Hirdetés

Lev Tolsztoj: Bál után (1903)

19 perc olvasás

A Bál után a formailag is tökéletes elbeszélések közül való. Témája: egy kiábrándulás története, egy életforduló körülményeinek elbeszélése.

Hirdetés


Hirdetés

Az elbeszélést Tolsztoj keretbe foglalva írta meg. Iván Vasziljevics, az idős, köztiszteletben álló férfi egy társaságban vitába bocsátkozik az egyes ember sorsának alakulásáról. A maga élete példájával érvel, s ez az érv: az elbeszélés.

Iván Vasziljevics azt tartja, hogy az ember életének alakulásában a véletlennek van uralkodó és döntő szerepe. Tolsztoj több művében felbukkan ez a probléma, a kisebb terjedelmű epika területén legszembetűnőbben a Hamis szelvény című novellaláncolatban. A véletlenek összekapcsolódása itt végzetté, embersorsokat determináló pusztító erővé válik. A Bál után cselekménye azonban sokkal több, mint a véletlen szerepének illusztrációja és védelme.

A novellakeretét adó, néhányszor az elbeszélésbe beleszóló társaság átlagban jóval fiatalabb életkorú lehet, mint Iván Vasziljevics. Erre vall a társalgás magázó hangja: erre utal, hogy kissé harsányan, szemtől szembe dicsérik; s legfőképpen az, hogy Iván Vasziljevics „Ilyen a mai fiatalság!” felkiáltással utasítja vissza az egyik közbeszóló kissé modortalan megjegyzését. Van ennek az idős embernek valami kinyilatkoztató, valami társaságon felül álló tekintélye.

A keretes elbeszélés az első személyben írt novella és az objektív, a tárgyat kívülről szemlélő és leíró elbeszélő módszer közé sorolható. Ebben a műfajban többnyire kifejlődik egy drámai jellegű (bár lényegében nem drámai) szituáció, amennyiben az elbeszélés keretének szereplői egy kíváncsi, szorgalmasan figyelő publikummá változnak, s a történet elmesélője kissé a színpadon vagy a pódiumon elhelyezkedő színészre emlékeztet. Feszültség keletkezik tehát, amely a történet lepergetésével oldódik fel. Az olvasó – az egyébként magányos, egyéni olvasó – érzelmeit, figyelmét többnyire a keretben szereplőkével egyesíti, s tulajdonképpen társasági élménnyel gazdagodva zárja be a könyvet.

Hirdetés

A Bál után indítása ezt a hangulatot, ezt a figyelő azonosulást rendkívül gyorsan megteremti. Kíváncsiságunk már az első sorok után feltámad, hiszen a társaság igen érdekes kérdésen vitatkozott, s Iván Vasziljevics igen határozottan állítja, hogy a maga álláspontját mindenkivel szemben igazolni tudja.

Tolsztoj ezzel a szerkezeti megoldással Iván Vasziljevics életének fordulópontját már eleve közüggyé emeli, hiszen a mindenkit érdeklő probléma megoldásához – vagy inkább megvilágításához járul hozzá.

Tolsztoj a tulajdonképpeni történet, a báli éjszaka és az utána következő reggel eseményeit Iván Vasziljevics visszaemlékezésévél vezeti be. Annak a régi báli éjszakának a hősnője Varenyka volt. Tolsztoj azonban az emlékezet visszasiklatását négy évtized távolában fokozatosan végzi el. „Rég volt” -mondja Iván Vasziljevics -: „most már a lányai is férjhez mentek. Még 50 éves korában is feltűnő szépség volt. De fiatalon, 18 éves korában, valósággal elbűvölő volt: magas, karcsú, kecses és fenséges, igen, igen: fenséges.” – Részben az emlékezet múltba fordítását, részben Varenyka szépségének Valószínűtlen finomságát sejteti meg azzal, hogy először az 50 éves asszonyról beszél. S hogy Varenyka valóban rendkívüli szépség lehetett, azt nem csupán a szép sztereotip jelzővel képzelted el velünk. A magas, karcsú, kecses, fenséges szavak mellett ott áll a sovány, csontos alkat megjelenítése is, amely „talán riasztotta volna az embereket, ha…” – Nos, ez aha mindenesetre olyan feltételt is jelenthet Varenyka szépségének megítélésében, amely a józan szemlélő és a szerelmes ember megfigyelése közötti eltérésre mutat. Mindazonáltal Iván Vasziljevics őszinte vallomása, hogy szerelmes volt Varenykába, sőt hogy ő volt a legnagyobb szerelme* semmit nem változtat állítása hitelén. A közbeszóló: „Hogy színezi, Iván Vasziljevics!” – a hallgatóság lelkesült gyönyörködését fejezi ki, bizonyítékát annak, hogy az elbeszélőnek sikerült maradéktalanul megláttatni és elfogadtatni Varenyka szépségét.

Amikor Tolsztoj rátér a farsang utolsó napján történtek leírására, Varenyka alakja és Iván Vasziljevics fiatalkori képe – egyelőre a portrészerű visszaemlékezés szintjén – már ismert előttünk. S most a „pompás, erkélyszerű terem”, a zene, az étel-ital bősége, a vendégszerető, dúsgazdag kormányzósági marsall mint házigazda, Erzsébet cárnőhöz hasonló felesége, a vendégsereg: olyan ragyogó és meleg környezet ez, amelyben Varenyka és Iván Vasziljevics szerelme a leggyöngédebben bontakozhat ki.

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!