Arany János öregkori balladák, Tengeri hántás

Még az utolsó előtti versszak sem kivétel: a jelen betű szerinti leírása itt is a múlt metaforája.

Az ötvenes években írt balladák világos szerkezetükkel, erős retorizáltságukkal tűntek ki; az öreg Arany megtöri a vers egyértelmű, egyenes vonalú logikáját, kerüli a teljes szimmetriát. A Tengeri-hántás önként kínálkozó hídszerkezetét (ABA’) is ebben a szellemben módosítja. Az utolsó versszak nem a kezdet tükörképe; a kereten belüli kétszólamúság a zárlatban is érvényesül: a költő itt is metaforikus értelmezést állít a helyzet betű szerinti leírása mellé. Nem más ez, mint a kereten belüli rész logikájának a kifordítása, ott a jelen szolgált a múlt metaforájaként, itt a múlt sugallta végkövetkeztetés válik a jelen metaforájává.