Az őskor művészete – I. rész

Meglepő az ilyen barlangok elterjedtsége: megtalálhatók a Bajkál-tó távoli partvidékein, a dél-uráli Angara-folyó meredek partjain, a Pamír-hegység nyúlványain, egészen a végtelen eurázsiai lösz-síkságokig, Ukrajnától Morvaországon át Aquitániáig és a Kantábriai-hegységig. Az andalúziai La Pileta-barlang galériáiban azután, úgy tűnik, véget ér ez a művészet. Eddig szűk körzetben, Franciaországban és Spanyolországban bukkantak rá a legkiemelkedőbb művekre. Ugyancsak itt fordulnak elő legsűrűbben a kifestett barlangok, és itt vannak a tárgyi emlékek leggazdagabb lelőhelyei. A régészeti lelőhelyek koncentrációját Eurázsia földrajzi adottságai magyarázzák, amelyek megengedték a viszonylag sűrű betelepülést, egészen Európa nyugati pereméig. E vidékek egymást gazdagító kapcsolatainak eredményeként, itt az őskori festészet i. e. 15 000 és 10 000 között virágkorát élte. Nem állíthatjuk azonban, hogy itt alakult ki: új felfedezések, eddig fel nem kutatott területeken végzett vizsgálatok áthelyezhetik a súlypontokat, mert La Pileta és a Bajkál-tó között még sok a fehér folt. Így például Rouffignac felfedezése, ahol 123 vésett és festett mamutot találtak, felborította az erre az állatábrázolásra vonatkozó számadatokat. Addig csak 140 ábrázolást ismertek, ez a szám most 263-ra emelkedett.

Úgy látszik, mintha a naturalista állatábrázolás i. e. 10 000 táján megszűnne, ám ez nem egészen felel meg a tényeknek. Ez a vadászathoz kapcsolódó művészet a jégkorszak végén más, részben távoli területeken bukkan fel, ott, ahol fennmaradt az élelemszerzésnek ez a módja; így végül is csak a francia-spanyol térségből tűnik el. A kelet-spanyolországi Levante, a Tarantói-öböl, Szicília és Afrika barlangfestményei mind későbbi korból valók. Gyakran mutatnak rokonságot a korábbi naturalista művészettel, ezért feltehető, hogy ennek a leszármazottai. Az arktikus térség, az Onyega-tó keleti partja, a Fehér-tenger partvidéke és Skandinávia sziklarajzai korábbi kultúrákból erednek, amelyek a tajga növénysávján, valamint a Bajkál-tó és Ukrajna közötti sztyeppén keletkeztek. Talán ez a kiterjedt, kellőképpen még nem kutatott zóna volt az a terület, ahol a vadászok művészete kialakult.

I. e. 8000 táján az életfeltételek alapvetően megváltoztak. A vadászatot háttérbe szorította a földművelés. Az ember vadászból pásztorrá és földművessé lett. Új anyagokból új kultúrák nőttek ki. Az új korszakjelképe a kerámia. Az agyagedények díszítésre csábítottak, de készítőik inspirációért már nem az állatvilághoz fordultak, hanem az absztrakt vonalak és síkok birodalmában kerestek motívumokat.

Az i. e. 3. évezred végén és a 2. évezred során ismét új anyagok jelentek meg : a réz, a bronz és később a vas. A kovakövet már csak közönséges szerszámok készítéséhez használták, a különb fegyverek fémből készültek. A társadalom átalakult, létrejött egy uralkodó réteg. A hierarchikussá vált viszonyok kitapinthatók mind az élők, mind a holtak világában. Ez magyarázza a megalitkultúra kialakulását, a kőtömbökből emelt óriási építményeket: a hatalmas menhireket, Carnac kőoszlopsorait, a stonehenge-i cromlecht, a folyosósírokat és dolmeneket masszív fedőköveikkel, a Baleárok navetáit, tauláit és talayotjait és Szardínia nuragjait; mindezek egy új művészeti forma, az építészet születéséről tanúskodnak. A művészet üzenet, kifejezési mód, az emberek közötti kapcsolat és kommunikáció egy formája, amely talán régebbi, mint a beszéd. Az üzenet hordozói festett és karcolt sziklarajzok, formázott vagy faragott szobrocskák, bőrre vagy fakéregre, csontra és agyarra, kőre vagy agyagedényekre rajzolt képek és díszítések. Közülük sok elpusztult, az idő vagy felfedezésük tönkretette őket. Az őskori művészet ismert emlékei valószínűleg csak töredékét képezik az elpusztult vagy ismeretlen alkotásoknak, és legyen bár egyik-másik mégoly kiemelkedő is, ismereteink e művészetről mindig töredékesek maradnak. Az Amazonas felső folyása mentén vagy az észak-ausztráliai Arnhemföldön a néhány évtizeddel ezelőtt még kőkorszaki életet élő törzsek romlandó anyagokat használó művészetét teljes terjedelmében ismerjük, ám minél távolabb tekintünk az emberiség történelmében, annál kevesebb az, ami ránk maradt. Így a legrégibb leletek egyben mindig a legritkábbak is, később a fennmaradt művek száma koronként egyre nő. Azon a skálán, amelyen minden milliméter az emberiség történetének egy évszázadával egyenlő, az első ismert szerszámok, a kenyai zinjanthropus marokkövei a jelentől több mint 20 méterre helyezhetők el, a híres lausseli „Vénusz” 30 cm-re található, a rouffignaci mamutfríz 14 cm-re, a niaux-i „Fekete szalon” bölényei 10 cm-re és Marignan 5 mm-re!