Franz Kafka – A per (1914-1924; 1925)

A bíróság előtt mindenki egyforma, mindenki bűnös. Az emberi vonások, adatok nem bírnak jelentőséggel („ön szobafestő” – „Te Josef K. vagy”). A felszíni történések helyett az embernek az volna a feladata, hogy „gondolkozzék inkább önmagán”: „Hagyd a mellékes dolgokat” Különleges szerepük van a nőknek. A férfi számára sokszor magát az életet jelentik, A perben a bírósági ügyintézéssel való kapcsolatot. A nő gyöngéd és segítségre, gyámolításra szorul, hol megközelíthetetlen, hol ő kezdeményez, meghódíthatatlan és megtarthatatlan. A férfi őrá sem támaszkodhat.

A mű térleírása

A tér legfőbb sajátossága: nincs magánszféra. A mindennapi élet színterei szűk, alacsony, levegőtlen, fülledt helyiségek, ahol alig lehet felegyenesedni (így tárgyiasulnak a szűkös és fojtó életkörülmények a mű világában). Nincs otthonosság: Josef K. és társai „penzióban” laknak, egy-egy lakóhelyiséget bérelnek, jelenlétük átmeneti. Ebbe a zárt és sivár világba is betörhetnek és a személyes holmiban turkálhatnak a „bíróság” képviselői. Csak egy ülőbútor van K.-nál (Titorellinél is, akinél ráadásul az ablak nyithatatlan, az ágyon keresztüljárnak stb.). Az „ágy” motívuma többször szerepel: Elza „napközben ágyában fogadja látogatóit”, az ügyvéd is az ágyában fekve az ügyfeleit, Titorelli az ágyára ülteti az ott kényelmetlenül feszengő Josef K.-t. A magánszféra erre a bútordarabra szorul vissza, a vegetatív létezés minimális színterére.

A tágabb tér: „félreeső külvárosi utcák”, szürke bérházak lepusztult vidéke. A lépcsőházakat, udvarokat viháncoló és leskelődő lányok népesítik be, erotikus fülledtség érződik ezen a szinten is (szecessziós jelenség).

A „bíróság” ebben a mocskos, rendetlen világban (pl. „lomtárban”) van jelen; az eldologiasodás írói jelzése talán ez, a gazdátlan és rendetlen dolgok jutnak uralomra az ember felett. Végül elhangzik: „bírósági irodák csaknem minden padláson vannak”; a „törvény” fölénk magasodik és mindent beborít. A „tárgyalás” színtere a hét végén tanácsterem, a hétköznapokon lakás – „a per” beférkőzött a magánszférába is. Az ülésterem közönsége társadalmi tagozódást mutat. Maguk a szobák az egyes jelenetekben kezdetben kicsinek látszanak, de aztán szinte a végtelenségig tágulnak (a kétablakos szoba zsúfolásig telt karzatos teremmé válik). Szürrealisztikus átminősülés ez is, akárcsak a személyek változása (pl. a dómbeli pap a börtönkáplán). Josef K. „Lanz asztalos” után érdeklődik, majd az olasz vendéget keresi a dómban – a „bíróság” mint transzcendens hatalom mindent lát, hősünk minden lépéséről és gondolatáról tud.

A mű időkezelése

Az idő is részint a reális, részint az irreális szféra eleme. Josef K.-t a „letartóztatás” harmincévesen éri – ún. krisztusi korban. „Pere” kereken (szimbolikusan) egy évig tart, az időkeret zárt. A regény az „egy reggel” időmeghatározással kezdődik – in medias res -, azaz egy bizonyos tudatállapot-váltással. A mű eddig leírt jellemzői alapján is mondható: nem az álmok világából való felébredéssel, hanem fordítva, a realitásból a lidércnyomások, szorongások szintjére lépéssel. Egy olyan irreális szintre, amelyben a valós társadalmi lét szorongásai, félelmei tárgyiasulnak. Az ügyvéd éjjel-nappal, az emberi életrendet felrúgva hívathatja az ügyfelet. A „bíróság” szférájában a konkrét időnek már nincs jelentősége, a beidézéskor Josef K.-nak „elfelejtették megmondani, hány órakor” kell megjelennie. A per folyamán már az évek sem számítanak. A vádlott egyetlen cselekvési lehetősége: minél tovább halogatni, minél tovább fenntartani a perét, azaz az életét. Mindössze ennyi.

A regény stilisztikai sajátosságai

Kafka előadásmódja puritán, tárgyszerű és egyben szatirikus. Akár az egyik jelenetben a kopogás az ajtón, a regény szavai is „erősen, kurtán, szabályosan” hangzanak. Kafka stílusa metaforákban, szimbólumokban is gazdag, hangja a torzulások leírásában is szenvtelen. Ez a világ szorongást keltő, sőt félelmetes, egy ponton túl azonban nevetséges is, azaz a szellem játékával értelmezhető. A jelenkor ijesztő távlatai leírhatóak, és így talán elkerülhetőek. Kafka műve „az élet csodálatos és groteszk humorral megjelenített árnyjátéka” (Thomas Mann).