Hirdetés

Középkori kultúra (oktatás és tudomány, lovagi kultúra, szerzetesi létforma) – II. rész

12 perc olvasás
Középkori kultúra (oktatás és tudomány, lovagi kultúra, szerzetesi létforma) – II. rész

A tétel első része: Középkori kultúra (oktatás és tudomány, lovagi kultúra, szerzetesi létforma) – I. rész

Hirdetés


Hirdetés

A KÖZÉPKORI VILÁGI NEVELÉS

A megszilárdult a feudális rend Magyarországon is, a kiváló főúri udvarokban zajló élet lett a nemes ifjak legjobb nevelő iskolája. Itt tudatosították bennük, hogy családjaikat, feudális javaikat keményen őrizni és gyarapítani kell.

Lovag – azaz nemesi származású ifjú – volt az uralkodó osztály világi rétegének minden tagja, ha a megfelelő nevelési időszak letelte után lovaggá avatták.

A rendiség nemcsak jogi tekintetben tagolta a társadalmat, hanem minden társadalmi rendnek megszabta a maga sajátos foglalkozását. A tudományok művelője a papság, a szabadok a katonák (később a polgárság), a nem szabadok, pedig a jobbágyok. Ezért az előkelő világiak fiaikat, a lovagi nevelés ésszerű keretei között sajátították el mindazt, amire felnőtt életükben szükségük lehetett.

Lovagok

A középkor társadalmi rendjének alapja a földbirtok, a feudum volt. A birtok tulajdonosának elsőrendű kötelessége volt, hogy mindazt, amit örökölt védje és gyarapítsa. Ehhez katonai erényekre: fizikai erőre, ügyességre és a fegyverforgatás fortélyaira volt szüksége. A nemesi ifjakat e szellemben nevelték. A családi birtokot a legidősebb fiú örökölte, a fiatalabbak, pedig más hűbérurak szolgálatába szegődtek, sőt a kiváltságosok akár a királyi- vagy fejedelmi udvarban nevelődhettek.

Hirdetés

Lovag, tehát az a nemesi származású lovas katona volt, aki fegyveres szolgálatait hűbérurának ajánlotta fel, és hűségéért cserébe jutalmul földbirtokot kapott.

A fiúk,- miután gyermekként otthon megtanulták a vallási ismereteket, az erkölcsös élet szabályait, a fegyverforgatás alapkészségeit – mint ifjú a nagyobb udvarokban, a gyakorlatban tanulta meg más ifjakkal együtt mindazt, ami majd életében nélkülözhetetlen lesz számára. Ezen főúri udvarokban nem a korra jellemző hét szabad művészet rendszerére épülő műveltséget sajátították el, hanem a lovagi tornák, vadászatok, vetélkedők, versengések kiváló alkalmak voltak a tanulásra, az erő, a bátorság, az ügyesség kibontakoztatására. A legfőbb gyakorlat azonban a háború volt, ahova elkísérték urukat, mint fegyverhordozók. Együtt táboroztak a sereggel, erősödtek, edződtek, tapasztalatokat gyűjtöttek. E mellett meg kell még tanulniuk a lovagi műveltséget is. A mai fogalmaink szerint persze ez a lovagi műveltség igen hiányos; hét főerénye van a lovagoknak: lovagolni, úszni, íjazni, vívni, vadászni, sakkozni, verselni kellett tudnia. Emellett természetesen szüksége volt az idegen nyelvek ismeretére, hiszen szívesen küldték őket idegen udvarokba követnek. Nem kellett azonban írni tudnia, ugyanis ha írásra került a sor, az írnok azt elvégezte helyette. Akkor telt le a nemesifjú udvari tanulóideje, ha elérte a férfikort. Ekkor, ha kellően kiérdemelte, elkövetkezett a nevelés záró aktusa, a lovaggá ütés.

Tehát láthatjuk, hogy a lovagi nevelés – neveltetés, merőben más volt, mint a klerikuséletre való előkészítés. Ott főként a latin volt az érintkezés nyelve, itt az anyanyelv, ott a könyvek mindenféle tanulmányok forrásai, a várakban viszont maga az élet a forrás. Mégis – a párhuzamok keresése miatt – a korabeli és későbbi írók a „septem artes liberales” mintájára „hét lovagi készség” -ről írtak, feltehetően a hetes szám misztikája miatt foglalták ezt egységes rendszerbe.

A lovagi nevelés a XII-XIV. században érte el virágkorát Európa szerte.

Nemesi családok leányainak nevelése a középkorban

Hirdetés

A középkorban az úri családok leánygyermekeinek neveltetése eltért a fiúkétól. Többségük apácakolostorokban, vagy más főúri családok váraiban nevelkedtek.

Ezek az előkelő származású leányok a várúrnő vezetésével sajátították el mindazt, amit egy feudális udvarház és gazdaság vezetéséhez tudni kellett.

A gazdaság vezetése a középkorban a nemesasszony feladata volt, mert a várúr a katonáival, fegyvereivel és lovaival foglalkozott.

A háztartás vezetése e korban meglehetősen nehéz volt ugyanis a tipikus középkori háztartásba beletartoztak a rokonok, szolgálók, védencek és a papok, akiket etetni, öltöztetni kellett. Ez pedig a várúrnő kötelessége volt.

Lapozz a további részletekért

1 2 3


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!