Az esztétikai minőségek rendszere (emelt)

A patak csillogása, a tűz fénye csak szép, de ami csodálatraméltóan fenséges, az az óriásfolyam, a tenger, az égitestek ragyogása, a tűzhányók torkából égbe szökő lángözön. Kant szerint a fenségesség nem is más, mint a végtelenségre vonatkozó emberi eszmék megelevenedése a kedélyvilágban. Minthogy a végtelent semmiféle érzéki forma nem jelenítheti meg, legyen az bármilyen nagy, ezért úgy látja, hogy a fenség az egyre nagyobb és nagyobb mértékű nagyságrendek egymásutánjának érzékelésekor lép elénk.

A történelmi változások sajátos képet mutatnak, a régebbi korokban az emberi társadalmat átszőtte, napjainkra viszont egyre kivételesebb jelenséggé válik a fenség. Fenség övezte az isteneket, amíg hittünk bennük, de aztán a turisták villanófénnyel készített fényképei nyomán kiderült, hogy a szentélyekben csak ósdi szobrok lakoznak. Fenségesek voltak az uralkodók is, amíg elhittük nekik, hogy hatalmuk isteni eredetű és fenség ragyogta be a seregek élén világokat hódító zseniális hadvezéreket, míg rá nem jöttünk, hogy minden Napóleonnak van egy Waterlooja, és ezt akár pechnek is nevezhetjük. Hasonló inflációt figyelhetünk meg a természeti jelenségek körében is, de ahogyan évszázadról-évszázadra, majd évről-évre mind nagyobb területeket hódít a természeti világból az emberi hatalom, úgy halványul el a világ arculatán a fenség. Amióta a televízió jóvoltából papucsban, karosszékben is eljuthatunk a sarkvidékre, őserdők és mélytengerek minden zegébe-zugába, a fenség fokozatosan kiszorul a földről a csillagközi űr végtelenjébe.

 A MAGASZTOSSÁG

A magasztosság a jelenség érzéki formája, amely oly hatalmas mértékű szabadságot fejez ki, hogy az adott társadalom átlagembere ezt saját szabadságlehetőségeit messze meghaladónak érzi, és ezért azonosulni nem tud vele, kívülállóként szemléli. A fenségtől eltérően e hatalom természete olyan, hogy az emberre semmiképpen nem veszélyes és így nyugodt, háborítatlan csodával szemléljük, mint számunkra ugyan elérhetetlen, de kívánatos és a távoli jövőben talán megközelíthető eszményt.

Ha a szembeállítás példáját keressük, aligha találhatunk megragadóbbat, mint a keresztény mitológia Madonnáját, Szűz Máriát. Szemben az apák bűneit gyermekeikben hetedíziglen büntető, saját fiát kínhalálba küldő Atyaisten, vagy a kereszthalál rémségeit vállaló elevenek és holtak fölött ítélkező Jézus fenségességével, Szűz Mária a tündöklő jóság és az irgalom magasztos alakja. A szerelmet képzeljük még ily magasztosnak, míg fiatalok vagyunk és amíg nem olvastunk Freudot.

A BÁJOSSÁG ÉS A KECSESSÉG

A bájosság érzéki formája szintén emberi szabadságot fejez ki, de ez a szabadság csak olyan mértékű, hogy az adott társadalom átlagembere azt saját szabadságlehetőségein alulállónak érzi, s ezért a kívülállás jegyében, fölényérzettel gyönyörködik benne. A bájosság inkább jelent valami naiv keresetlenséget is, ami nem feltétlenül párosul alkati törékenységgel, a kecsesség viszont mindig törékenyen finom és inkább kifinomult, mint naiv.

Bájos a falusi udvarokon illatozó egyszerű kamillavirág, a vidám pihelabdaként ide-oda futkározó csibe, kecses a liliom, az őz vagy a hattyú. Ha a báj naivitása gyermeki hiszékenységgel, a kecses törékenység pedig némi esetlenséggel színeződik, a jelenség igen gyakran humoros csillogású, ez az esztétikai minőség igen közel áll a komikum pozitívabb értékű válfajaihoz.

A TETSZETŐSSÉG

A tetszetősség érzéki formája az adott társadalom emberi szabadságát fejezi ki, s ez a szabadság olyan mértékű is, hogy a kor átlagembere azt saját szabadságlehetőségeivel egyenlőnek érzékeli, mégis a kívülállás elutasító érzésével áll szemben a jelenséggel. A tetszetősséget általában úgy szokás felfogni, hogy az a pusztán formai szépséggel azonos, amely tartalmilag üres, és így értékét tekintve talmi.

A RÚTSÁG

Az esztétikai minőségek értékrangsorának negatív pólusán helyezkedik el. Jellemzője az, hogy érzéki formájában az adott társadalom emberi korlátozottsága fejeződik ki, s ezért a kor átlagembere kívülállóként áll vele szemben, de a jelenségben kifejeződő emberellenes hatalmat saját hatalmánál nem becsüli többre, s ezért rettegést, iszonyatot nem vált ki belőle, csak ellenszenvet. Egyesek véleménye szerint a rútság nem esztétikai, hanem antiesztétikai minőség, mások szerint nem ellentéte a szépségnek, hanem annak egyik változata. Az esztétikai gondolkodás történeti fejődésének egyik legmakacsabb babonája, hogy mindenfajta művészetnek az a feladata, hogy a szépség élményében részesítsen bennünket. Az igazán nagy művészek persze nem igen figyeltek oda ezekre az okoskodásokra.