Lev Tolsztoj: Bál után (1903)

A gyakorlótéren mint a büntetés végrehajtója ugyanezt a külső jellemzést kapja az írótól. Azonban az embertelen büntetés kiszabása közben ezek a jellemzők teljesen elveszítik azt a szimpátiát, amellyel korábban Tolsztoj megtöltötte őket. A meggyötört katona mögött „peckes, kemény léptekkel haladt a magas tiszt”. – Másutt: ,Az ezredes mellette lépkedett, hol a lába elé nézett, hol a megvesszőzött emberre, arcát felfújva szívta be a levegőt, s ajkát előrecsücsörítve bocsátotta ki a száján.” – „A menet lassan távolodott. Az ütések továbbra is éppúgy záporoztak a botladozó, vonagló emberre, éppúgy pergett a dob, sivított a fuvola, s a magas, délceg ezredes éppoly peckesen lépkedett.”

Az ezredes mozgásának, járásának leírása annál sokatmondóbb, mert ugyanez az ember a bálteremben elnéző és bátorító mosolyt csalt a nézők arcára a lányával való tánc közben. A gyengéd apa, a régi gavallér, aki a tánc és az etikett kedvéért fél térdre ereszkedik, akinek mozgása már darabos és olykor esetlen: a vesszőzés processzusát még mennyi eréllyel és biztonsággal kíséri! S azt is kifejezi a tolsztoji ábrázolás: ennek az embernek ez a kenyere, a brutalitás és a kegyetlenség.

Utaltunk a bálterem és a gyakorlótér ellenkező analógiájára. E két különböző helyen az ezredes tevékenysége mégis rokon egymással. Itt, a bálteremben lányát táncoltatja az őket néző vendégsereg körében. A gyakorlótéren a fenyítettet „táncoltatja meg” a katonák sorfala között. De van olyan mozzanat is, amelyet már-már virtuóz módon komponál meg az író. Az ezredes kesztyűjének „szerepére” gondolunk.

A háziasszony kérésére végre enged, táncolni fog. „Az ezredes még szabadkozott, mondván, hogy elfelejtett táncolni, de a végén mégis mosolyogva átnyúlt bal oldalára, lecsatolta kardját, átadta egy szolgálatkész fiatalembernek, s jobb kezére felhúzta szarvasbőr kesztyűjét. »Mindent annak rendje és módja szerint« – jegyezte meg mosolyogva, megfogta leánya kezét, s negyedfordulatba állt, a tánc ütemét figyelve.” – így a bálteremben. A gyakorlótéren pedig, amikor az egyik katonával nincs megelégedve, mert az nem ütött elég erősen: „egyszer csak megállt, s gyorsan odalépett az egyik katonához. »Majd adok én neked« – csattant fel dühösen a hangja. – »Fogsz rendesen ütni? vagy nem?«

S láttam, ahogy szarvasbőr kesztyűs, erős kezével arcul ütötte a csenevész, gyenge, riadt katonát, amiért az nem elég erősen sújtott le a vesszővel a tatár véres hátára.”

Azt hisszük, nincs szükség sok magyarázatra. Ugyanaz a szarvasbőr kesztyű, de milyen funkcióban először és milyenben másodszor! S így mondja az ezredes a bálteremben: „Mindent annak a rendje és módja szerint!” – s ezt a katonának: „Fogsz rendesen ütni? vagy nem?”

Ez a kétféle „rend” a cári rendszer lényege. Fenn: kesztyű a táncteremben, hogy ne kellemetlenkedjék az izzadó kéz. Lenn: kesztyű, hogy ne érintkezzék az ezredesi tenyér a közönséges katona arcával. Tolsztoj művészete gyönyörű példa arra, hogyan lehet az élet reálisan ábrázolt mozzanataiból politikailag, erkölcsileg hiteles, igaz művet felépíteni. Klasszikus tanú ez az alkotás a mellett a tétel mellett is, amely kimondja:, a szerelem társadalmi jelenség, s a maga tisztaságában kifejeződni, beteljesülni csak szabad társadalomban képes.