Arany János: Epilógus elemzés

Epilógus

Arany János életének utolsó részében, 1877 júliusában írta ezt a művét. A költő eme pályaszakaszában írt költeményeit már túl személyesnek érezte ahhoz, hogy publikálja őket. Ezeket a műveket egy kockás kis füzetben gyűjtögette, amelyet Gyulai Páltól kapott ajándékba, aki Aranynak nagyon jó barátja volt. A gyűjtemény utolsó darabjának szánta az Epilógus címet viselő alkotást.

Az epilógus szó latin eredetű, utószót jelent, tehát a cím rendeltetésének megfelelő.

Többféleképpen is értelmezhetjük. Lehet a kötetet lezáró vers, de ugyanakkor lehet a saját életét lezáró mű is, tehát létösszegző költemény. Megfogalmazza benne azt a mindenki számára sajnálatos, szinte közhelyszerűnek tekinthető mondatot, hogy eljárt felette az idő:

„Az életet már megjártam”

Arany János békés életet élt, soha nem vonzotta őt a fényűzés, mindig csak a béke és szeretet volt fontos a számára. Nem foglalkoztatták a földi hívságok:

„Láttam sok kevély fogatot, Fényes tengelyt, cifra bakot: S egy a lelkem! Soha meg se irigyeltem.”

Az eddig eltelt éveket nem értékeli csak pozitívnak, illetve csak negatívnak. Úgy gondolja, hogy jó és rossz dolgok egyaránt kijutottak neki az életben:

„Az életet, ím megjártam; Nem azt adott, amit vártam: Néha többet, Kérve, kellve kevesebbet.”

Az, hogy néha kevesebbet kapott az élettől, köszönhető volt az akkori politikai helyzetnek is. Az elmúlt 10 évváltozásokat hozott a magyar nép életében. A Kiegyezésnek fontos szerepe volt a politikai költészetben is. A Kiegyezés előtt lévő bizonytalanság legjobban Aranynak a Magányban című versében követhető. Itt már megfigyelhető az októberi diploma és a februári pátens okozta hatás is. 1877-ben azonban mindez már múltnak tekinthető, és biztos tényként kezelhető. Arany János életművének elismeréseként a király kitüntetést ajánlott fel neki, amelyet ő nem fogadott el. Erre írta kis humoros költeményeit, amelyek a Mondacsok elnevezést kapták. Ezekben rengeteg szójátékkal találkozhatunk. (Pl. méltóság).

Ez a felajánlott kitüntetés is megjelenik az Epilógusban.

„Ada címet, bár nem kértem, S több a hí-név, mint az érdem: Nagyravágyva, Bételt volna keblem vágya.”

Arany leírja, hogy milyen öregkort képzel el magának:

„Munkás, vidám öregsége,”

Nyugodt, békés munkával eltöltött öregkorra vágyik.

A költemény alapvetően a romantika korstílusához áll közel. Ezt legjobban a 13. versszak támasztja alá, amely egy idillt ábrázol, hogyan képzeli el hátralévő éveit:

„Csöndes fészket zöld lomb árnyán, Hova múzsám el-elvárnám, Mely sajátom; Benne én és kis családom.”

Arany is az intellektuális költők közé sorolható. Ő is felhasználta műveihez a mitológiát, amelynek ismerete nélkül a 9. Versszak nem igen érthető teljes mértékben:

„Bárha engem titkos métely Fölemészt: az örök kétely; S pályám bére Égető, mint Nessus vére.”

Nessus a görög mitológiában egy kentaur, akinek a foglalkozása révész. Egy házaspárt kellett volna átvinnie a túlpartra. A szép fiatalasszony úgy megtetszett neki, hogy megpróbálta elrabolni. A férj mérgezett nyilával halálra sebezte a kentaurt. Nessus haldokolva azt a tanácsot adta a feleségnek, hogy fogja fel kiömlő vérét, és ha férje valamikor hűtlen lesz hozzá, a vérrel kenje be ingét, s ezzel újraélesztheti szerelmét.

A költemény hangvétele szomorú, mivel az elmúlás gondolatával kell megbirkóznia a költőnek. Mindenki tudja, hogy ez lesz a sorsa, mégis nehéz elfogadni azt. Arany inkább elégedetlen a sorsával, hiszen rengeteg mindent várt még rá az életben. Úgy érzi, hogy vágyai is beteljesületlenek maradtak:

„Mily temérdek munka várt még!. Mily kevés, amit beválték Félbe-szerbe S hány reményem hagyott cserbe!!.”

Az embernek öregkorára értékrendszere is megváltozik. A fiatal Arany a forradalom tüzében égett 31 éves korában. 1877-ben 60 évesen pedig békés, nyugodt öregkort képzel el. Láthattuk hasonlót Petőfinél is: ő is a hősi halált hirdette, ugyanakkor van olyan verse, amelyben unokái körében, mint büszke nagypapa üldögél, és mesél nekik.

Arany János költészetének fontos eszköze, hogy azokat a szavakat, amelyeket ő kulcsfontosságúnak tart, dőltbetűvel írja. (Másik ilyen eszköze a lábjegyzet, mint például A walesi bárdok című költeményében.) Az Epilógusban egyetlen dőlt betűvel kiemelt szó található, a „független”. Ez a kornak is talán a legfontosabb szava volt: az ország függetlenségének problémája politikai küzdelemmé nőtte ki magát. A félbehagyottnak tűnő mondatok, amelyek végén 3 pont található, szintén a romantika stíluseszközei közé sorolhatók. A sejtelmességet, a sejtetést szolgálják.