Az 1956-os forradalom és szabadságharc

Felállították a Nemzetőrséget, átszervezték a rendőrséget és a honvédséget. Ezeknek a katonai szervezeteknek volt a feladata, hogy a kivonuló szovjet erők nyomában biztosít­sák a rendet. Számos jel mutatott arra, hogy a forradalmi tömegek és a jórészt reform kommunistákból álló hatalom képes az együttmű­ködésre. Október 30-án a Köztársaság téri pártház ellen indított fegyveres támadást – a kihirdetett tűzszüneti parancs ellenére – a kormány nem tudta megakadályozni. A feldühödött nép az ostrom után elfogott védőket – akik a fegyvertelen civilekre tüzet zúdítottak – felkoncolta. Október utolsó napjaiban történelmi horderejű változások indultak meg. Nem­csak a kommunista párt alakult át – Magyar Szocialista Munkáspárt néven Kádár János vezetésével -, hanem újjáéledtek a korábban feloszlatott demokratikus pár­tok, az FKgP, az SZDP, a Nemzeti Parasztpárt Petőfi Párt néven és a Keresztény Demokrata Néppárt.

Nagy Imre október 31-én, a Kossuth téren elmondott beszéde, amelyben be­jelentette a Szovjetunióval való tárgyalások megkezdését a Varsói Szerződés felmondásáról s a szovjet csapatok kivonásáról, azt a reményt keltette a hallgató­ságban, hogy a forradalom győzött, a legfontosabb követelések teljesültek. A mi­niszterelnök a szovjet nagykövettel, Andropovval folytatott megbeszélései alap­ján szintén ebben a meggyőződésben élt. Ekkor még nem tudta, hogy a nemzet­közi események hatására a szovjet vezetés korábbi álláspontját megváltoztatva október 31-én a magyar forradalom fegyveres eltiprása mellett döntött.

A szovjet vezetés megkezdte a magyar forradalom leverésének politikai és katonai előkészítését. Hruscsov döntését a nemzetközi po­litikában bekövetkezett szuezi konfliktus is segítette.

Az egyiptomi válság fegyveres megoldásától távolmaradó Szovjetunió cserében az USA-tól szabad kezet ka­pott a magyarországi forradalom leveréséhez.

A magyar miniszterel­nök november 1-jén a szovjet támadás katonai előkészületeiről szóló jelentések birtokában radikális lépésre szánta el magát, bejelentette Magyarország semle­gességét, és kilépését a Varsói Szerződésből. November 2-án és 3-án minden jel arra mutatott, hogy a szovjet támadás elkerülhetetlen. A miniszterelnök hiába for­dult az ENSZ-hez, a nemzetközi politika a szuezi válsággal volt elfoglalva. Hiába­valónak bizonyult tárgyalási szándéka a szovjet katonai vezetőkkel.

November 4-e hajnalán a szovjet hadsereg országszerte megkezdte a magyar forradalom leverését, a főváros megszállását. 5 óra 20 perckor Nagy Imre utoljára szólt a nemzethez. A kormány azonban katonai ellenállásra nem adott parancsot, tagjai el­hagyták a Parlamentet és a jugoszláv nagykövetségre menekültek. A felkelőcsopor­tok parancs nélkül is felvették a harcot a szovjet tankokkal. A házi készítésű benzines palackok (Molotov-koktél), a géppuskák legfeljebb kisebb veszteségeket okoz­tak az ellenségnek, de a szovjet tankhadosztályok, a légierő és a nehéztüzérség meg­állításához kevésnek bizonyultak.