Németh László: Iszony (1942-1947)

Minden részlet célratörően komponált, egyetlen mozzanat sem hagyható ki: még a másodlagosnak tűnő események is fontossá válnak a műben (l. Bodolaiék és Imréék látogatása), és a tárgyak – fréz szalonbútor, sárga cipő – is funkcionális szerepűek. Az ünnepekhez és a mezőgazdasági munkákhoz kapcsolódnak a legfontosabb események (újév, virágvasárnap, húsvét, pünkösd, karácsonyok, Sándor-nap; az esküvőt „még a nyári munkák előtt” kell megtartani stb.). Ismétlődő motívumként kulcsfontosságúak a halálesetek Nelli életében: édesapjáé kényszeríti a házasságba; Sanyi apjának halála után költöznek be a faluba – „A falu, az az ő eleme. Meglátszott a sírnál, ahogy együtt bőgtek és rázkódtak. Az egész egy zsíros, hazug kocsonya. S én lemenjek közébük? Innen, a váramból, a Takaróné portájára, a Sanyi világába” -; Béla bácsi halála az Otrubai lányok összeköltözését eredményezi, Szeréna nénié meg azt, hogy Nelli postáskisasszony sem lehet; anyósa haldoklásának hírére hajlandó visszatérni Cencről – végül Sanyi halála hozza számára a szabadulást.

Az elbeszélés ritmusa az elszabaduló érzelmek, indulatok egyre gyorsuló ütemét követi. Németh László képekben gondolkodik. (Maga is ír műveinek filmszerűségéről: „Ha volnának a régi kínai dráma mintájára húsz-harminc órán át tartó filmek is, regényeim ahhoz kész forgatókönyvet szolgáltatnának.”) A trópusokkal tömörít: különösen gyakran metaforikus kifejezésmóddal – „édesanya ijedt jérceként fordult meg ennek a hangnak ragadozó árnyéka alatt”; „Sanyi csak a sötéttel jött meg, jól elrendezett karácsonnyal a szemében”, „a dobozból kicsapó fagy nem csalt meg”, „Sanyit én olyan gépezetnek tartottam, melynek minden íze énrám van fölhúzva” – és mellékmondatok szintagmákba sűrítésével (sunyító ösztön, kezemre sírt csókok, krémesbaba-feleség), de a hatásos, kifejező képek tökéletesen beleolvadnak az élőbeszédbe. („A realista író nem az, akinek nincs más célja, csak a valóság ábrázolása, hanem aki tudja a valóságot is – s egy magasabb belső valóság érdekében az emberekhez szóló nyelv gyanánt használja. S minél elvontabb, távolibb a közölnivalója, annál görcsösebben vigyáz e nyelv hitelességére és szabatosságára”, Az író és modelljei.)

„Regényeimben semmit sem ábrázoltam akkora gyöngédséggel, mint ezeket a kemény, kötelesség, sors, indulat rabságába esett nőket, amikor az ő, páncélba zárt, de voltaképpen érinthetetlen nőiességükbe is beszivárog a remény – Kurátor Zsófiba a sofőrön, Kárász Nellibe a sógorán át – hogy talán neki is tartogat még valamit (ó, nem azt a bizonyos szerelmet, de annak valami derengését, pótlékát) az élet, s megmeredt lényük fellazul, asszonyivá enged” (A Nagy család története) – Kárász Nelli a kórházi munkában „enged fel”; abban a „sűrített életben” – „az élet nagyobb fele: a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság, a kín: az van benne összesűrítve” – már nemcsak magával, de másokkal is törődve új képességeinek kibontakozását fedezi fel, és tapasztalja, hogy „aki az életből kiért, annak hatalma van az életen. A megnyert nyugalom volt, ami gyógyított”.