Arany János balladái – bűn és bűnhődés lélektani ballada

Tengeri hántás:

1877-ben írta.

A történet két szálon fut, párhuzamos szerkezetű. Az alapmotívum a bűn és a bűnhődés. Asszonyok kukoricamorzsolás közben elmesélik Tuba Ferkó és Dalos Eszti esetét, de a mesébe gyakran beleszövődnek a kintről hallatszódó zajok.

A ballada egyik műfaji követelménye, a párbeszéd az elbeszélő és a hallgatósága közt jön létre.

A töredezett előadásmód ellenére az utalásokból megalkotható események egyértelművé teszik, hogy az elbeszélő két, egymással is összefonódó sorstragédiát mond el. Dalos Eszti a közösség íratlan szabályait megszegve lett Ferkó szeretője, anélkül, hogy a következményeket számba vette volna. Ezért lelki sorvadása és halála sorsszerű büntetésnek is felfogható. Ferkó halálának nem a szerelmi bánat, sokkal inkább az Eszti sorsa miatti lelkiismeret-furdalás az okozója.

Eszter bűne az, hogy hagyta magát elcsábítani, Ferkóé pedig hogy elcsábította és utána magára hagyta Esztert. A lány a bánatba halt bele és kísértette a fiút, aki nem tudott tovább élni és meghalt. Balladai homály, hogy nem tudjuk meg hogyan haltak meg, csak sejteni lehet. Bűnhődésük a szenvedés, amit egymásnak okoztak. Ahogy mesélik a története, kívülről egyre félelmetesebb zajok hallatszanak: vadkan, kuvik, majd az éjjeli harangszó. Ez jelképezi, hogy a történet egyre rosszabbra, komorabbra fordul.

A mese elején még furulyaszó hallatszik, amikor Eszterék együtt sétáltak a mezőn. A versben eltűnik a furulyaszó, de a végén ismét előbukkan: az égből dalolnak Esztiék, egymáséi lettek, még ha a halál után is.

A szereplők vétsége nincs arányban a következmények tragikus súlyával. A bűn-bűnhődés oksági kapcsolata meglazul, az erkölcsi világrend elbizonytalanodik, szétzilálódik.

A ballada míves megalkotottságát a strófaszerkezet és a ritmika mutatják. A A B B X B a rímképlete. A történet mindkét hősét beszélő névvel nevezi meg a történetmondó, mindkét vezetéknév a zenével van kapcoslatban.

 

Szondi két apródja:

1856-ban írta.

Szondi György figurája már a reformkori balladaírás gyakori témája volt, alakjához többnyire az önfeláldozás, a hősiesség, a hazaszeretet kapcsolódott.

A Szondi két apródja arra a kérdésre keresi a választ, hogy a hősi tetteket és a tragikus elbukást követő mindennapokban milyen, erkölcsileg követhető magatartáslehetőségei vannak a túlélőknek, köztük a közösséghez tartozó költőknek.

Az elbeszélő pontosan megjelöli a balladai cselekmény kezdetének idejét, utal az előzményekre, és 3 térbeli pontra irányítja a figyelmet. A várrom és Szondi sírja egymással szemközti magaslaton helyezkedik el, míg a 3. tér, a völgy lent helyezkedik el, itt található a törökök tábora.

A 3 térbeli ponthoz 2 idősík kapcsolódik, Drégely romjához a múlt, a hegyoromhoz és a völgyhöz a jelen.

A vers Drégely 1552-es török ostromát mutatja be.

1-2. vsz.: a három helyszín bemutatása: vár, sír, völgy. A 3. versszaktól kezdve a narrátor elhallgat, a szereplőknek adja át a szót. Ezután a két versszak után végig drámai párbeszéd van a drámában.

A 3-4. vsz Ali és szolgája párbeszéde, az 5. vsztól a páratlan strófák az apródok énekei, a párosak pedig a török küldött beszéde. Az 5. vsz elején lévő 3 pont azt jelzi, hogy az apródok régóta siratják Szondit.

Két különböző erkölcsi világ, két egymásnak ellentmondó lelkület és értékrend áll egymással szemben. Az apródok éneke bemutatja a dicsőséges múltat, Szondi dicsőségét. Ali szolgája viszont a jelenről beszél.

A szolga közbevágásai jelenetekre tagolják a történetet:

– Márton pap követsége

– Szondi válasza

– Ali ostromparancsa

– Szondi készülődése az ostromra, gondoskodás apródjairól

– ostrom alatti hősiessége és vitézsége, majd dicső halála

Az apródok kitartása példázza, hogy nem az számít, ami volt, hanem az, hogy emlékezzünk a régi hősökre, az apródok viszik tovább a hősiességet.

A Szondi halálát előadó apródok nyelve stílusában a XVI. századi magyar költészetet, illetve Herder Cid-románcait követi, míg a török szolga modora a XVI. századi török-perzsa költészetet imitálja.

Sok török szó található a versben. Időmértékes a verselése. Maga a versforma, mint a költemény egésze is, zaklatott menetű, nyugtalanítóan váltakozó ritmusú.