Hellenisztikus kor – Az ókori művészet – III. rész

Laokoón szoborcsoport A Rómában 1506-ban előkerült Laokoón-csoport a trójai főpap tragédiáját ábrázolja. A főpap ellenezte a görögök által készített faló bevontatását Trójába, ezért Athéné kígyókat bocsátott rá, amelyek Laokoónt és fiait megölték. A mű eredetijét az i.e. I. században Hagészandrosz, Polüdorosz és Athanadórosz rhodoszi szobrászok készítették.

Az egyik a Laokoón-csoport, amelyet Titus római thermáiban találtak meg, ugyanott, ahol egykor Plinius i.s megcsodálta. A csoportot Hagészandrosz rhodoszi szobrász készítette, fiai, Athanadórosz és Polüdórosz közreműködésével, egy nagyszámú művészt egyesítő műhely elgondolásai alapján. A Laokoón-csoporton még a pergamoni oltárnál is túlzóbb módon jelentkezik az emberi test anatómiájának teátrális megmintázása. Laokoón trójai pap nemcsak az Apollón által küldött hatalmas kígyók fojtogató szorításában, fizikailag szenved, hanem fiai pusztulása láttán lelki kín is gyötri. A szoborcsoport témája a két kígyó által szorongatott emberi test. Az apa mellkasa földagad, izmai és erei túlzottan is kirajzolódnak a bőrre. Arca olyan mértékben torzul el, hogy már talán nem is él, hisz nincs az az emberi test, amely ekkora feszültséget el tudna viselni.

A rhodoszi szobrászok – Apollóniosz és Tauriszkosz egy másik alkotása, a római márványmásolatból ismert, Dirké bűnhődését ábrázoló ún. Farnese-bika még jobban szemlélteti ezt a stílust. A szoborcsoport Antiopé fiait, Amphiónt és Zéthoszt ábrázolja, amint Dirkét egy bika szarvaihoz kötözik, hogy az állattól vonszolva pusztuljon el. Az eredeti nyomán, de különféle módosításokkal kialakított kompozíció a III. században Caracalla thermáit díszítette. Az 1500-as években a Farnese palotába került, a XVIII. században pedig a nápolyi királyi gyűjtemény részét képezte. Figyelemre méltó, hogy a Nápoly melletti Capodimonte porcelángyárának a Dirké-csoportról másolt dísztárgyain a nagyméretű alkotás a kicsinyítéssel inkább nyer, mint veszít érdekességéből. A kompozíció ugyanis annyira összetett, hogy eredetijében a néző egyik oldalról sem tudja egészében megragadni, míg porceláncsecsebecsévé redukálva egyetlen pillantással átfogja. A Farnese-bika szobrásza a táj érzékeltetésére egy egész sor festői elemet vitt a műbe. Mégis, sem a sziklák, sem a kutyájával a kegyetlen jelenetet figyelő, a többi alaknál kisebb pásztor, de még az ügyesen szerkesztett, az alakokat gúlába záró kompozíció sem kelt túlzott lelkesedést a mai nézőben.

A rhodoszi iskola termékei azok a sok másolatban fennmaradt múzsa-szobrok is, amelyeket az i. e. I. század közepén élt Philiszkosz készített. A kilenc különálló alak eredetileg nyilván egy Apollón-ábrázolást vett körül. A múzsák bájos nőalakok, némelyikük valóban ihletett típus. A római időkben különösen szívesen másolták a bő köpeny redőibe burkolódzó Polühümniát. A gondolataiba merülő Urania ül, fejét kezére támasztja. A British Museum egy makettje az egész csoport elrendezéséről képet ad. E szerint a szobrokat egy kertben helyezték el, különböző síkokban.

Végül a kor festészetét és díszítőművészetét is érintenünk kell. A festészet témái egyre köznapibbak. A komikus vagy zsánerábrázolások tárgyai a régi mondákból származnak, de ezek az új ízlésnek megfelelő értelmezést kaptak. A festők olykor összetett, rendkívüli lelkiállapotokat próbáltak ábrázolni, és a szobrászokhoz hasonlóan, vonzódtak a végletesen tragikus helyzetekhez. Szophoklész tragédiáját követve a büzantioni Timomakhosz a dühöngő Aiasz alakját festette meg. Ugyanez a festő készített egy képet Médeiáról, amelyet két pompeji freskó is utánozott, több-kevesebb hűséggel. Az eredetit megvásárolták és Rómába szállították, ahol a jelek szerint nagy megbecsülésnek örvendett. Több szerző is említi, milyen érzékletesen fejezte ki Timomakhosz a Médeiában dúló szenvedélyeket: a dühödt bosszúvágyat, a gyermekei feláldozására kész anya fájdalmát.

A nagy, heroikus témákat olykor bizonyos iróniával ábrázolták, és a tragikus hősök helyett álruhás erószokat festettek. Egy pompeji frízen (a hellénisztikus festészet ről a római – pompeji, herculaneumi stb. – freskók alapján alkothatunk képet) cupidók és üdvözült lelkek (psychék és pillangók) különböző mesterségek jellemző tevékenységeit végzik, mintha a mennyei élet finom szatíráját érzékeltetnék. Több olyan művész neve is fennmaradt, aki csendéleteiről volt híres; mások a fényhatások festésében tűntek ki, és volt, aki tájképfestészettel foglalkozott. Az “Odüsszeiá”-ból meríti tárgyát néhány, a Vatikánban őrzött, i. e. II. századi festmények alapján készült, egy esquilinusi házból származó római kompozíció, amelyeken a művész a sziklák és a tenger különböző távolságban lévő részleteit páratlan mesterségbeli tudással örökítette meg. Ezeknek az alkotóknak a stílusát jól érzékeltetik azok a pompeji festmények is, amelyeknek a kivitelezésekor a művész elhagyta a körvonalakat és részleteket, és csak festékfoltokat használt.