Kölcsey Ferenc – Himnusz, Huszt

Kölcsey Ferenc 1790-ben Erdélyben született. Apja nemesi származású földesúr volt. Kisgyerek korában elvesztette szüleit, és fél szemére megvakult. Magányos, boldogtalan gyermekkora volt. A debreceni kollégiumban tanult. Az antik görög  irodalommal, a francia klasszicista irodalommal és a felvilágosodás eszméivel foglalkozott. Kazinczyval évekig levelezett. Pestre került, és egy fél évig jogot tanult. Bekapcsolódott az irodalmi életbe, barátságot kötött Szemere Pállal, akivel folyóiratot szerkesztett, majd visszavonult vidéki birtokára és élete végéig ott maradt. Nagyon magányosan élt, Pestre vágyott, be akart  kapcsolódni  az  irodalmi  életbe, azonban meghalt az öccse, és így rámaradt a birtok vezetése, és  öccse családjáról kellett gondoskodnia. Unokaöccsét, Kölcsey Károlyt nevelte, hozzá írta a Parainesist.

1825 után (reformkor) bekapcsolódik a politikai életbe. Szatmár megye főjegyzője lett. Országgyűlési képviselővé választották, liberális gondolkodó. 3 év múlva lemondott, mert nem volt hajlandó követni a Szatmár megyei közgyűlés     utasítását,  hogy forduljon szembe a jobbágyfelszabadítással. Politikai perekben Kossuth és Wesselényi védelmén dolgozott. 1838-ban tüdőgyulladásban meghalt.

Lírájára jellemző: kezdetben erős érzelmi tónus volt jellemző, majd később a magyar népdal felé fordult. Nem utánozni akarta, hanem megnemesíteni. Eredetiségre törekedett (romantikus stílusra jellemző). Petőfi és Arany számára készítette elő az utat a népköltészet felé.

Szemere Pállal szerkesztette az első magyar esztétikai folyóiratot, az Élet és Literatúrát. Itt közölte tudós tanulmányait, pl. a Nemzeti hagyományokat. Szónoklatokat is írt, pl. A szatmári adózó nép állapotáról, Az örökös megváltás ügyében  (jobbágyok felszabadításáról), Búcsú az Országos Rendektől, szállóige ebből „jelszavaink valának: haza és  haladás.”

Himnusz

Alcíme „a Magyar nép zivataros századaiból”.

Műfaja: himnusz (a líra műneméhez tartozik,  istenséget, eszmét magasztaló költemény, könyörgés, ima, ünnepélyes hangú). Verselése időmértékes, 4/3 ill. 3/3 osztású ütemhangsúlyos versdallam, 8, 7, ill. 6 szótagos trocheusi sorokból  álló,   keresztrímes strófaszerkezet. Rímelése meglehetősen igénytelen, dísztelen, s ebben is követni kívánja a XVI- XVII. századi költemények kezdetleges rímtechnikáját. Keletkezés ideje 1823 jan.  22. (ezért lett ez a nap a magyar kultúra napja).  A  reformkor előtt írta.  A magyar nép történetét felidézi (romantikus elem),  az egész  költemény  ima Istenhez, vallásos jellegű költemény, magasztos hang jellemzi, aggódik a haza sorsáért, pesszimista hangú, de reméli Isten áldását „Nyújts  feléje védő kart,”. Istennek hatalma van jót tenni, és ha megharagítják,  büntetni.

Szerkezetileg keretes költemény (ugyanaz, vagy majdnem ugyanaz az eleje, mint a vége).

Első versszak: a keret első része, könyörgés, áldd meg a magyart,  mert annyit szenvedett, hogy a jövendőt is megbűnhődte már.

Második, harmadik versszak: dicső múlt felelevenítése (romantikus elem), honfoglalás, Árpádok kora, gazdag föld, bor, búza, Hunyadiak  kora,  törökök fölötti győzelem.

Negyedik – hatodik versszak: a „Hajh” felkiáltással kezdődnek a bajok. Isten megharagudott a magyar népre, mert bűnöket követtünk el. Rabló mongolok, törökök támadtak meg minket, belső viszály gyöngítette a magyarokat.  Romantikus  képek, túlzások: „Vert hadunk csonthalmain”, „Vérözön lábainál,”.

Hetedik versszak: jelen ábrázolása ellentétekkel

„Vár állott, most kőhalom, / Kedv s öröm röpkedtek, / Halálhörgés, siralom”, „Kínzó rabság könnye  hull / Árvánk hő szeméből!”

A keret második része a nyolcadik versszak. A sorok sorrendje megváltozik, szánd meg felszólító módú igealak kerül előre, ezzel még jobban kihangsúlyozza a könyörgést. A magyar hazafiság szimbóluma lett, Erkel Ferenc zenésítette meg.

Huszt

Reformkori gondolatok.

Cselekvő hazafiasság olvasható,  a hazáért való munkálkodásban látta a haladás egyetlen lehetőségét. Nem szabad keseregni a múlton, a régi dicsőség után előre kell nézni, a jelennel  és  a jövővel kell törődni.

Műfaja: epigramma.

Két részből áll: 1 – 4. sor: egy titokzatos romantikus kép. Éjszakai csend, feltűnnek a  múlt árnyai.