Gottfried Benn (1886-1956)

Benn a lázadó avantgárd szélsőséges biológikus vonulatától, az agresszív természettudományos lírai észleléstől jutott el a Statikus versek új típusú én felfogásáig, az absztrakt-hermetikus formai tökélyig.

Abban a meggyőződésben írta verseit, hogy az én csak a tökéletesen megalkotott mondat, az abszolút szöveg, az abszolút poézis „személytelenségén” át szólhat érvényesen a világhoz. A költészet valósága – vallotta – nem elegyedhet az élet-világgal; a mű lényege szerint az alkotottság megtestesülése, nem érzelmeket, fájdalmakat vagy vígságot közvetít, hiszen a vers nem az egyén, hanem a szó nehezen magyarázható hatalma alatt áll.

Benn költészete a status quo megállapítása: ez a helyzet az emberrel, mióta a szellem kivonult a történelemből. Lírája: a szellem dokumentációja a történelemben.