Középkori kultúra (oktatás és tudomány, lovagi kultúra, szerzetesi létforma) – I. rész

A klerikusok képzettség alapjául szolgáló tananyag háromrétegű volt:

I. Alsó fokú iskolás ismeretek

• lectura ( latin betűk, római számok, latin szövegek olvasása, latin nyelvtani szabályok ismerete, papi hivatáshoz szükséges latin szókincs)
• cantus (énekelni tudás, latin egyházi „énekkészlet” tudása)

II. Komplex alaptudományok

• grammatica (teljes latin nyelvtan ismerete, szövegmagyarázatok, nyelvészet)
• dictamen (írásműkészítés tudománya, fogalmazási szabályok, verselés szabályai, praktikus zeneelmélet)
• computus (csillagos ég ismerete, csillagászati – matematikai számítások végzése, elemi geometria, naptárkészítés, időszámítás, természeti jelenségek ismerete, egyszerű gyógyászati eljárások)

III. Önálló, specializálódott tudományok

• philosophia-theologia
• decreta,
• medicina

E háromrétegű tananyagrendszeren nyugvó műveltség határozta meg a középkor századaiban a tanultság társadalmi tekintélyét.

Mai szemmel nézve megdöbbentőnek tűnik, hogy a pappá szentelés szakmai feltétele az alsó fokú iskolás ismeretek elsajátítása volt. Tehát olvasniuk és énekelniük kellett tudni és csupán ezen ismeretek birtokában, az egyszerű szerzetesek jól elláthatták feladataikat. Ez volt a tanultság legalsó foka, amely viszonylag elhatárolódott a tanulmányok további szakaszaitól. Tudós embernek viszont ebben az időben azt tartották, aki legalább a komplex alaptudományok világában járatos volt. A legmagasabb képzettséget, az önálló tudományok egyikének elsajátításával szerezhette meg a középkori klerikus.

E háromlépcsős tananyagrendszer keretei között ment végbe a középkori képzés konkrét tanítása – tanulása, gyakorlati oktatómunkája. Nem volt szerepe a septen artes liberales ismert felosztásának (trivium: grammatika, rethorika, logika; quadrium: aritmetika, geometria, asztronómia, musika). E hetes szisztéma ugyanis a tudományok elméleti-spekulatív rendszere volt a középkor századaiban, az iskolák gyakorlati oktatómunkájának nem volt meghatározója, nem jelentett kötelező egymásutániságot, tagozati-fokozati különbséget. Ezzel a képzettséggel a klerikusok lettek a középkori Magyarországon az „iskolarendszer” irányítói és fenntartói. Sőt e „tudományok” birtokában közreműködők voltak az állami szervek, intézmények létrehozásában és működtetésében (törvénykezés, jogszolgáltatás, közigazgatás, történetírás diplomácia, bürokrácia), emellett a vallás tanaival a nép között hitelesítették az uralkodó intézkedéseit és a feudális társadalmi rendet. A Szent-Márton hegyi kolostoron kívül még Szent István uralkodása idején megindult az oktató munka a zalavári, zombori, pécsváradi és bakonybéli kolostorokban is.

Ezután nyitotta meg a székesfehérvári és csanádi káptalani iskola is a kapuit, ahol az első, ma név szerint is ismert pedagógusunk Valter magiszter és Ulrik nevű szerzetestársa tanított. ( Róla a XII. század elején írásba foglalt Gellért legendából értesülhettünk, amelyet többek között a csanádi káptalan évkönyvei alapján állítottak össze.)

A magyarországi káptalani iskolák közül kiemelkedett a veszprémi, amely ugyan még nem minősült „főiskolának”, de magasabb szintjét jelzi, hogy itt már jogot is tanítottak, ami a káptalani és kolostori iskolákban ritka volt.

A plébániai iskolák

A kolostori iskolák mellett kialakult a plébánosi oktatás is az ún. plébániai iskolák keretében. Miután István király úgy rendelkezett, hogy minden tíz falu építsen egy templomot, a falvak tulajdonképpeni vezetői ettől az időtől kezdve, a széles körű népművelő szerepet betöltő falusi papok lettek, akiknek jó része maga is az alacsonyabb néprétegekből került ki. E falusi papok is közreműködtek az oktatásban. Ha a falusi fiúknak vagy fiúk csoportjának továbbadtak olvasás- és énektanulásokat, megtanították az alapvető latin egyházi szókincset, litorgikus szövegeket, énekeket, akkor e plébániai oktatás eredményeként a püspök ezen fiúkat pappá szentelte, mivel a sokasodó falvak lakosainak egyre több papra volt szükségük. A tanulás ideje alatt ezen falusi ifjak fontos szerepet töltöttek be a falusi templomokban a pap vezetésével végzett szertartások bemutatásában is.

Azon ifjak, akik nem hagyták abba a tanulást a teológia ezen alacsony szintjén és több ismeretre tettek szert, kanonokká, azaz, az egyházmegye vezető testületének tagjaivá lettek. Ők, akik nemcsak latin nyelven tanult szövegekben és énekekben voltak járatosak, hanem néhányan közülük magyarul is prédikáltak a falvak lakosságainak ők indították el a biblia magyar nyelvű történeteivel való ismerkedés első nagy hullámát is a XI. században.