Victor Hugo: A nyomorultak elemzés

Újabb meglepetés: „Javért elment”. Erkölcsi konfliktus következtében mondott le Valjean letartóztatásáról. Megrendült benne a hit a törvények megbízhatóságában, s ezzel elvesztette jogát az élethez: öngyilkosságot követ el. De előbb még tanúi vagyunk Gillenormand úr sajátságos kitörésének. A nagyapa imádja unokáját, de nem tudja neki megbocsátani a fájdalmat, amelyet politikai felfogásával és távozásával okozott. Ez magyarázza meg a groteszk jelenetet, melyben a nagyapa egyszerre átkozza unokáját és imádkozik gyógyulásáért. Gillenormand úr és unokája viszonyának ábrázolása lehetőséget teremt humoros jelenetek bemutatására. A nagyapa gyengédségből kénytelen igazi politikai és társadalmi nézeteit elhallgatni, s ez újra meg újra Moliére vígjátékaira emlékeztető megnyilvánulásokba sodorja. Végül teljes a boldogság: Gillenormand úr nemcsak politikai, hanem társadalmi vonatkozásban is megérti unokáját, beleegyezik abba, hogy Marius Cosette-et feleségül vegye. A fiatalok története egyszerű idill, melyet Hugó romantikus pátosszal mutat be. Valjean végül bevallja Mariusnak, hogy fegyenc volt. Ezzel elsősorban magának okoz fájdalmat, de Cosette-et is lépten-nyomon megbántja. Mi értelme van ennek a vallomásnak? Miért nem akar nevet lopni valaki? Hiszen azzal nem tenne kárt. Sajátságos szenvedést vállal magára a hős: értelmetlenül kínlódik, és kínoz mást is. De Hugónak szüksége van arra, hogy Thénardier leleplezése csak az utolsó percekben történjen meg, s Valjean a kehely utolsó cseppjét is lehajtsa. Ez teszi teljessé a regényt: így mutathatja be, hogy az egykori fegyenc sohasem térhet vissza a becsületes emberek körébe. Másrészt ilyen módon arra is alkalma van, hogy újabb jelenetsorral érzékenyítse el az olvasót. Ez a jelenetsor azt mutatja be, hogy Valjean, aki már Fantine-t segítette, majd Cosette-nek vagyont szerzett, Mariusnak pedig az életét mentette meg, nem léphet be házukba, mert érzi, hogy nem fogadják szívesen. Ennek a jelenetsornak feloldása a végső kép, amely Valjean halálát mutatja be. Mint minden romantikus hős, Valjean is tudja, hogy meg kell halnia. De a melodramatikus jelenet nagyszerű, az ifjú pár a haldokló bocsánatát kéri:

„Cosette és Marius magukon kívül térdre estek, sírástól fuldokolva borultak Jean Valjean kezeire. Ezek az áldott kezek nem mozdultak többé. Jean Valjean hátrahanyatlott, a két gyertyatartó világította meg; sápadt arca az eget nézte, hagyta, hogy Cosette és Marius csókokkal borítsák kezeit. Halott volt.”

Szereplőrendszer áttekintése

A szerkezet elemzéséből kitűnik, hogy a cselekmény több szálon fut, s az író ezeket a szálakat tervszerűen váltogatja. Az izgalmas fejezeteket késleltető szakaszokkal hátráltatja, az érdekes részeket más eseményekre való áttéréssel gyakran félbeszakítja. A szerkesztés lényegében a romantika ars poeticájának groteszkjét valósította meg. A regény minden szerkezeti egysége ellentmondásra épül, s nagyobb ellentmondásokon belül a kisebb szakaszokban is groteszk elemeket találunk.

A regény középpontjában Jean Valjean jellemének fejlődése áll. Ez a kenyérlopás, szökés, savoyard-kifosztás, ezüstlopás bűnével terhelt fegyenc alapjában véve jóakaratú parasztember. Erkölcsi érzéke nem fejlett, s a bagnóban társai egészen elzüllesztik. A püspöknél tett látogatása indítja el a megtisztulás útján. Hugó kitűnő realizmussal ábrázolja a nehézségeket. Ezt az embert mindenki elhagyta, egyedül kell előretörnie, s ha vissza akar térni a becsületes emberek körébe, akkor álnevet kell felvennie. Madeleine apró alakjában már valóságos apostolnak látjuk az egykori gályarabot. Hugó egyszerűen oldja meg a gazdasági problémákat: Madeleine olyan gyáros, aki mindenkinek jó szolgálatot tesz. Nemcsak a munkadíjat fizeti meg, hanem munkásainak és munkásnőinek erényeire is gondja van. Valjean erkölcsi bátorsága és testi ereje mutatkozik meg abban a jelenetben, amelyben Fauchelevent apó életét megmenti. Ekkor egyrészt életét kockáztatja, másrészt szabadságát teszi kockára. Krisztusi alázat mutatkozik abban a szóváltásban, melyben Fantine szabadon bocsátását követeli, pedig Fantine mások előtt arcul köpte. Végül tetőpontra emelkedik a jellem, amikor a hős önmagát leleplezve ismét visszatér a gályára, nehogy ártatlan embert ítéljenek el helyette. Szökése után ismét mint jótevő jelenik meg. Megmenti Cosette-et Thénardier-től, segíti a szegényeket, sőt még a rabló Montparnasse-t is megjutalmazza. Hugó kitűnő realizmussal festi ennek a tökéletes embernek a gyengeségét is: Valjean féltékeny Cosette-re, meg akarja őrizni a maga számára. Ezt a féltékenységet győzi le, amikor Marius után elmegy a barikádra, majd saját életét sokszorosan kockáztatva megmenti Mariust. Valjean a barikádon pacifista módjára viselkedik: fegyverét csak szociális célra használja. Ebben a vonatkozásban Hugó saját szócsövének használja fel a hőst: az ő eszméi jelennek meg Valjean szavaiban és tetteiben. A befejező szakaszban Valjean már feleslegesen nehezíti meg saját sorsát. Vallomásának nincs nagy jelentősége, legfeljebb arra való, hogy a végső jelenet mint hullámhegy a hullámvölgyre, nagyobb(hatást tegyen az olvasóra. A püspök gyertyái szimbolikusan lezárják a jellem fejlődésének pályáját: megvilágítják annak az embernek utolsó perceit, aki züllött és hitvány fegyencből derék, becsületes, tiszteletre méltó emberré vált.