Arany János öregkori balladák, Tengeri hántás

„Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs, Mit csak terem a nagy szultán birodalma, Jó illatu fűszer, és drága kenőcs… Ali győzelem-ünnepe van ma! Hadd zúgjon álgyu, pogány Ali mond, Ás pattog a bomba, és röpked a gránát; Minden tüzes ördög népet, falat ont: Töri Drégel sziklai várát.”

Valójában elbeszélnek egymás mellett. Nem alakul ki valódi párbeszéd köztük. Az apródok elszántságával egyre dühösebben, erőszakosabban igyekszik meggyőzni őket a pap, ezáltal is növelve a feszültséget a mű végéig. Az apródok átkával ér véget, a bonyodalom megoldása homályba vész, csak sejteni lehet.

„Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már Dícséretiből az otromba gyaurnak? Eb a hite kölykei! vesszeje vár És börtöne kész Ali úrnak. Apadjon el a szem, mely célba vevé, Száradjon el a kar, mely őt lefejezte; Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé, Ki miatt lőn ily kora veszte!”

Elsődleges jelentéseként Szondi történetének kis részletébe kapunk betekintést a versen át, ám mögöttes tartalma, akár A walesi bárdok című műben, az elnyomásról szól. A vesztes harc után az apródok töretlenül emlékeznek és dicsőítik az elesett hőst. Ugyanez lenne a feladata a költőknek is. A levert szabadságharc után a költők dolga emlékezni rendületlenül és feleleveníteni a magyarok hősies harcát, holott egyszerűbb és kényelmesebb lenne behódolni az győztes félnek.

Őszikék balladák

Arany öregkori balladái. Egyre komorabban látja a világot, amit művei is tükröznek. Magába fordul, balladáit komor hangulat hatja át.

A nagy történelmi témákat mellőzi, ellenben sok a népballadája. Népi magyar mitológia, misztikumok felé fordul. Sokkal inkább szól embertípusokról, mint bizonyos emberekről. Tipikus falusi – népies – helyzeteket mutat be.

Híd-avatás

Ahogy a cím mutatja, egy hídavatásról beszél nekünk Arany János ezen művében, mégpedig vélhetően a Margit híd avatásáról, melyet ekkortájt adtak át, s mely a következő időszakban kedvelt helyszíne lett az öngyilkosságra vállalkozó embereknek. Csakhogy kicsit más szemszögből. Itt is a misztériumok világába kalauzol el bennünket. Mintha egy érdekes, rejtett világba kapnánk bepillantás, ami mindig is itt zajlott köröttünk, csak soha nem vettük, vehettük észre. Áll az új híd – a Margit híd – s sorra emberek érkeznek hozzá. Éjszaka van, csend. Egyszerre azonban tömeg gyűlik a hídhoz – mindenféle társadalmi osztályból, fiatalok, öregek, nők férfiak, gyerekek, s mind mintegy önmagukból kikelve, bűvölet alatt avatásként a mélybe vetik magukat a hídról. Felbukkanni látszik az a régi, középkori babona is – legalábbis hasonló hozzá -, mely szerint az elmúlás előtt a halál egy utolsó táncra viszi a haldoklót. Az egész abszurd helyzet a tánc könnyedségével pereg le.

„Jerünk!… ki kezdje? a galamb-pár!” Fehérben ifju és leány Ölelkezik s a hídon van már: ,,Egymásé a halál után!” S buknak, – mint egykor igazán.”

Az értelmetlen halál, a tény, hogy nem fogják fel, hogy mit tesznek, vagy az, hogy mi nem tudjuk megérteni miért teszik a szereplők, amit tesznek, okozza azt a kényelmetlen, nyomasztó érzést, ami kialakulhat bennünk a művet olvasva. Jóvoltából újra érezhetjük, milyen is hinni egy babonában.

Tengeri Hántás

Két elbeszélőt szerepeltet. Egyikük csak a keretnek tekinthető első és utolsó versszakban szólal meg. E keretben ábrázolt helyzetnek egyik szereplője az a személy, aki a közbülső tizenkét versszakban történetet mond el. A kereten belül a történet képezi az első szólamot, és az elbeszélő (a második elbeszélő) közbeiktatott kiszólása adja a másikat. Ez a közbeiktatott kiszólás a kereten kívüli helyzetre utal a két történés tehát ezúttal mind térben, mind időben különbözik egymástól, s mindig az utolsó előtti sorra korlátozódik, leszámítva a kereten belüli elbeszélést kezdő és záró szakaszt, ahol az utolsó sorra is átterjed. Mivel ez az ellenszólam mindig hézagot takar a történetben, Arany elbeszélésmódja a vágásként számon tartott fogás sajátos használataként jellemezhető. A kereten belüli történet folyamán az ellenszólam egyaránt olvasható a keretként szolgáló helyzet betű szerinti leírásának és a kereten belüli történet metaforikus értelmezésének:

„Dalos Eszti a mezőre kiment ő, Aratókkal puha fűvön pihent ő; De ha álom ért reájok, Odahagyta kis tanyájok. Töri a vadkan az irtást Ne tegyétek, ti leányok!”