésében. Hogy a szépség válfajává miként lesz a rútság, erre nézve Nicolai Hartmann okfejtése a legjellegzetesebb: „Az értéknek – minden értéknek – a lényegéhez tartozik, hogy ellenpólusa van, a megfelelő negatív érték, és a vizsgálat tárgya sohasem egyedül az értékes, hanem ez és a neki megfelelő értékellenes. Az értékelemzés tapasztalatai azt tanítják, hogy az érték meghatározása a megfelelő negatív érték meghatározását is tartalmazza, és viszont. Az esztétikai minőségek értékdimenziójában így helyezkedik el az abszolút pozitív érték, a szépség, valamint az abszolút negatív érték, a rútság között a többi minőség, a tragikum, a komikum, stb.
A BORZALMASSÁG
A borzalmasság érzéki formájában nem csak az adott társadalom emberi korlátozottsága fejeződik ki, amiért a kor átlagembere kívülállóként áll velük szemben, hanem az effajta jelenségekben kifejeződő emberellenes hatalom nyilvánvalóan messze meghaladja saját hatalmunkat, s ezért nem csak ellenszenvet vált ki belőlünk, hanem rettegést, iszonyatot is. Történelmi sorsa ennek a minőségnek ugyanaz, mint a fenségességé. A régi korok embere a mindennapi élet legapróbb eseményeiben is rémületes-borzalmas túlvilági hatalmakat látott. A mitikus világkép mindezt a szörnyeteg istenségek és démonok borzalmas képzeteivel tetézte, emberevő óriások, vérszívó vámpírok fenyegető árnyai leselkedtek mindenfelé.
AZ ALANTASSÁG
Az alantas jelenségekre jellemző, hogy érzéki formájukban az adott társadalom emberi korlátozottsága fejeződik ki, s ezért a kor átlagembere kívülállóként áll velük szembe. Az effajta jelenségekben kifejeződő emberellenes hatalom azonban nyilvánvalóan kisebb sajáthatalmánál, s ezért az ember lenézéssel párosult ellenszenvvel tekint rájuk. Alantasok az olyan fizikai korlátozottságok, betegségek, amelyek veszélytelenek. A lepra által lemart orr, a villamos által levágott láb vérző csonkja borzalmas, mert halálos veszedelem jelenik meg bennük, a náthás ember csepegő orra vagy a tyúkszemes láb látványa viszont alantas csupán.
A természet alantas jelenségeiben általában saját alantas vonásainktól viszolygunk, a csúszó-mászók alattomossága, a hüllők érzéketlen hidegsége, a rovarok torzsága, s bogáncsok makacs tapadása és a szamarak ordítása megannyi önmagunk elé tartott tükör. Alantassá azáltal válnak, hogy emberhez nem méltó módon viselkednek, nem nyíltan, hanem alattomosan támadnak, tehát gyávák, vagy buta hangokat hallatnak.
A KEVERT MINŐSÉGEK
A kevert esztétikai minőségek megkülönbözető sajátossága az, hogy a szabadság és korlátozottság összeütközésének termékeny pillanatát fejezik ki. A kevert esztétikai minőségek sorából a legnevezetesebb:
A TRAGIKUM
Jellemvonása az, hogy érzéki formája valamilyen fenséges mértékben szabad jelenséget állít elénk úgy, hogy egyben érzékelhető e szabadság végzetes bukása, az ellene ható erők által történt leigázottsága, korlátozottsága, s jól lehet az adott társadalom átlagembere – lévén fölötte álló hatalomról van szó – kívülállóként éli át e bukást, annál megrendítőbb számára, hogy még egy ilyen hatalmas mértékű szabadság is a pusztulás sorsára juthat. Az európai kultúrkörben a legközismertebb tragédia Krisztus kínhalála, rengeteg kép és szobor igyekezett visszaadni azt a döbbenetes ellentmondást, hogy Isten mindenható hatalmú fia megkorbácsolva, leköpdösve és kigúnyolva pusztul el a keresztfán. Ha a drámairodalom tragikus hőseinek vizsgálatából indulunk ki, azt kell megállapítanunk, hogy jellemüknek egyetlen ismérve a fenségesség, és ha ezzel rendelkeznek, mindegy, milyen a társadalmi rangjuk, s még az sem számít, hogy mennyire erkölcsösek vagy erkölcstelennek. A közkézen forgó tragikumelméletek szerint ahhoz, hogy egy hős bukása tragikusnak legyen nevezhető, nem csak a jellemének kell sajátosnak lennie, hanem a bukás okának is. A tragikus összeütközés lényege, hogy két erkölcsileg egyaránt jogosult hatalom csap össze. Az irodalmi műfajként felfogott tragédiák többségére ezek a megállapítások illenek is, hiszen igen furcsa drámai téma lenne az, hogy egy fenséges hős a fejére eső tégla által pusztul el.
Lapozz a további részletekért