Az antik róma – A Flaviusoktól a késő római művészetig II. rész

Az irodalomban is megfigyelhetjük a korra jellemző tendenciákat. Az előző korszakhoz tartozó, a fennkölt témákat formai tökéletességgel előadó eposzokat, Vergilius és Lucanus alkotásait főleg rövid epigrammatikus versek gyűjteményei váltották fel: jó példa erre Martialis életműve. A hispániai Bilbilisben született költő Rómában, az előkelő körök számára írta éles hangú epigrammáit, és bár ő maga főleg Domitianus zsarnoki uralmának éveiben alkotott, barátai elsősorban a következő korszak kiemelkedő személyiségei voltak. Epigrammáiban, amelyek igen népszerűvé váltak a korabeli Rómában elsősorban az irodalmi életben tapasztalható fonákságokat, a tehetségtelenek törtetését és féltékenységét, a talpnyalókat ostorozta. A levél műfajában a Traianushoz igen közel álló ifjabb Plinius keresetten cicerói, klasszikus stílusban képviselte a sztoicizmus eszméit, bizonyítva, hogy ez a világnézet általános volt annak a római arisztokráciának a körében, amely Nero és Domitianus után Traianusban látta doktrínái megtestesülését, a köz javára való alkalmazását.

Titus Liviusnak az államérdek által diktált Róma történetét ebben a korban olyan, ideológiailag és politikailag nem kevésbé tendenciózus művek követték, mint Tacitus „Annales”-ei vagy Suetonius császár-életrajzai, melyek Iulius Caesartól Domitianusig kísérik végig a római uralkodók történetét. Mind Tacitus, mind Suetonius bőségesen merített korábbi forrásokból, hivatalos feljegyzésekből, anekdotákból, színes képet nyújtva a császárság első századáról. Emellett egyes uralkodók zsarnoki jellemét, a császárság intézményének ellentmondásait, a kor erkölcsének lazaságait is megrajzolták.

Ettől a kortól kezdve a képzőművészetnek és az irodalomnak a római birodalom határai közé zárt valamennyi népet szolgálnia kellett. Ezek a népek nem egyszerűen befogadták az egységes római civilizációt, hanem valamit át is adtak neki a maguk sajátosságaiból. Ezt látjuk például az afrikai születésű Apuleius esetében. „Az aranyszamár” című regény szerzőjének gondolkodásmódját a platonizmus, az Ízisz-kultusz és a misztériumok egyaránt alakították, és mindehhez még a kor jellegzetes pesszimizmusa is hozzájárult.

A pompeji negyedik stílushoz tartozó csendéletek gyakran festik le realizmussal a látogató által hozott ajándékokat. A tárgyak egyszerű elrendezésben jelennek meg.

A tétel harmadik része: Az antik róma – A Flaviusoktól a késő római művészetig III. rész