Az esztétikai minőségek rendszere (emelt)

Az esztétikai minőségek rendszerezése négy alapvető érték köré épül fel. Ez a négy minőség: szépség-rútság és a tragikum-komikum ellentétpárok. A négy minőségtípust azonban helytelen lenne egy táblázatba szerkeszteni, vagy egy kör négy oldalára elhelyezni és a köztes területekre a különböző kevert esztétikai minőségeket behelyezni, mint azt sokan megtették, hiszen az ilyen táblázatok tele lennének kitöltetlen helyekkel. Minden esztétikai fogalmat, mely a négy alaptípusnak valamilyen keveredéséből jön létre, nem lehet elkeresztelni és példákkal bemutatni.

Csak hősies hangyaszorgalommal összeállított és elrendezett fogalomtár lenne képes, például Audrey Hepburn kecsesből fenségesbe átváltó mosolyát leírni, és még ez a fogalomtár is nélkülözné az objektivitást, hiszen az esztétikai minőségek megítélésében az észlelő, annak lelki állapota, a kor és az adott társadalom értékrendszere is megjelenik. Ezek a tényezők pedig mindig változnak. Ha csak a köznyelvben megjelenő minősítéseket vesszük figyelembe, akkor is érzékelhetjük a gyönyörűen vagy csinosan szép, avagy az undorítóan vagy otrombán rút jelzők között érzékelhető különbséget. A látható formában megjelenő szabadság mindig szép, ám ez a szabadság nem mindig egyforma, ebből következik, hogy a szépség sem az.

Egyrészt a valóság jelenségei, az emberek, az állatok, a természet, a növények, a hegyek és vizek nem csupán szépek vagy rútak, csak tragikusak vagy komikusak, hanem mindig az esztétikai minőségek sokféleségével jellemezhetjük őket. A legrondább lótetű sem tisztán rút, hiába riasztó a hatalmas rágószája, fűrészfogas első lába, hosszú farksertéje, büdössége, mert rőtbarna színe kifejezetten szép is lehet, ciripelése pedig bájos. A mindennapi gyakorlatban azonban nem az efféle részletek, hanem az összbenyomások alapján ítélünk és szegény lótetűt könyörtelenül eltapossuk, vagy megfutamodunk előle.

Másfelől az esztétikai minőségeket úgy értékeljük, ahogyan azok a mindennapokon megjelennek előttünk, pedig ha jobban meggondoljuk egy lepke is csak bizonyos távolságból szemlélve szép, ha közelről, esetleg nagyítóval vizsgáljuk őket, megváltozhat az esztétikai ítéletünk. Harmadrészt a jelenségeket általában nyugalmi állapotukban vesszük szemügyre, márpedig a dolgok minőségei igen változatosak lehetnek attól függően, hogy mozognak-e vagy sem. Az előbb említett lótetű riasztóan rút, ha áll, rémisztő és ellenséges, ha szalad, viszont roppant komikus lehet, amint a földbe ássa be magát, vagy hátára fordulva szerencsétlenül kapálódzik. Végül pedig, ha a jelenséget összefüggéseiből kiszakítva vizsgáljuk merőben más következtetésre juthatunk, mintha ugyanazzal a jelenséggel más és más környezetben találkozunk. Gondoljunk ismét csak az előbbi lótetűre, amint a nappalink padlóján futunk össze vele, vagy a természetrajzi múzeum valamely vitrinjében vesszük szemügyre egy preparált példányát.

A gépiesen skatulyázó esztétikák egyik jellegzetes tévedése tehát, hogy egy-egy jelenség esztétikai minőségeit általánosságban akarják rögzíteni.

A világ jelenségeit nem lehet egyszerűen  valamilyen esztétikai kartotékrendszer alapján leltárba venni, mert a jelenségek esztétikai minőségei koronként változóak lehetnek, egy adott korban is más és más esztétikai arculatot mutathatnak attól függően, hogy milyen összefüggésben, állapotban és miféle érzékelési helyzetben kerülünk szembe velük. Ezek a jelenségek eleve többféle esztétikai minőséggel rendelkeznek, és ha két ember egyazon korban, egyazon helyzetben érzékeli is ugyanazokat a külső érzéki formákat, képzeletük működése folytán, személyiségükből, jellemükből fakadóan merőben más és más esztétikai ítéletet alkothatnak.

Mégis, ha a rendszerezés alapelveit szeretnénk megfogalmazni azt a következők szerint tehetjük:

Valamennyi esztétikai minőség sajátos arculatát az határozza meg, hogy érzéki formája az adott kor emberi szabadságát vagy korlátozottságát fejezi-e ki? A szabadság, avagy a korlátozottság látszata lepleződik-e le benne, vagy a  szabadság és a korlátozottság párharcából melyik kerül ki győztesen? Ezen belül lényeges elem, hogy a jelenségben kifejeződő szabadság vagy korlátozottság milyen mértékű, valamint az, hogy természete az emberre veszélyt jelent-e vagy sem. Ebből következik az, hogy az ember egyenlőnek, alávetettnek vagy fölényben lévőnek érzi-e magát a benne kifejezésre jutó erőkkel szemben. Ez határozza meg az azonosulási vagy kívül állási helyzetét a jelenséggel szemben és, hogy miféle pozitív vagy negatív érzelmekkel éli meg az élményt.