Gottfried Benn (1886-1956)

Később a nihilizmus után c. tanulmányában (1932) Benn kifejti, hogy lerombolt világ után vagyunk, és a „forma törvényé”-ben már nemcsak a nihilizmus esztétikai legyőzését látja, hanem egy új nihilizmus utáni etikának a kialakítását is. Ez a törekvés, a démonikusnak a transzcendenciával, a formával való legyőzése vezette Stefan Georgét is, akiben Benn már egy új korszaknak a „szellem korszaká”-nak előhírnökét látta (Emlékbeszéd Stefan Georgéra, 1934).

Az ifjú Hebbel

A Hullaházat további vékony kötetek követik: Fiúk, 1913 ; Hús,1917 ; Törmelék,1922 ; Hasadás, 1925.

A Fiúk már címével is az expresszionistákra jellemző apa-fiú ellentétre utal. Kifejezésre jut benne az apák megvetése és az új nemzedék prométheuszi én-érzésének feltörése. Jól mutatja ezt az előre helyezett programvers, Az ifjú Hebbel (1913), melyben az erős önmegvalósító törekvés összekötődik az impresszionisták és szimbolisták hangulatlírájának elutasításával: a költői alkotás folyamatában a művész kínokkal teli kemény munkával küzd a formáért. A fáradhatatlan törekvés a formaalkotásra, hogy új fiktív, szellemi formát konstruáljon, tartósabbat és meggyőzőbbet, mint a régi tárgyak, hitvallás az ember szellemi létéről.

Benn az expresszonizmus mámoros dinamikáját a „zárt szerkezet” statikájába vezeti át; művészetét ezért „az expresszionizmus II. fázisának” nevezi később. A szigorú forma persze a mámoros megélésből születik, ahogy azt Nietzsche állította.

Költői világképe

A 10-es évek második felében és a 20-as években írt művekben már egyre jobban észrevehetők Benn világszemléletének azok a vonásai, melyek késői líráját is áthatják.

Nietzsche Isten haláláról beszélt, és Benn úgy véli, hogy most is valami hasonló történt: a szellem, vagy az, ami emberi lényeg volt, elhagyta az emberi világot. A transzcendencia helyére a semmi lépett. Az ember egyedül áll az isten és érték nélküli, eldologiasodott és széteső világban.

Benn érzékenyen reagál az őt körülvevő valóság töredékességére és összefüggéstelenségére. Nem tud a külső feltételekhez igazodva kiegyezni, megalkudni. Az én és a világ, a szubjektum és az objektum egységének helyreállítására azonban már csak az álom és a kábulat irrealitásában lát lehetőséget. Benn vállalja ezt a nehéz utat,befelé a lélek mélyrétegeibe, az ősképekhez, a mítoszokhoz. A belső vízió távlataiban megjelenik a boldogság harmóniája, amit a külső világ megtagad.

Költőnk itt Platónhoz kapcsolódik, tanításához az anamnézisről (visszaemlékezés): a lélek emlékezik az ideákra, amelyeket korábbi létéből megismert. Benn ezeket az ideákat a prelogikus és történelem előtti időkben látja meg. álomképei egy ősi harmonikus világot idéznek, a Dél világát, ami Benn szótárában az öntudat feloldódását, szétáradást, egységet jelent. álomvilágának vezérmotívumai: fény és tenger, mediterrán mítosz, virágzás, szigetek és kertek; a kéknek, mint az ég és a tenger színének, kozmikus szimbólumfunkciója van.

A költőnek ez az eksztatikus útja befelé nem menekülés, sokkal inkább radikális szembenállást jelent egy olyan társadalommal, amely hasznossági őrületen, önzésen, tudomány- pozitivizmuson, fejlődés-optimizmuson, bornírtságon és brutalitáson alapszik. Benn lírai álomképei a tökéletesség utáni vágy kifejezői, törekvés az „abszolúttal” való kapcsolatteremtésre, persze mindig a Semmi sötét háttere előtt.

Benn lírájának tematikája a két, alapvetően szembenálló világ – a modern valóság és a megálmodott Dél-körül bontakozik ki. Az élet megragadhatatlan káosza Benn számára úgy jelenik meg, mint legyőzésének feladata, a szellem, az akarat, a forma által. Az élet mulandóságával az ember alkotta maradandóságot állítja szembe. Benn a nihilből, mint „formát követelő erő”-ből konstruálja meg az „abszolút költészet” filozófiáját, mely szerint a műalkotás az elérhetetlen abszolút szépség visszfénye. Versei nagyon tudatosan és művészien megformáltak. Költeményei mélyén hosszú gondolat-, illetve asszociációsorok húzódnak meg, nemegyszer lázálomszerű eksztatikus állapotok, a versbe azonban mindennek csupán egy-egy töredéke kerül be, minden összefüggés kihagyásával. îgy a szórványos gondolattöredékek rendkívüli súlyt kapnak.