Az őskor művészete – I. rész

A nagyszerű, és általános érdeklődést kiváltó sziklakép-művészet mellett nem szabad megfeledkeznünk a gazdag naturalizmussal díszített kisméretű tárgyakról sem. Mivel a jégkorszak vadászának táplálkozása a húson alapult, sokféle fegyvere volt: kovakő-hegyek, levél alakú, finoman megmunkált kőhegyek, csonthegyek, hajítódárdára erősíthető orsó alakú hegyek, egy vagy két sorban fogazott szigonyok. A dárdavető növelte a találati biztonságot és a hatótávolságot. Természetesen ezeket állatmotívumokkal díszítették, így például a bruniqueli dárdavetőt egy ló alakja ékesíti. A Pireneusok-ban talált dárdavetőkön bölények és kőszáli kecskék képe látható. A legapróbb csontdarabkákon is találunk bekarcolt állatokat, képmásaikkal mágikus erők segítségét akarták biztosítani a vadász számára. Massarban, La Vache-ban és La Colombiére-ben olyan szakócákat leltek, amelyeken keresztül kasul, minden irányban lovat, kőszáli kecskét, szarvasokat, bölényeket és medvéket ábrázoló vésetek vannak. Némelyikük igazi mester-munka. A karcok rendezetlensége kultikus jelentőségükre utal: a varázsló az első vésettel talán felszentelte a szakócát, hogy ezzel megigézze a vadászzsákmányt. Ha e vadász sikerrel járt, a kő szerencsehozónak számíthatott. Újabb vésetek kerültek rá, új képvalóságok. Az esztétikai összetevő inkább csak ráadás, akárcsak az acheus-kori „mandula” megmunkálásának finomsága. A lascaux-i, cabrerets-i, niaux-i és más barlangok falain lévő állatalakok megannyi szándékos átfedése alighanem hasonlóképpen magyarázható. Olykor szabályos frízekre bukkanunk, mint a lascaux-i „pónik” és „úszó szarvasok” esetében. A rouffignaci barlang hosszú fehér mészkőszalagjai mamutokból és orrszarvúkból álló monumentális frízeket inspiráltak, amelyeket – ez ennek a barlangnak a jellegzetessége – egyenes vonalban előreugró, vörös kérgű kovakődarabok szegélyeznek.

A rouffignaci barlangban a mamutábrázolásokon kívül orrszarvúak is találhatóak. A képen látható az ún. orrszarvúfrízt vezeti be, s ő maga kb. 1 méter hosszú.

Az állatot gyakran már a képen megölik, megkísérelve, hogy a zsákmányt a mágia segítségével ejtsék el. Ez jól kivehető a niaux-i bölényeken és kőszáli kecskéken vagy a lascaux-i nyíllal átlőtt lovon. A montespani, agyagból formált, fej nélküli medvén harminc, dárdával ejtett sebet találunk. Az élelem megszerzése az őskorban igen nehéz mesterség volt, így hathatósnak tetsző mágiára volt szükség ahhoz, hogy elegendő vadászzsákmányra tegyenek szert.

Az őskori festészet kizárólag kultikus célokat szolgált. Sok, rituális jelekkel ellátott vázlatot találunk, gyakran ügyetlen és félbeszakadt kísérleteket is. Annál bámulatosabbak számunkra az emberiség történetének e korai szakaszában keletkezett igazi mesterművek. Gondoljunk például a rouffignaci barlang „Ötök frízének” vésett mamutjaira, a „Pátriárká”-ra ugyanennek a barlangnak a mennyezetén vagy a niaux-i „Fekete szalon” bölényeire. Az őskori művek alkotóit nem ismerjük, de a „mesterek” tevékenysége nyilvánvaló, mindenekelőtt a jelentősebb barlangokban. A „Rouffgnaci mester” mamut-festményeivel alkotott kimagaslót, és csodálatra méltó érzéke volt a motívumok összeállításához és elrendezéséhez. A Font de Gaume-i barlang bal oldali falán, a „Rubikon” után egy bevésett mamutot látunk, amely világosan bizonyítja, hogy ugyanez a mester ebben a Rouffignachoz közeli barlangban is működött.

Les Combarelles-ben Breuil abbé a barlangfestmények állatábrázolásait két felmérés során értelmezte: egyszer 1902-ben, pályája kezdetén, röviddel a barlang felfedezése után, másodszor 1924-ben, az őskor huszonkét évi intenzív tanulmányozása után. Első alkalommal 14 mamutot és 2 bölényt regisztrált, másodjára 13 mamutot és 37 bölényt. Számos állatábrázolás hiányos vagy befejezetlen, ezért azonosításukhoz nagy gyakorlatra van szükség. A mamutfestő oly jól értette dolgát, hogy művei könnyen felismerhetők. A bölényfestő ezzel szemben csak közepes tehetség volt.

Mindez a művészi specializálódás meglétét támasztja alá, és szabályszerű mesterek tevékenységére mutat. Van „Lascaux-i mester”, „Rouffignaci mester”, van niaux-i és altamirai. Egy-egy barlang festményeinek java része mindig nekik tulajdonítható. Így van valami elképzelésünk az őskori művészet egyes, egyébként névtelenül maradó személyiségeiről: például az az expresszionizmus (az érzelmek kifejezésének erőteljes módja), ami Rouffignacban oly nyomatékosan nyilvánul meg a mamutszem ábrázolásában, egyéni művészi temperamentumról árulkodik.