Hirdetés

Németh László: Iszony (1942-1947)

23 perc olvasás

Minden műfaj tud valamit, amit a többi nem: létét épp ez igazolja. A regény emberi lelkeket tud teremteni. hosszadalmasságának épp az a nagy eredménye, hogy a lélek minden redőjét ki tudja bontani. Amit lélektani regénynek szokás nevezni – lélektani tételek irodalmi illusztrálása – csak csökevény, torzulás. A világirodalom legnagyobb regényei – Anna Karenina, Bűn és bűnhődés, a Bovaryné, a Chartreuse de Parme – mind lélektani, helyesebben lélekteremtő regények. A regény realizmusa is ebből következik. A szabadság éppen abban van, hogy az író nem halássza, hanem teremti az emberi lelkeket. Hozzájuk adhatja magát s mindazt, amit a társadalom mélyéből és a csillagok magasából hozzájuk szít – csak emberek maradjanak.

Hirdetés


(NÉMETH LÁSZLÓ: REGÉNYÍRÁS KÖZBEN)

 

„Az Iszonyt Móricz Zsigmond parancsára kezdtem el; azzal fenyegetett, hogy beszünteti a Kelet Népét. A derekán meghalt. Ez volt az egyetlen munkám, melynek befejezésére műértő barátok bíztattak. Öt évig vártam vele. A családomnak kellett eladnia, megszorultságukban, a hátam mögött.” Németh László több kötetnyi anyagban vall életéről; sok műhelytanulmányban, naplóban, jegyzetben foglalkozik írói módszereivel, alkotásai születésével és problematikájával: gondolataira, elemzéseire támaszkodhatunk művei értelmezésekor.

Kárász Nelli tudatregénye „egy mozdulatból bomlott ki  Két házastárs ült egymás mellett s az egyik kényelmesen, elégedetten babrált a másikon, a nemesebbiken. Ebből a pillanatnyi iszonyból, az elképzeléséből nőtt ki az Iszony. Az, hogy hősnőm körül az egész világ egy hangulatát idézzem föl, ahogy a görögség Artemisz körül, már csak írás közben jutott nem az eszembe, az érzékeimbe. Hogy Artemisz szét is tépett valakit, akkor rémlett föl, amikor a magam Akteonját már széttépettems még így is azt éreztem, hogy kicsit több dereng át a görög meséből, mint ami kellene. Az ember regénye meséjét tudja, de mítoszát írás közben kell kapnia – tudomást azonban még akkor sem szabad vennie róla.” A sokdimenziós műben egybeolvadnak a különféle rétegek, a társadalmi, a lélektani és a mitológiai sík; a pszichológiai analízis összeszövődik a korrajzzal, a miliőábrázolás éppoly hiteles, mint az emberi bensőé – az író intellektusa a problémák természetében, sokrétűségében is megmutatkozik.

Az író alapvető célkitűzése egy tudat kialakítása: „amit én egy regényben elő próbálok állítani, az az olvasóval megéletett tudat, amelyben éppúgy ott van mindennek a helye, mint az ő tudatában. Ezért van a főhősnek nálam nagyobb jelentősége, mint más regényíróknál, ezért kelti több regényem is, távolodóban, egyetlen alak, egy szobor benyomását. Mert mi más az igazi szobor is, ha nem egy tudat vonalakra, anatómiáira lefordítva”. Ahhoz, hogy az író megvizsgálhassa, „milyen tudat felel meg a mai Dianáknak”, a regényformát „kell választania” – így születik meg az Iszony. Egyetlen nőalakra irányultan e műve is „monódia” – az író rendkívüli érzékenységgel, orvosi precizitással elemzi a sajátos női érzésvilágot és lélekállapotot.

A – kompozíciós értelemben – „monumentálisra nőtt novellára” is emlékeztető lélekteremtő regény „burkolt tragédia”. Egyrészt, mert az író felfogása szerint az ember a tragédia léthelyzetében van „zsákutcában, körülfogottan, és vívódnia kell”, másrészt e művének tudatos formaépítő törekvése is a tragédia-műfajhoz való közelítés: megvan a katarzissal záruló három felvonás. (A három fejezet: Az esküvőig; A házasság története; A történet vége)

Hirdetés

Az Iszony fegyelmezett formájú, zárt szerkezetű alkotás: a huszárpusztai magány csendjéből Nelli a cenci erdők csendjébe, a „megnyert nyugalom”, a megtalált részvét gyógyító állapotába tér vissza. („A magányos kószálások a kutyákkal, s ez a csendes egymás melletti munka: ez volt az én titkom; amit az életben kerestem, amiben boldog voltam.”)

Kárász Nelli és Takaró Sanyi házasságtörténete a mű lélekelemző, biológiai-pszichológiai síkja. Sanyi rosszul választ – kapcsolatuk nem az idők folyamán romlott meg: ismeretségük (első pusztai találkozásuktól kezdve) eleve diszharmonikus, feszültséggel teli; végig meghatározza Nelli szembenállása, ellenkezése. („én is meg tudtam volna szeretni őt, csak ne akart volna az uram lenni. Az emberek viszonyát nem az szabja meg, hogy mit érnek, hanem hogy mit akarnak egymás életében. Ha ő nem belém, hanem Terusba vagy másvalakibe szeret bele: később elviselhetetlennek érzett tulajdonságai  megbocsáthatónak, sőt kedvesnek tűntek volna fel. Ha mint bizalmasának, nekem gyónja meg azokat az érzéseket, amelyeket egy más pusztán lakó Nellike iránt érez, tán én is azt gondolom: nem is járt olyan rosszul az a Nellike ezzel a Sanyival. Így azonban, hogy Sanyi énrám emelt igényt, nekem kellett a testemet-lelkemet egy életre összekevernem vele: még a jó óráinkban is ott éreztem valami sötétet, szívszorítót”)

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5

Címkék: magyar irodalom


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!