A náci Németország jellemzői

A fasiszta mozgalmak keletkezésüket tekintve, a társadalom mély válságai és a változás gyorsuló üteme ellen forduló, kispolgári beállítottságú, radikális tiltakozó mozgalmak.

A náci párt programja

A Német Munkáspártot (DAP) 1919 januárjában alapította Anton Drexler (vasúti lakatos), azzal a céllal, hogy gyűjtőhelye legyen az 1. világháborús vereség után létrejött rendszerben csalódott, a társadalom perifériájára került, baloldal- és kapitalizmusellenes rétegeknek. Magukénak vallották a Dolchstobt, amely szerint a hátországból a hadsereg hátába mért tőrdöfés okozta a háborús vereséget, a megaláztatást.  Adolf Hitler 1919 szeptemberében lépett a pártba, majd tevékenyen részt vett a pártprogram kidolgozásában. A 25 pontból álló tervezet a népjólét megteremtését, az osztályellentétek megszüntetését, a kapitalista kamatszolgaság megtörését, a nemzeti közösség és a nemzetállam szerepének elismerését és a németek önrendelkezési jogának helyreállítását követelte. A párt felvette a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP; Nazionalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei) nevet, melynek 1921-től Hitler lett az első elnöke.

A párt alapvetően forradalmi jelszavakat hangoztatott, s a tagok túlnyomó része egzisztenciális helyzetének változását remélte a mozgalom sikerétől. Hitler törvényes eszközökkel kívánta a hatalmat megszerezni, nem lerombolni akarta az államot, hanem a maga képére formálni. A hagyományos politikától eltérően a nemzetiszocialisták nagy súlyt fektettek Hitler szónoki képességeire, az egyszerű szavak mágiájára, a propagandára, a látványos, tömegpszichológiailag hatásos nagygyűlésekre, a fáklyásmenetekre. A húszas évek közepétől a befolyásos támogatók által pénzelt Völkischer Beobachter (Népi Figyelő) nevű pártlap széles tömeghez volt képes eljuttatni a náci szellemiséget.

A Führer-elv

Az NSDAP csúcsán a vezér és kancellári tisztséget betöltő karizmatikus vezető, Hitler állt, utána helyettese és a birodalmi vezetők következtek. A Felhatalmazási törvény alapján a kancellár rendeleti úton kormányozhatott, a döntések a náci pártban születtek kiiktatva a parlamentet.„A Führer parancsol, mi követjük őt”. A Führer-elv lényege, hogy Hitler megszabta a követendő célokat, irányította és felelősségre vonta az alárendelteket, döntéseiért személyesen viselte a felelősséget. A Führert a népközösség megszemélyesítőjének, a közerkölcs bajnokának, a német gazdasági csoda megteremtőjének, kiváló katonai vezetőnek, a nemzet ideológiai ellenségeivel (marxistákkal, bolsevistákkal, zsidókkal) szembeni védőbástyának tekintették.

A párt mellett álltak a részben piramilitáris pártkülönítmények: az SA (Sturmabteilung; rohamosztag), az SS (Schutz-Staffeln; véderő) és a csatolt szövetségesek (orvosok, tanárok, jogászok, hivatalnokok szakszövetségei); a hatalomátvétel után megalapított politikai rendőrség, a Gestapo (Titkos Államrendőrség) a megfélemlítés eszközévé váltak.

A gazdasági önellátásra, az expanzív külpolitikára való törekvés náci jelszava „a tér nélküli nép” eszméjében (Volk ohne Raum); majd az élettér-elmélet (Lebensraum) kidolgozásában nyilvánult meg, amelyet 1937-ben fogalmazott meg Rosenberg, a párt faji ideológusa.

A náci ideológia összetevői

A nemzetiszocializmus szellemi gyökerei heterogének, és részben meghamisítottak. Ösztönzést merít az ifjúsági mozgalomból, átveszi a bajtársiasság frontélményét, és a fasizmus egyes vonásait. Megtalálható benne Nietzsche „hatalomakarása”, Richard Wagner fatalizmusa, Mendel örökléstana, a fajelmélet, a szociáldarwinizmus, a pángermán messianizmus, a germán-kelta mitológia éppúgy, mint Spengler tételei a nyugati világ alkonyáról.

A náci propaganda az egyéni lét apró örömeinek, a népi életforma tisztaságának, a boldogító középszernek a képeivel bombázta a kisembert, elhitetve vele jelentőségét. Elsősorban nem az értelmiséghez, hanem a széles tömegekhez szólt: szubjektívan és egyoldalúan. „A fasizmus lényege éppen az, hogy a törvénytisztelő, tisztességes emberek értékvilágát zavarja meg” – írta Bibó István tanulmányában. A nemzetiszocializmus a népit hangsúlyozta, az egyén tökéletes feloldódását követeli a közösségben: „te semmi vagy, a néped minden!” Az egységesítés jegyében népközösséget (Volksgemeinschaft) hirdetett, amely az individuum teljes megsemmisítésére törekedett. A nácizmus férfiak szövetségének mítoszát követi ideológiájában és társadalomszervezési gyakorlatában is. Mindenkinek tartoznia kellett valahová; a gyermekek a Jungvolkban (10-14 évesek), az ifjak a Hitlerjugendben (14-18 évesek) találták meg az irányított együttlét örömét. A náci megfogalmazás szerint „a társadalom egy ütemre lép”. A nemek tradicionális egyenlőtlenségét hirdeti, erősíti a férfi dominanciáját a családban, társadalomban és politikában. Az egyetemi hallgatók körében a nők arányát egyharmadról 10%-ra csökkentették. A nők feladata a szülésre, nevelésre, ellátásra és túlmunkára redukálódott. A gyermekotthonokban, a Lebensborn mozgalom elindításával 11 ezer tiszta árja csecsemőt hoztak világra azok a lányok, akiket válogatott SS tisztek ejtettek teherbe. (A gyermekek születésük után az állam tulajdonát képezték, soha sem tudva, kik a szüleik.)

A vér vallása, az antiszemitizmus

Vér és rög kifejezések, az archaikus retorika alkalmazása, a régi germán mítoszok felélesztése a spirituális Thule Társasághoz és Alfred Rosenberg személyéhez köthető. Ő alkotta meg „ A 20. század mítosza” című könyvében a vér vallása-eszmét, amelynek értelmében a vér tisztasága köti össze a germán fajt, a vérben testesül meg a faj szelleme. A müncheni sörpuccs 16 mártírjának a horogkeresztes zászlóra hullott vére relikviává vált, ez volt a vérlobogó, ami a zászlószentelési rituálé és az esküszövegek elengedhetetlen kellékét jelentette.

A szélsőségesen jobboldali Ostara magazin rasszizmusa is erősen hatott a náci világnézet kialakítására, amelynek középpontjában az antiszemitizmus áll. A náci értelmezés szerint a németséget a zsidó faj lassú pusztítással fenyegeti. Hitler retorikájában ezért a „vér és föld” (Blut und Boden) védelmében a zsidóság megsemmisítését követeli. A Mein Kampfban „az emberiség örök bomlasztóelemének” nevezi a zsidóságot. Az északi fajt, az alsóbbrendű fajták fölött uralkodó népnek (Herrenvolknak) tartja.

A náci faji politika alapja a fajelmélet, az 1918-as vereség felelősségének áthárítása, a „novemberi zsidó-marxista bűnösök” és az ellenségkép kialakítása, amelyről a totalitárius hatalom nem mondhat le. A hatalomátvételt követően 1933. április 1-jén bojkottnapot tartottak, amely a zsidó boltosok, professzorok, tanárok, jogászok, orvosok és egyetemisták ellen irányult. Az 1935. szeptember 15-én elfogadott nürnbergi törvények értelmében a zsidók elvesztették jogegyenlőségüket, megfosztották őket állampolgárságuktól, fajgyalázásnak minősítették a nemi kapcsolatot zsidó és nem zsidó németek között. A következő évben látott napvilágot a birodalmi állampolgári törvény 13 kiegészítő rendelete, melyben kizárták a zsidókat az állam közösségéből. 1938-ban a zsidó vallási egyesületeknek bejegyzett egyesületeknek kell lenniük, az 5 000 birodalmi márka fölötti vagyont be kell jelenteniük, a zsidó ipari üzemeket jelzéssel látták el, valamennyi zsidó orvos és jogász működési engedélyét bevonták, az útleveleket érvénytelenítették, az újakat J betűvel jelölték, kiutasítottak az országból 17 000 lengyel zsidót.

A kristályéjszakán (1938. nov. 9–10.), szervezett pogrom keretében országszerte felgyújtották a zsinagógákat, meggyalázták az izraelita temetőket, épületeket romboltak, 26 000 zsidót tartóztattak le. További diszkriminatív intézkedéseket léptettek életbe: kiiktatták a német gazdasági életből a zsidókat, megtiltották számukra a kultúrintézmények látogatását, a nyilvános közlekedési eszközök igénybevételét, bezárták előttük a felsőbb iskolákat.

A zsidókérdés végleges megoldásának (Endlösung) kidolgozása Reinhard Heydrich nevéhez fűződik. 1942. január 20-án, a Wannsee-i konferencián összehangolták a különböző szervezetek és hivatalok feladatait a zsidókérdés végleges megoldására. Az értéktelen élet kiselejtezése előbb az öröklött betegségek továbbadásának megakadályozására született meg, majd az eutanáziaprogram meghirdetésével a gyógyíthatatlan beteg számára biztosítható „halál kegyelme” már a kiirtásukat célozta.