Hirdetés

Franz Kafka – Az átváltozás emelt szintű kidolgozás

16 perc olvasás
Novella

Bevezetés

A XX. század érzés- és érzelemvilága, tematikája világirodalom-szinten eltérő:

  • polgári világ szétesése: Thomas Mann
  • az emberi kiszolgáltatottság: Franz Kafka
  • fasizmus: Jorge Semprun
  • egzisztencializmus: Albert Camus
  • a művész szerepe egy átpolitizált társadalomban: Mihail Bulgakov

A polgári társadalom uralkodó műfajává a regény vált. Az írók bizalmatlanabbá váltak a közvetlen tapasztalással és a megfigyeléssel szemben. A megváltozott világban a bonyolult viszonylatokban élő ember helyzetének megjelenítése már nem elegendő, így az írók az emberi tudat egészére összpontosítanak, a regény a valóságnak csak a megérthető részeit mutatja, de azt az író nagyobb intenzitással dolgozza ki. A modern regény előfutárának Dosztojevszkij tekinthető, aki a hangsúlyt a hősök lelkiállapotának leírására helyezte, ezzel létrehozta a modern széppróza új típusát, az ideologikus vagy eszmeregényt. Követői között ott találjuk Kafkát, Bulgakovot, valamint Camust is.

Hirdetés

A kor irodalmának jellemzői

Intellektualizálódás

  • az írók egy része úgy érzi, a valóság mélyebb rétegei csak bonyolult intellektuális módon közelíthetők meg
  • ez a tematika megjelenik többek között a szereplők párbeszédeiben, meditációiban, de az író elmélkedéseiben, közbeszólásaiban is

Szubjektivizálódás

  • a belső monológ egyre lényegesebb elemmé válik, ezáltal a szereplő pszichikuma közvetlenül tárul elénk
  • James Joyce-nál az elbeszélő teljesen háttérbe szorul, a szereplők önmagukkal folytatott dialógusa, belső monológja került előtérbe (nem az eseményeket láthatjuk, hanem az eseményeknek a szereplőkre gyakorolt hatását)
  • Franz Kafka az állapotot és az atmoszférát érzékeltette regényeiben (történetei példabeszédszerűek, szimbolikus tartalmat közvetítenek)

Jellemábrázolás

  • háttérbe szorul, ugyanis az emberek sokkal bonyolultabbak és kiismerhetetlenebbek annál, hogysem a szerző teljesen megismertethetné
  • az egyén szerepe különben is csökken a polgári társadalomban; immáron nem az egyes alakok az érdekesek, hanem az emberiség létkérdései, az emberi pszichikum általánosságai (Kafka figuráinak nincs is egyénisége)

Időszerkezet

  • az író gyakran eltér a valóságos időrendtől, egyszerre több idősíkban mutatja a világot (Bulgakov: Mester és Margarita)
  • a különböző idősíkok egyszerre való jelenléte az emberi tudatban, esetleg az idő maga szolgál témául (Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában)
  • Kafka írásaiban az idő számításának nincs jelentősége, mintha a jelen kitágított pillanatában történne minden
  • Thomas Mann-nál a történelmi és a valós idő szembeállítását láthatjuk (A varázshegy)

Nyelvezet

  • a modern próza nyelvi előadásmódja is eltér a szokásostól (Kafka stílusa a költészethez hasonlóan sűrített)
  • meglehetősen sok a talányos, többértelmű regény

Franz Kafka (1883-1924)

Életútja

  • 1883. július 3-án az Osztrák-Magyar Monarchia cseh tartományának fővárosában, Prágában született mint német anyanyelvű zsidó
  • többszörösen kisebbségi: a németeknek cseh, a cseheknek német, a többieknek zsidó
  • középiskolába Prágába járt, jogi tanulmányait is ebben a városban folytatta, 1906-ban doktorált
  • precíz hivatalnok volt, lelkiismeretesen végezte munkáját, de mindig őrlődött munkája és írói hivatása között (napközben hivatali balesetekről és biztosítási ügyekről írt beszámolókat, éjszakánként pedig a szépirodalommal foglalkozott)
  • 1917-ben megállapították, hogy gégetuberkulózisa van; a halálraítéltség tudata nyomasztotta, de egyben fel is szabadította (úgy érezte, hátralevő idejében most már kizárólag az írásnak és a magányos szemlélődésnek szentelheti magát)
  • szűk baráti körétől eltekintve magányosan élt, családjával sem volt jó a kapcsolata
  • több jegyesség után végül sosem házasodott meg
  • 1923-ban megpróbált kitörni hivatalnoki életformájából, s szerelmével Berlinbe utazott, hogy szabad íróként alkothasson, betegsége azonban nem engedte sokáig ezt a szabadságot
  • a Bécs melletti Kierling szanatóriumba költöztek; ott is halt meg 1924. június 3-án

Írói világképe

Kafka a XX. századi irodalom egyik legjelentősebb újítója, a legtöbbet vitatott alkotó egyéniség. Az egyetlen olyan alkotó, akinek sikerült száraz humorú, rövid novelláiba és töredékekben maradt regényeibe belevinni a világ eredendő kísértetiességét, az ember reménytelen harcát titokzatosan rosszindulatú magasabb hatalmakkal szemben. Egész írói művét meghatározzák élményei, vagyis az idegenség, a kiszolgáltatottság, a mindent behálózó hivatali rendszer áttekinthetetlensége:

  • zsidó a németek között, német a csehek között, prágai cseh az Osztrák-Magyar Monarchiában
  • nem is asszimilálódik, nem is válik cionistává
  • otthon németül él, a hivatal ügyfelei közt csehül
  • otthon rosszul érzi magát (erős akaratú, zsarnoki apja miatt), a hivatalban, úgy látszott, jól érzi magát, mindvégig lelkiismeretes, szorgalmas tisztviselő volt (de ez csak a felszín)
  • az író az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó éveinek avult és lélektorzító viszonyai között élt; olyan birodalom légkörében írta műveit, mely már csak kísérteties látszatvilágnak tűnt, ami  a széthullást a rend látszatával leplezte

Származása, betegsége, érzékenysége és kora egyaránt hozzájárult Kafka elszigeteltségéből fakadó szorongásához. Bizarr történetei azt sugallják, hogy maga a világ torzult valószerűtlenné. Műveiben az embertől független, idegen, vele szemben álló erőként, sorsszerű hatalomként jelentkeznek az ember munkájának termékei, társadalmi viszonyai. Kafka egy nyomasztó álom hangulatában, kísérteties látomások sodrában ábrázolja az irracionálisnak, értelmetlennek, ésszerűtlennek, a gondolkodás számára felfoghatatlannak érezhető világot, benne a kiszolgáltatott embert.

Ő maga az elidegenedés írója:

  • művei többségének alapproblémája: olyan törvények uralkodnak rajtunk, amelyeket nem ismerünk
  • a dologi világ uralkodik az emberen, és az emberi kapcsolatok vagy kiüresednek vagy létre sem jönnek
  • műveinek a hősei nem képesek arra, hogy megvalósítsák az egyéniségüket, ami bűntudathoz vezet, ettől próbálnak megszabadulni:
    • szakítanak a világgal
    • arra törekszenek, hogy visszataláljanak a többi ember világába

Ám mindkettő boldogtalansághoz vezet.

Írásai legjelentősebb esztétikai minősége a groteszk. Művei gyakran parabolikusak, tehát van mögöttes tartalmuk, erkölcsi tanításuk (parabola = görög hasonlítás, hasonlat, a retorikában a tanító mesének egy fajtája, vagyis valamely igazságot ábrázoló költött történet, mely az emberi élet viszonyaiból van merítve)

Művei

Az írói munkásságára, a művei szellemi-erkölcsi tökélyére vonatkozó kétségei miatt csak igen kevés művét, elbeszéléseinek egy részét jelentette meg. Sorrendben elsőnek, 1912-ben az Amerika készült el, de ezt életében ki sem adták. Szemlélődés (Betrachtung) címmel 1912-ben adta ki első kis kötetét, amely nyolc kisprózai szöveget tartalmazott. Az átváltozás (Die Verwandlung) 1919-ben jelent meg. 1924-ben pedig, röviddel halála után, Az éhezőművészben (Der Hungerkünstler) utolsó négy elbeszélése látott napvilágot.

Hirdetés

Elbeszéléseinek másik fele, regényei és persze prózatöredékei, naplójegyzetei, aforizmái, levelei kiadatlanul maradtak. Egyik prágai barátja, Max Brod vette gondjaiba írói hagyatékát, és bár Kafka állítólag arra kérte őt, hogy halála után semmisítse meg hátramaradt írásait, Max Brod sorra kiadta őket, mindenekelőtt a három regényt, A pert (Der Prozess, 1925), A kastélyt (Das Schloss, 1926) és az Amerikát (Der Verschollene, 1927):

  • mind töredékesek: vagy hiányosak, vagy befejezetlenek
  • Kafka nem tartotta őket kiadásra érdemesnek
  • töredékességük azonban elhanyagolható a bennük ábrázolt kísérteties világ sokrétű és szuggesztív eredetiségéhez képest (a töredékesség mint nyitottság, mint valamiféle űr feltárulása, tartalmi szerephez is jut bennük)

Az átváltozás (1919)

A bizonytalanság számos változatban ölt testet Kafka novelláiban, amelyekben olykor a legelképesztőbb váratlanságok következnek be. Alighanem leghíresebb története Az átváltozás, amelyben egy Gregor Samsa nevű kereskedelmi utazó egy reggel arra ébred, hogy svábbogárrá változott. A történet maga a rovarrá változott ember rémült menekülni próbálása és a menekülés reménytelensége. Mint Kafka több műve, ez a novella is ébredéssel – felébredéssel, valamire való ráébredéssel – kezdődik:

  • a hőst (Gregor Samsát) váratlanul éri a fantasztikus, értelmetlen – és mégis szinte végzetszerű – metamorfózis, ami kiszakítja megszokott, jól ismert helyzetéből – visszavonhatatlanul, végérvényesen
  • Samsa sorsa sem igazi megrendülést, sem felszabadult nevetést nem vált ki belőlünk: a nevetségesség ott van a sorok között, de ezt elnyomja a szorongató érzés és szánalom

Kafka nagyon kedvelte a groteszket, ezért számos ilyen elemet találunk a műben:

  • ellentmondás feszül a féreggé vált Samsának és változatlanul maradt környezetének viszonyában (Gregor szobája – jellegzetes berendezésével – állandóvá és börtönné vált, színtere a hősnek)
  • az aprólékos pontossággal részletezett képek természethűsége és az egész szituáció képtelensége között szintén groteszk ellentmondás érzékelhető
  • a köznapi élet elrendezett felszíne és lényegi csődje ütközik meg ebben a tragikomikus ellenpontozásban
  • magában Gregorban is jelentkezik a groteszk ellentét, a hivatalnoki szemlélet, a haszonelvűség arra készteti, hogy ostoba és gerinctelen hivatali főnökének jóindulatát feltétlenül megőrizze

A mű címe egyértelmű rájátszás Ovidius Metamorphosis (Átváltozások) című művére, de míg az antik költőnél az átváltozás mindig egy egyértelmű isteni akarat következménye, addig Kafkánál éppen ez az egyértelműség hiányzik a törvény ismeretlenségéből következően:

  • Kafka az átváltozás metaforájába sűríti az élet csődjének lényegét, de a szóképre jellemző átvitelből valóságos átváltozás lett, a képletes beszédből fantasztikum
  • ez a fantasztikum a túlzás segítségével mutat rá egy látszatrend hazugságaira, Kafka megszenvedett élményeire

Az értelmezés szintjei

Filozófiai szint

  • a novella parabola, azaz képes beszéd, példázat az elidegenedésről, eldologiasodásról
  • a mű hősei a létezés szintjén élnek (Heidegger), azaz elfogadják az adott világot, s annak még legabszurdabb megnyilvánulását – Gregor féreggé válását – is a kellemetlenség fokán érzékelik; a létezés szintjén élő emberek tehát féreg módra élnek, illetve ez a világ féreggé változtatja az embert
  • a féregvolt okozta szorongás kényszeríti rá Gregort arra, hogy számot vessen életével, felismerje élete időlegességét, s ezáltal felvillanjon előtte a lét teljessége
  • Kafka groteszk módon idézi meg az ezt felismerni segítő, a XIX. századi regényekben sokszor alkalmazott megoldást, a zenét, illetve az elevációt – felemelkedést (felmászik a plafonra)
  • szintén a klasszikus regénymegoldásokat idézi az illumináció, a hajnalban besugárzó fény (halálakor)

Lélektani és etikai szint

  • a főhős neve beszélőnév, a Samsa egyedül levőt, magának valót jelent (sám sa = saját maga /cseh/)
  • az elidegenedett világot csak úgy lehet elviselni, ha az elgépiesedett emberi kapcsolatokat a szeretet oldja fel
  • Gregor és az apa viszonyában a mélylélektan megfigyelései sűrűsödnek
  • a családfő szerepét átvevő Gregort féreggé válása után éppen az apja öli meg, így szerezve vissza hatalmát a családban és a család fölött
  • Gregor és Grete kapcsolatát sem a szeretet, hanem a kölcsönös áldozathozatal jellemzi; az áldozathozatal mindig önfeladással jár, ez pedig torzítja a személyiséget (Grete hisztérikus, kizárólagos birtoklási vágya és kötelességteljesítése van)
  • Gregornak a szenvedés, az önmagával való szembenézés keserve után megadatik az önmagával és környezetével való megbékélés kegyelme és lehetősége

Esztétikai szint

  • klasszikus felépítettségű, zárt, keretes novella
  • a zárt és egyre szűkülő helyszín – mint klasszikus dramaturgiai fogás – alkalmas arra, hogy a figyelem az emberi kapcsolatokra irányuljon
  • a zárt térből – szintén sokszor használatos motívummal – az ablak révén nyílik kilátás, a látvány azonban a külvilág fenyegető szürkeségét tárja elénk (ugyanakkor Gregor halálakor onnan árad be a fény a megvilágosodást és megbékélést jelképezve)
  • a keretet a nyújtózás mozdulata biztosítja; az elején Gregor, a végén a húga nyújtózik:
    • Gregor esetében az egyik világból a másik világba való átlépést jelképezi, az ön- és világmegismerés útján való elindulást kifejezve
    • Grete esetében már nem ennyire egyértelmű az értelmezés lehetősége: jelentheti a körkörösséget (most rajta a sor), vagy azt, hogy a fiatal test kinyújtózza magából a féregvoltot
  • az elbeszélő nézőpontja a kívülállóé, az eseményeket mindig az egyes szereplők szemszögéből látjuk; ez a történet hitelesítésének fontos eszköze
  • a szikár, pontos, tényközlő stílus a legabszurdabb jelenségeket is hihetővé teszi

A per (1925)

Kafka legismertebb műve, 1914-ben, az I. világháború kitörésével egyidejűleg írta. A mű kezdete átváltozásként értelmezhető:

“Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat nem tett, egy reggel letartóztatták.”

Itt is arról van szó, hogy valaki felébred, és egészen más állapotban találja magát, mint amikor elaludt.

Josef K.

A mű tíz fejezetre lett osztva (Max Brod rendezte össze). A lazán egymáshoz kapcsolt részeket a főszereplő személye köti össze, kinek nem csak neve hasonlít Kafkáéhoz, hanem életkörülményei és munkája is:

  • Josef K. a regény elején – amikor letartóztatják – harmincéves, a mű végén – amikor kivégzik – harmincegy, vagyis éppen annyi, mint Kafka a regény írásakor
  • a cselekmény egyre előrehalad, csak a hős marad mozdulatlan, egy helyzetbe szögezve
  • K. úr nem találja helyét az emberek között (lásd Elzával, édesanyjával, valamint Bürtsner kisasszonnyal és Hasterer államügyésszel való kapcsolata)
  • Josef K. kizökken az időből: helyzetének váratlan és kísérteties megváltozása következtében az ismert és megszokott valóság helyét annak fenyegetően eltorzult, álomszerű logikátlansággal működő mása foglalja el egy titokzatos, számon kérő hatóság képében
  • mindenáron igazolni akarja magát a bíróság előtt, amivel akaratlanul is elismeri annak illetékességét, holott képviselői még a vádat sem közlik vele: Josef K. egyszerre bűnös és áldozat, mert perében nem tudja igazolni létezését, de nem is tudhatná, mert a számonkérés értelmetlen
  • Josef K. nem a világot szemléli, hanem csak önmagát, és csak önmagán keresztül a világot (olyan világ ez, amilyennek a hős a saját szenvedése, saját tehetetlensége és bűnössége prizmáján át látta)