Az 1956-os forradalom és szabadságharc

Október 23-án 12 óra 53 perckor Piros László belügyminiszter felhívását ol­vasták be, melyben megtiltották a MEFESZ által délután 3 órára tervezett Lengyelország melletti békés szolidaritási felvonu­lást. Ugyanilyen váratlanul 14 óra 23 perckor az utcai gyülekezési tilalom feloldá­sát adta hírül a rádió, így még azok is értesül­hettek a demonstráció tervéről, akik nem kö­vették a politikai eseményeket.

Az egyetemisták szolidaritási felvonulása délután három órakor kezdődött a Petőfi-­szobornál, ahol Sinkovits Imre színművész elszavalta a Nemzeti dalt, majd felolvasták a 16 pontot.

Néhány óra leforgása alatt a tün­tetők száma 200 ezerre nőtt, és a néma felvo­nulás hangos kommunistaellenes tüntetésbe ment át. Az indulatok felszínre törtek, s meg­kezdődött a forradalom.

A tömeg kórusban skandálta: „Nagy Imrét a kormányba, Gerőt meg a Dunába!”, „Ruszkik haza!”, „Aki ma­gyar, velünk tart!”. Megjelentek a tüntetők kezében a lyukas zászlók – a címert kivágták -, amelyek a forradalom jelképévé váltak. A Bem-szobortól a felkelők egy része a Parlament elé vonult, mások a Dózsa György téri Sztálin-szobor ledöntésére indultak, és jó néhányan a Bródy Sándor utca felé vették az irányt, hogy a rádióban beolvassák a követeléseket. Az Országház előtt a tömeg Nagy Imrét követelte, akinek a tüntetőkhöz intézett beszéde azonban csalódást keltett. Az esti órákban már fegyverek is ropogtak, a felkelők megostromolták, és hajnalra elfoglalták a rádió épületét. Megkezdődött a fegyveres felkelés.

Az éjszaka folyamán összehívott KV ülés döntései, Nagy Imre miniszterelnöki kineve­zése kiindulópontul szolgálhatott volna a fegyveres felkelés esetleges megállítá­sához. Ám Gerő megerősítése első titkári funkciójában, illetve az események el­lenforradalomnak minősítése, majd az ÁVH mozgósítása és a katonai segítségké­rés a Szovjetuniótól a harc további elmérgesedéséhez vezetett. Az október 24-én megalakult új kormány élén Nagy Imre súlyos dilemma elé került. Nyilvánvaló volt, hogy a reformok fokozatos bevezetése a kialakult helyzetben nem járható út. A nép követe­léseinek azonnali elfogadása viszont egyet jelentett volna a Szovjetunióval való szakítással.

A gyülekezési tilalom és a statárium kihirdetése október 24-én, majd a szov­jet tankok megjelenése Budapest utcáin a fegyveres harc kiszélesedéséhez ve­zetett.

Felkelőcsoportok alakultak a Cor­vin közben, a Széna téren, a Baross téren, a Tűzoltó ut­cában és a főváros külső kerületeiben is.

A budapesti forradalom híre eljutott a vidéki városokba, az egyetemi központokban és a kisebb településeken egyaránt tüntetésekre, fegyveres összecsapásokra került sor.

A kormány a statárium és kijárási tilalom feloldásával próbálkozott, de a parlament előtt történt véres provoká­ció október 25-én még jobban felszította a nép haragját. Az Országház előtt bé­késen és fegyvertelenül tüntető tömeg közé az egyik kormányépület tetejéről vá­ratlanul ÁVH-s alakulatok sortüzet zúdítottak, 100-150 halott és sok száz sebe­sült maradt a téren. A szörnyű mészárlás hírére meg­kezdődött az ÁVH-sok üldözése, az utcákon nemegy­szer felkoncolták az ÁVH-s katonákat. Mindez azon a napon történt, amikor Hruscsov megbízásából Magyarországra érkezett Mikoján és Szuszlov bele­egyezésével Gerő Ernőt lemondatták, és helyére a Nagy Imréhez közel álló kommunistát, Kádár Já­nost nevezték ki. Kádár és Nagy rádióbeszéde mind hangvételében, mind tartalmában már jelentősen kü­lönbözött az elmúlt napok hivatalos közleményeitől. Nagy Imre ekkor jelentette be a kormány tárgyalási szándékát az orosz haderők visszavonásáról.

A forradalom átterjedt a társadalmi élet minden területére. A munkahelyeken, így a gyárakban, üzemekben, közintézményekben munkástanácsok vagy forra­dalmi bizottságok alakultak, s a szétesett MDP-alapszervezetek vagy a megbénult közigazgatás helyébe léptek. A kormány élén Nagy Imrével válaszút elé került: vagy katonai erővel leveri a forradalmat, vagy a társadalom többségének követe­lésével azonosulva a forradalom mellé áll. Október 28-a azért fordulat, mert Nagy Imre ez utóbbi mellett döntött, a nép, a nemzet mellé állt. Ezt a döntését a szovjet vezetés is támogatta, a kormányfő látszólag szabad kezet kapott a helyzet megoldására. A rendteremtés feltételének a miniszterelnök a rákosista politiku­sok távozását és az orosz haderők fővárosból való kivonását tekintette. Bejelentette a szovjet csapatok kivonását a fővárosból, az ÁVH meg­szüntetését, a Kossuth-címer visszaállítását, március 15-ének nemzeti ünneppé nyilvá­nítását, és felvázolta az új kormányprogram célkitűzéseit, a bérek és nyugdíjak emelését, a családi pótlék növelését és az állami la­kásépítés meggyorsítását.