Kölcsey Ferenc élete és munkássága
Ebben a videóban Kölcsey Ferenc életrajázról lesz szó, tartsatok velünk!
Kölcsey Ferenc a reformkori hazai kultúra meghatározó alakja, költő, politikus, nyelvújító, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Kisfaludy Társaság alapító tagja, a nemzeti himnusz megalkotója.
- augusztus 8-án született a szatmár megyei Sződemeteren, református köznemesi családban. Már gyermekként komoly veszteségek érték: hatéves korában elvesztette édesapját, majd öt évvel később édesanyját is. Gyenge alkatú, betegeskedő gyermek volt, egy himlőbetegség következtében a jobb szemére is megvakult.
1796-ban került Debrecenbe, ahol a Református Kollégiumban tanult. Az időközben árva gyermekké vált Kölcsey taníttatásáról a kollégium főgondnoka, Péchy Imre, valamint a törvény által gyámjaként mellé rendelt Gulácsy Antal birtokos gondoskodott.
1805-ben Csokonai Vitéz Mihály temetésén ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel. Kölcsey kiemelten érdeklődött az irodalmi nyelv új felfogása iránt, amelynek elsőszámú képviselője Kazinczy volt. Az ő barátsága több, mint egy évtizedre meghatározta fejlődését: felismerte a fiatal költő tehetségét, valamint tanácsokkal látta el. Általa ismerkedett meg későbbi barátjával, Szemere Pállal is, amikor 1809-ben joggyakornokként Pestre költözött.
A Debreceni Református Kollégium 1812-ben felajánlotta Kölcseynek a jogi tanszéket, aki ezt a felkérést nem fogadta el. Ettől az évtől Álmosdon, majd később Szatmárcsekén gazdálkodott, öccse halála után ő gondoskodott annak családjáról.
A gazdálkodás mellett verseivel és az irodalom tudományával foglalkozott. A tudományos életben 1815-ben vált ismertté a neve, amikor a Szemere Pállal közösen írt Mondolatra adott Felelet című művel Kazinczy nyelvújító mozgalmának védelmezője lett.
Kölcsey a kibontakozó reformkor egyik legjelentősebb előfutárává vált első művei és 1823-as költeménye, a Hymnus a’ Magyar nép zivataros századairól című vers által. 1823. január 22-én tisztázott műve később nemzeti Himnuszunk lett, január 22. napját pedig 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük.
Szemerével 1826-ban létrehozta az Élet és Literatura című folyóiratot, amelyet 1829-ig szerkesztett.
1830-ban politikusi pályafutása is elkezdődött: Szatmár vármegye aljegyzői feladatait látta el, majd szónoki tehetsége folytán főjegyzőnek nevezték ki.
- november 17-én megtartotta alakuló ülését a Tudós Társaság, melynek 23 rendes tagja közé választották Kölcsey Ferencet is.
1830-ban jelent meg a Zrínyi dala című lírája, amelynek eredti címe Szobránci dal volt. A mű megírásakor Kölcsey politikai pályája elején volt, de tisztán látta az ország problémáit. A Zrínyi dala című versben a költőnek a haza sorsával kapcsolatos lelki vívódása, félelme belső monológként jelenik meg. Legfőbb törekvése a figyelemfelhívás lehetett, mivel az önfeláldozó hősöket állítja példaként kora közönyös nemessége elé.
1831-ben írta meg a Huszt című epigrammáját, amelyben már nem a múlton van a hangsúly. A megélénkülő politikai élet, valamint filozófiai tanulmányai kimozdították borús hangulatából, így az alkotó jelen és jövő kerül a középpontba, az élet legfőbb értékét a haza érdekéért való törekvésben látta. A cselekvő hazafiság jelmondatává vált: „Hass, alkoss, gyarapíts; s a haza fényre derül!”
Az 1832-1836-os országgyűlés résztvevője, az alsóház vezérszónoka, 1832 decemberétől országgyűlési képviselő. Szatmár megye reformellenes magatartásra utasította követeit, amire Kölcsey nem volt hajlandó, így ennek következtében 1835 februárjában lemondott tisztségéről, és hazatért birtokára.
Az irodalom területén végzett tevékenysége ezekben az években háttérbe szorult, azonban mégsem volt eredménytelen, mivel 1834-ben írta meg egyik legkiemelkedőbb művét, a Parainésist, amely unkoaöccséhez, Kölcsey Kálmánhoz írt szellemi-erkölcsi testamentum, intelem. A Parainésisben erkölcsi tanításokat fogalmaz meg, továbbá megismerhetjük belőle elveit, valamint értékrendjét, amelyek szerint Kölcsey élte az életét. A végső cél mégsem az önmegvalósítás, mivel minden felett áll a közösség, a haza szolgálata. A mű központi kérdéseként így a haza szeretete és a nemzet szolgálata jelenik meg. Ugyanezt az eszmét fogalmazza meg az Emléklapra című epigrammájában is: „A haza minden előtt”.
1838-ban írta meg a Zrínyi második éneke című lírai alkotását, amely Kölcsey legpesszimistább műve. Kemény hangvételű számonkérés, a vers lezárásában a nemzethalál látomása jelenik meg felrázó figyelmeztetésként korának nemessége felé.
Életének utolsó éveiben ügyvédként tevékenykedett, a perbe fogott Wesselényi Miklós védőiratán dolgozott. Beteges szervezete kimerült, tüdőgyulladás következtében 1838 augusztusában, 48 évesen halt meg Szatmárcsekén.
