Az őskor művészete – I. rész

Nem tudjuk pontosan, hogyan is indult a művészet. Az ősi népeknél nincs különbség kép, szobor és épület között hasznosság tekintetében. Az építményeik arra valók, hogy védjék őket a környező világtól, s a viszontagságoktól (szél, nap, eső, szellemek), s leginkább a szellemektől, s azon titokzatos erőktől akik, vagy amik ezeket rájuk küldik. A képeket, szobrokat is azért készítik, hogy oltalmazzák őket, tehát a kép és a szobor a varázslás egyik eszköze. A világban sok helyen voltak és vannak ma is ‘varázslók’, kuruzslók, akik ilyen mágiával próbálják az ellenséget befolyásolni, arra rontást hozni. Elkészítik képmását, átszúrják a szívét vagy más egyéb testrészét.

A naturalista, állatábrázoláson alapuló őskori művészet a jégkorszak vadásznépeitől ered akiknél pontosabban senki sem ismerhette ezeket az állatokat. Radiokarbon-módszerrel (szerves anyagok kormeghatározása a C14 radioaktív szénizotóp állandó felezési idejű bomlásának alapján) e művészet születése az időszámításunk előtti 30. és 10. évezred közé tehető. Valamennyi általunk ismert sziklafestmény az i. e. 15-10. évezredben keletkezett.Ezek az állatképek – néhány kivétellel- meglehetősen nagy összevisszaságban, egymásra rajzolva, festve található. Az egyik feltételezett magyarázat az, hogy a képmásnak varázserőt tulajdonítottak, s esetleg vadászeszközeiket is belevágták. Sok nép fejlődésének kezdetén állatoktól származtatja magát, pl. a magyarok turulja, a rómaiak farkasa. Ezek a totemek, s ezen állatokban való hit (esetleg növényekben is), azok misztifikálása, vallásos tisztelete a totemizmus. Tárgyaknak is tulajdonítottak ilyen természetfeletti varázserőt, s övezték vallásos tisztelettel, ez a fétisizmus.

Az emberiség története szempontjából szokás beszélni prehisztorikus korról, őskorról vagy kőkorszakról. Fejlődés szempontjából az alábbi szakaszokra tagolható:

Paleolitikum, (őskőkorszak), több százezer évig tart.

Elsősorban Nyugat-Európában, Közel-Keleten és Észak-Afrikában azon emberfaj, amely vadászatból, halászatból élt, s aránylag fejlett kő- és csonteszközöket használ. A Neandervölgyi ősember (Homo sapiens neandertalensis) valószínűleg hit a halál utáni életben. Ismerte a tüzet, halottait gödörbe fektette, mellé fegyvereket és táplálékot tett, súlyos mészköveket helyezett rájuk vagy apró kövekből álló dombocskát halmozott föléjük. Ezek a kb. 50-40. Évezred közé tehető telepek igen jelentősek, mert megelőlegezik az előkelőségek sírjait, az óriási temetési dombokat és a megalitikus építményeket.

Ekkora tehetőek vallás és művészet kezdetei.

Mezolitikum (újkőkorszak, csiszolt kőkorszak) kb. i.e. 15-10 ezertől 9000 tájáig.

/A crô-magnoni ember és művészete. /

Neolitikum (újkőkorszak, csiszolt kőkorszak) kb. i.e. 9000 és 3000 között.

A föld több pontján tovább tart. /A kőkorszakra a bronz- és vaskor következik. A fejlettebb területeken, így pl. a Közel-Keleten, Egyiptomban. /

Az új kőkorszakban, ill. inkább a végétől a fémek felfedezését és megmunkálását követően mélyreható változások veszik kezdetüket. Áttérés a földművelésre, kő- és csonteszközök, kerámia. Az élők új hierarchiája monumentális remekműveken tükröződik, a közösségek felépítik a megalitikus építményeiket: a dolmeneket, nurhangokat.

Az őskori művészet eredetéről és eltűnéséről nem tudunk semmit, jelentőségét és rendeltetését csak sejthetjük. Pusztán mágia és varázslás volt, vagy a teremtés öröme is megnyilvánult benne? Tisztázatlan az a meglepő ellentét is, ami az állatábrázolások naturalizmusa és az emberi alakok erős leegyszerűsítése között feszül.

Az őskori művészetet csak másfél évszázaddal ezelőtt fedezték fel. Az első csontra és rénszarvasagancsra karcolt rénszarvasokat, szarvasokat és kőszáli kecskéket 1833 és 1843 között találták Saléve, Chaffaud és Thayngen barlangjaiban. Ezeket a kisméretű tárgyakon lévő ábrázolásokat minden nehézség nélkül őskorinak ismerték el. A barlangfalakra festett és vésett állatképek hitelességében eleinte kételkedtek. Csak a La Mouthe-i (1896), a Les Combarelles-i (1901) karcok és a Font de Gaume-i (1901) festmények felfedezése döntötte el a kérdést. E. Cartailhac nyilvánosan visszavonta korábbi fenntartásait, rehabilitálva az 1879-ben megtalált és felületes ítélet alapján hamisítványként elvetett altamirai képcsodákat. Niaux (1906), Lascaux (1940), Rouffignac (1956), Tito Bustillo és Porto Badisco (1970) barlangjai újabb fontos ismeretekkel gyarapították tudásunkat az őskori művészetről.