Az 1956-os forradalom és szabadságharc

1953-ra a magyar gazdaságban súlyos zavarok léptek fel.

A tervezett 50%-os emelkedés helyett a lakosság életszínvonala csökkent, a félelem és kiábrándulás légköre uralkodott el az országban. Meghalt Sztálin, ezek után a szovjet vezetés helyreállította diplomáciai kapcsolatait, belpolitikai enyhülést következett be. A kommunista rendszer stabilitása és a szovjet tábor meg­tartása bizonyos korrekciókat igényelt. 1953 júniusában ezért hívták Moszkvába a Rákosi, Gerő, Nagy Imre és Hegedűs András vezette magyar pártdelegációt, s ed­digi politikájuk felülvizsgálására szólították fel őket.

Rákosi Mátyás elmozdítása a kormány éléről, Nagy Imre miniszterelnöki kinevezése.

A kollektív vezetés visszaállítását ígérte, azonban nem került nyilvánosságra. Az új kormány alatt jelentős döntések születtek:

• az életszínvonal növelése érdekében módosították a beruházási terveket,
• emelték a munkások és alkalmazottak bérét,
• csökkentették több ezer fogyasztási cikk árát,
• eltörölték a kuláklistát,
• csökkentették a magángazdálkodók adóit,
• engedélyezték a téeszekből való kilépést,
• közkegyelemben részesültek azok a politikai foglyok, akik két év­nél kevesebb börtönbüntetést kaptak,
• feloszlatták az internálótáborokat,
• az ÁVH visszakerült a Belügyminisztérium irányítása alá.

A pártve­zetésen belül kialakult két csoport:

1. a Nagy Imre vezette reformerek és a
2. Ráko­si-Gerő irányította sztálinisták.

A kibontakozó olvadási folyamat megtorpant, az NSZK bevonása a NATO-ba, majd válaszul a Varsói Szerződés megalakítása ismét az ellenségeskedés feléledéséhez vezetett a két vi­lágrendszer között, és a katonai készülődés a korábbi, nehézipar-központú gazda­ságfejlesztést állította előtérbe.

1955 tavaszán Nagy Imrét leváltották, helyére Hegedűs Andrást nevezték ki. Az új kormány a nehézipar fokozott fejlesztéséhez és a kollektivizálás erőszakos gyorsításához látott, felemelte a be­szolgáltatási kötelezettséget, növelte a magángazdálkodók adóit.

Mind a nemzetközi helyzet, mind a belpolitikai légkör a visszarendeződés ellenében hatott.

A hidegháború újraéledése nem vált valóra, sőt Rákosiéknak csakhamar szembesülnie kellett az enyhülés jeleivel a nemzetközi politikában.

A nagyhatalmak aláírták az osztrák államszerződést, Magyarországot pedig felvették az ENSZ-be. Az egész kommunista világot megrengette a Hruscsov-beszéd.

Az 1953 és 1956 között lezajlott belpolitikai események megváltoztatták a közhan­gulatot, a társadalom jelentős része, különösen az értelmiség és a parasztság fel­sorakozott Nagy Imre mögé.

Nemcsak a politikai, hanem a szellemi életben is megindult az olvadás folyamata. A pattanásig feszült légkörben érkezett Magyarországra a lengyelországi poznani felkelés híre.

A bérkövetelésekkel utcára vonuló munkások összecsaptak a hadsereg egységeivel, aminek több mint 50 halott és 300 sebesült áldozata lett. Miko­ján, az SZKP elnökségi tagja Budapestre érkeztekor nyomban felszólította Rákosit a lemondásra, s a pártot ismét korrekcióra ösztönözte. Mind­ezek következtében 1956 júliusában újabb párthatározat született. A határozat felmentette első titkári posztjából Rákosi Mátyást, s helyébe Gerő Ernőt állította, akit még elődjénél is dogmatikusabb, könyörtelenebb politikusnak tartottak.

Az 1953. júniusi és az 1956. júliusi MDP KV határozatok a válságból kivezető út megtalálására elégtelennek bizonyultak.

1956 őszén megélénkült a politikai élet, különösen az értel­miség és az egyetemi, főiskolai diákság követelte hangosan a változásokat. A fiatal kommunista Tánczos Gábor ötlete alapján szervezett spontán vitákon fogalmazódtak meg mindazok a célkitűzések, amelye­ket az októberben megalakult MEFESZ 16 pontban rögzített.

A DISZ-ből kivált Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége követelte többek között a szovjet csapatok azonnali kivonását, Nagy Imre miniszterelnökké való kineve­zését, a Rákosi-korszak vezető politikusainak felelősségre vonását, a többpárt­rendszer visszaállítását, az alapvető szabadságjogok biztosítását, a Kossuth ­címer visszaállítását, a Sztálin-szobor lebontását. Az október 23-ai forradalom kirobbanása váratlanul érte a párt vezetőit és a társadal­mat egyaránt. Eközben a párton belül teljes bizonytalanság uralkodott a pártellenzékkel való együttműködést illetően. Nagy Imre visszavételét ráadásul Tito is szorgalmazta, ennek köszönhetően egy nappal a magyar pártvezetés jugoszláviai látogatását meg­előzően Nagyot visszavették a pártba.