Hirdetés

A szereplők jellemzése a Rómeó és Júliában

8 perc olvasás

JÚLIA, a kamaszhősnő

A színházi gyakorlatban a drámai szende – naiva – játssza, noha jellemének meghatározója nem a szende naivitás, inkább a szenvedély és a józanság együttesében megnyilvánuló bátor őszinteség. Dramaturgiai előképét Shakespeare- vígjáték szellemes és temperamentumos hősnőiben kereshetjük, akik dévaj intelligenciával irányítják az epekedő- csapongó férfiak vágyait csakúgy, mint önnön hűségesen érző szívüket. Júlia lételeme más: nem a társaság, hanem a magánélet, nem az udvarlás cselszövény, hanem a szerelmes lélek története. Ami egyszersmind felnövés- történet: gyermeklány az elragadtatások és megpróbáltatások során küzdeni és áldozni képes asszonnyá érik. A Shakespeare- tragédia színpadán Desdemona fog majd a nyomába lépni.

Hirdetés

RÓMEÓ, a kamaszhős

A színházi gyakorlatban az amorózó -hősszerelmes- játssza, pedig polgár: mint szerelmese ő is a polgári házasság hőse és mártírja. Az átlagosság poézise dicsőül meg benne. Szerepe a Júliáénál nagyobb és cselekményesebb, de figurája halványabb, egyénisége árnyaltabb. Dramaturgiai előképei, a korai Shakespeare-vígjáték derék fiúi, nem főszereplők. Főhőssé a viszonzott szerelem csodája avatja. Érzelmeit követve impulzívan cselekszik, nem tragikus alkat. De a helyzetei tragikusak: kétértelműek. Az osztatlan személyiség kettős tükörben látszik: ha az ellentmondásba belelátnak, ha tudata kettéhasadna, tragikus jellem lenne. De nem ér rá ítélni a helyzeteit: elég, ha megélni tudja őket, ameddig élhet. A gyors helyzetváltozások korán érlelik mélázó aranyifjúból felelősséget viselő felnőtté (házasemberré, gyilkossá, bujdosóvá), nos így tapasztalattal töltekezve, de mégis fiatalos telhetetlenséggel ölelheti magához halálát. A nyomába lépő tragédiahősök – Brutus, Hamlet, Othello – típusának éppannyira ellentétei, mint folytatásai.

MERCUTIO, a tréfamester

Ez a sziporkázóan szellemes, nyughatatlan ifjú – titán – típus a divat diktátora és kritikusa, a korai Shakespeare-vígjátékban (pl. a Lóvátett lovagok -ban) főhősként tündököl. Itt karakterszerepre korlátozva főként magánszámokkal parádézik a szerelem bűvös körén kívül. Helyzete, mint jelleme és sorsa, paradox: ő a Kebelbarát, aki barátja szívének bizalmasa mégsem lehet; a komédia megtestesült szelleme, s így korai vesztével a tragédia visszavonhatatlanságát példázza. Halála a cselekmény fordulópontja, s egyben a fiatal lélek sötét titkának sejtetője. Hisztérikusan túlhevített komikus dikciója és hűvös elmejátékának tragikus céltalansága olyan belső ellentmondást dramatizál, amivel a dráma – egyelőre – nem tud mit kezdeni. Talányos végzete Hamlet sorsában kap feladatot és értelmet.

TYBALT, a bajkeverő

Színházi szerepe szerint ő az intrikus (a kártékony cselszövő). Tevékenysége valóban kárt okoz, de nem alattomosan; nem vezetik önző és aljas indítékok. Éppoly átszellemülten idealista, mint Rómeó, csak ellenkező előjellel: becsület – féltő, vérszomjas gyűlölet megszállottja. Rejtély, hogy fiatal létére miért kötelezi el magát az “ősi” harcnak, ami az öregek közt már lanyhulóban van. Talán mert keresi a helyét, a szerepét, a személyazonosságát, mint a többi fiatal. Öldöklő indulata életkori sajátság, érzelmi és egzisztenciális bizonytalanság tünete. Mint Mercutio izgágasága, ez is rejtetten öngyilkos tendenciájú.

PÁRIS, a férjjelölt

Az atyai tekintélyuralommal szövetkező, magabiztosan agresszív, önjelöltkérő, szerelmi komédia hagyományos intrikusa, rendszerint idősebb ember. Itt: a balvégzetű ifjú csillagok egyike, délceg grófcsemete, akit elszürkít, koravén érdektelenségre kárhoztat az ellenében felragyogó igazi szerelem. Szerencsétlensége, hogy – bár a maga módján ő is szerelmes – erről a szerelemről semmit sem tud, s így még vetélytárs sem lehet, csak kellemetlen betolakodó. Megfontolt célratörése a tragédia erőterében éppoly gyilkos hatású, mint nemzedéktársainak szertelensége: halált hoz másokra, és halálba visz. A prózai életgyakorlat képviselője halálával ér célt; költői jelképként bekerülhet a szerelmi házasság áldozatai közé.

Hirdetés

BENVOLIO, a jófiú

A komikai fogantatású aranyifjak egyike, mindőjük között a legkevésbé csillogó. Beszédes nevében jelzett szelíd jószándékán túl jelleme alig van; inkább csak színpadi funkciót tölt be: mint együttérző, együtt-mókázó barát, érdeklődő hallgató, becsületes hírnök.

ESCALUS, Verona hercege

Tisztsége, mit többnyire a Shakespeare-komédiában, afféle fából vaskarika: polgárváros hűbérura. Hivatala szerint a közrend őrzője és a civilizált ráció letéteményese. Pártatlan felülállását jelzi, hogy míg egyik rokona (Mercutio) Montague-párti, másik (Páris) a Capulet-házhoz húz. Egyensúlyozó igyekezete teljhatalma ellenére is tehetetlen, mivel a fiatalok drámájában az idősebbek csak epizodisták lehetnek, nem sorsmeghatározók.

Lapozz a további részletekért

1 2


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!