A katolikus megújulás – ellenreformáció
A katolikus megújulás létrejötte
A reformáció Németországból indult, amelynek célja eredetileg a római katolikus egyház reformja, és nem pedig az egyházszakadás volt.
1517-ben Luther Márton fellépése a katolikus egyház számára váratlan volt. X. Leó pápa érdemben nem tudott reflektálni az egyház reformját követelő tanokra.
Az egyes egyházellenes mozgalmak végül vallásháborúhoz vezettek.
A katolikus egyház válaszlépéseire kétféle megnevezést használtak: a római egyház a katolikus megújulás, a protestánsok pedig az ellenreformáció kifejezést alkalmazták.
Az ellenreformáció célja az elforduló hívek és az egyház elveszett pozíciójának visszaszerzése volt. A katolikus egyház a XVII. századra országonként eltérően, azonban jelentős számban hódította vissza híveit.
A katolikus megújulás legfőbb céljai
Az ellenreformáció kezdetét a III. Pál által összehívott, 1545 és 1563 között ülésező tridenti zsinat jelentette. A zsinat célja eredetileg az volt, hogy megkeresse a mindenki számára elfogadható, a kereszténység egységét biztosító reformokat, amely által a megosztottság eltörölhető lenne.
A reformáció elképzeléseit vették át a következők tekintetében:
- papnevelő intézetek felállítása;
- jövedelmek és tisztségek, egyházi hivatalok halmozásának tilalma;
- búcsúcédulák eltörlése;
- püspökök feladatainak rögzítése.
Ezen intézkedések által a lelki gondozás és az erre való felkészülés vált az egyháziak egyik alapvető feladatává. Ennek célja az volt, hogy képzett és feddhetetlen papok hirdessék az igét a híveknek.
Bizonyos kérdésekben azonban egyesen elhatárolták magukat a protestáns elvektől. Ezek a következők voltak:
- pápai hatalom megerősítése;
- szentségek megtartása és szentek tisztelete;
- latin nyelvű misék;
- egy szín alatti áldozás;
- papi nőtlenség megőrzése;
- tiltott könyvek jegyzékének, vagyis az „Index”-nek az összeállítása.
A tridenti zsinatra szóló meghívást a protestanizmus akkori vezetői nem fogadták el, így a zsinaton azok voltak többségben, akik bármiféle egyezkedést elleneztek ezekben a kérdésekben.
A zsinat következményeképpen az egyházszakadás visszavonhatatlanná vált, mi több, hosszú időre az egyház egyenesen elzárkózott az egyházon kívülről érkező újító irányvonalaktól.
A jezsuita rend szerepe
A változásokban az egyház fő támasza a jezsuita rend volt, amelyet 1540-ben egy spanyol katona, Loyolai Szent Ignác alapított. III. Pál úgy vélte, hogy a jezsuita rend alkalmas lesz a reformáció elleni harcra, a tridenti döntések képviseletére, valamint azok foganatosítására.
A rend felépítése hasonlóságot mutatott a katonai szervezettel: a vezetője Rómában élő generális volt, és a fegyelmet a feljebbvalónak, legelsőként pedig a pápának való felétlen engedelmesség biztosította.
A jezsuita rend a megújulást tartotta szem előtt, valamint a régebbi rendekhez viszonyítottan teljesen más szemléletet képviselt. Legfőbb célja a katolicizmus védelme, a katolikus hit terjesztése, az elforduló hívek meggyőzéssel való visszatérítése volt.
A tagokat a világban való jelenlétre, és nem a klasszikus szerzetesi életre készítették fel. Feladatuk volt többek között a nyilvános prédikáció, a hittérítő munka, a bibliafordítás, az inkvizíció vezetése, valamint a királyi, főúri udvarokban a diplomáciai élet irányítása. A jezsuita rend sikerei a tagok felkészültségében és rugalmasságában rejlett.
A rend missziói kedvezően szolgálták a katolikus egyházat. Az oktatás mellett a látványos egyházi ünnepek a hívek hitének megerősítését, a katolikus egyháztól elfordulók visszatérését szolgálták.
A barokk és a katolikus megújulás kapcsolata
A katolicizmus megújulásával együtt született meg az új korstílus, a barokk, amelyben a megerősödő katolikus egyház művészeti törekvései testesültek meg. A barokk eredetileg egyházi sítusként Rómából indult ki, amely végül egy egyetemes művészeti korstílussá nőtte ki magát. Egyetemesnek nevezzük három szempontból is: egész Európában és a gyarmatokon is hatást gyakorolt 1580/1600 és 1750 között; a művészetek minden ágában jeles alkotói lettek; valamint minden művészeti ágban hasonló stílusjegyeket mutatott.
A barokk főbb jellemzői, stílusjegyei:
- erő, lendület, mozgalmasság ábrázolása;
- monumentalitás;
- bonyolult, nehezen áttekinthető szerkezet;
- realista, esetenként naturalizmusba átcsapó ábrázolásmód;
- túldíszítettség;
- teatralitás;
- pátosz, ünnepélyesség.
A katolikus egyházak templomainak belsejében a hívek elkápráztatására törekedtek, hangsúlyossá téve a kontrasztot a protestáns templomok belsejének egyszerűségével.
Leghíresebb épülete kezdetben a jezsuiták római temploma, valamint a római Szent Péter Székesegyház.
A katolikus egyház és a világi hatalmak kapcsolata
A katolikus megújulást a korszak kiemelkedő katolikus uralkodói támogatták, egyházi személyeket állami hivatalnokká nevetek ki, amelytől a központi királyi és császári hatalom erejének növekedését is remélték. Az abszolutizmus például a Habsburg Birodalomban, Franciaországban, Spanyolországban eszközként használta a katolikus hierarchiát.
Az ellenreformáció mellett a barokk is támogatásra került a katolikus uralkodók által, amely által az erősen katolikus többségben lévő államokban nagyobb teret kapott és hosszabb ideig volt jelen a barokk stílus.
A katolikus megújulás Magyarországon és Erdélyben
A katolikus megújulás nem vezetett sikerre a XVI. században Magyarországon, az 1561-ben behívott jezsuiták a reformáció gyors terjedését nem tudták meggátolni. Erdélyben Báthory István fejedelem halála után az általa behívott jezsuitákat az erdélyi országgyűlés kiutasította.
A katolikus megújulás első jelentős képviselője Oláh Miklós esztergomi érsek volt a XVI. század közepén, aki letelepítette Magyaroroszágon a jezsuitákat, újjászervezte az egyházi intézményrendszert, egyházmegyei szemináriumot alapított, valamint a városi és káptalani iskolát egyesítette Nagyszombaton.
A katolikus egyház Pázmány Péter esztergomi érsek és Esterházy Miklós nádor segítségével erősödött meg a XVII. század első felében.
Pázmány Péter protestáns családban született, azonban később áttért a katolikus hitre, valamint a jezsuita rend tagja lett.
Az egyháztól elforduló hívek visszaszerzését meggyőzés útján látta megvalósíthatónak. A katolikus vallásra való visszatérítése először az arisztokráciára irányult, mivel tudta, hogy az alsóbb néprétegek is kényszerűen áttérnek a katolikus hitre.
A céljai elérésére az oktatást, valamint a nevelést is alkalmazta. A bécsi egyetemen 1623-ban papnevelő intézetet hozott létre, 1635-ben pedig megalapította a nagyszombati egyetemet, ahol olyan papok képzése volt a cél, akik megfelelően képviselik a katolikus teológiát a nyilvános viták folyamán. Bevezette az évenkénti plébánialátogatást, amelynek során a papság feladatainak ellátását ellenőrizték.
Pázmány Péter halálakor Magyarország nyugati részén már alig volt protestáns főnemes, a XVII. században a katolikus vallás legfőbb támaszai a főrangúak lettek. A török kiűzése után, a XVIII. század végére az ország lakosságának többsége római katolikus hitű lett.
A reformáció a Habsburg-udvarral szembeni ellenállás jelképévé vált, azonban sokan tértek vissza a katolikus hit gyakorlásához. Összességében ezen vallási kettőség Magyarország történelmében végig meghatározó maradt.
